Aktuális

Az összes pincér felmondott a legnagyobb győri szállodában

A Rába Hotel szállóvendégeit ki tudják szolgálni, igaz, csak beugró emberekkel – írja a Kisalföld.

„Információnk szerint a közelmúltban a Rába Hotel valamennyi pincére felmondott, ezért nem is fogad most külsős vendégeket a szálloda földszintjén működő Belga söröző” – írja cikkében a Kisalföld, amiből az is kiderül, a szállóvendégeket főleg beugró emberekkel tudják kiszolgálni.

A lap szerint a munkaerőhiány nem újkeletű probléma: régóta nincs elég pincér és szakács, de még eladó sem, és az sem segít a helyzeten, hogy a határ túloldalán minimum kétszer annyit lehet keresni ezeken a területeken.

„A hotel vendégeit ugyanakkor ki tudják szolgálni, mint névtelen forrásainktól megtudtuk, ezt úgy lehet megoldani, hogy a hotel munkatársait is beosztják felszolgálni addig, amíg a szükséges létszám nem lesz meg.” A lap szerint addig mindenki felszolgál, állítólag a vezető beosztásokban lévők is.

Bánhegyi Balázs, a hotel vezetője is nyilatkozott a Kisalföldnek. Elmondta, egyre színesebb juttatási csomaggal igyekeznek vonzóvá tenni a nyitott pozíciókat, illetve hozzájárulni a meglévő munkaerő megtartásához. „Bizakodók vagyunk, terveink szerint két héten belül már biztosan új csapattal folytathatjuk a mindennapokat.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top