Az óvodától az érettségiig tartó, teljes körű képzést ígérő magániskola épül állami finanszírozással Debrecenben – írja a 24.hu.
A Modern Városok Program keretében, festői környezetben felépülő Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen) honlapja szerint az óvodakezdéstől a középiskola befejezéséig egy gyermek taníttatása 45 millió forintba fog kerülni (az óvoda évente közel 2,5, az első öt iskolai év majdnem 3-3, a következő öt alig kevesebb, mint 4-4, az utolsó kettő pedig csaknem 5-5 millió forintért vehető igénybe), az étkezés ezenfelül napi 1500 forint, és a jelentkezésért is 100 ezer forintos díjat számolnak fel, amit akkor sem térítenek meg, ha a felvételi sikertelen.
Az elit magániskolában különleges tantárgyakat, például mandarin nyelvet, robotikát és baseballt is tanulhatnak majd a diákok. A Forbes arról is beszámolt, hogy a látványtervek alapján az iskola Debrecen-Pallag településrészen, a Nagyerdő és egy Natura2000-es terület mellett épül fel, és ligetes belső udvarával, sportpályáival (köztük a föld felett „lebegő” kosárlabdapályával) a lehető legjobban illeszkedni fog ehhez a zöld környezethez.
Az építkezésre az állam közel 3,3 milliárd forintot ad.