Aktuális

Ezúttal az OTP nevében próbálnak átverni bennünket

Újabb adathalász-kísérlet terjed.

Az OTP Bank nevében próbálnak meg adatokat kicsalni az emberekből ismeretlenek – hívta fel rá a figyelmet a Délmagyar.

A portálhoz „Fontos figyelmeztetés” tárggyal érkezett egy e-mail – látszólag az OTP-től –, amelyben az állt:

Van egy új biztonsági frissítés, amely megköveteli az internetes bankrendszer frissítését, hogy elkerülje a fiók blokkolását vagy megszakítását. (…) Ha nem frissíti az internetes banki szolgáltatásokat, a fiókja felfüggesztését érheti el. Ezt az utasítást elküldtük minden OTP Bank ügyfelének, és azt követni kell.

Aki a magyartalan megfogalmazás láttán még nem fogott volna gyanút, annak a levélben küldött link is árulkodó lehet: az ugyanis az „otpbank.com” oldalra vezet, miközben a netbank valójában az otpbank.hu felületen működik. Végezetül a levél feladója sem stimmel.

Valószínűleg egy adathalász-kísérletről lehet szó, ezért ha ilyen levelet kap, semmiképp se nyissa meg a benne lévő linket!

Az OTP Bank a hír kapcsán azt közölte:

“Az OTP Bank a honlapja címlapjáról is elérhető oldalon rendszeresen bemutatja azokat az adathalász leveleket, amelyekkel a csalók próbálják a banki adatokat kinyerni az ügyfelektől. Ez az oldal rendszeresen frissül. Minden alkalommal felhívjuk a figyelmet arra, hogy semmiképpen se kattintsanak a levelekben található linkekre, szokatlan külsejű, rossz nyelvezettel megírt oldalakon soha ne adják meg bizalmas banki adataikat. Ha elbizonytalanodnak a levél tartalmát illetően, hívják az ügyfélszolgálatot az ismert központi számokon.  Töröljék az adathalász e-mailt postaládájukból. Ha mégis megadták adataikat, azonnal hívják az ügyfélszolgálatot. Az OTP Bank  honlapján egy másik aloldalon hívja fel ügyfelei figyelmét az internetbank és mobilbank használatával kapcsolatos biztonsági tanácsokra.”

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése