Magunk is beszámoltunk arról, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemet 2019 nyarától egy állami alapítású közhasznú alapítvány működteti tovább, a közvetlen minisztériumi fenntartás helyett. Már ekkor is többen arról beszéltek, hogy így lassan magánegyetem lehet a Corvinusból, viszont az egyetem vezetése szeptemberi közleményében tagadta, hogy profitorientált magánegyetemmé válnának.
Most dolgozói értekezletet tartottak az intézményben, ahol nem éppen ez derült ki a Népszava írása alapján. A lap tudósítása szerint a BCE kancellárja, Pavlik Lívia elmondta: 2020-ban már egyáltalán nem fognak állami férőhelyeket hirdetni a jelentkezőknek.
Az intézmény célja az, hogy a fizetős hallgatók nagyobb arányban, legalább 60 százalékban legyenek jelen az egyetemen, mint ahogy számítanak a külföldi – feltehetőleg fizetős – hallgatók számának növekedésére is: 2030-ra a jelenlegi 15-ről 45 százalékra akarják növelni arányukat.
Az egyetem kettős diplomaprogramot indít a kínai Fudan Egyetemmel szemeszterenként mintegy négymillió forintos tandíjjal. Az akadémiai cél az, hogy a Corvinus Európa legjobb száz, és a világ legjobb kétszáz egyeteme közé kerüljön 2030-ra – írja a Népszava.