Aktuális

Zavarba ejtően nagy melle nőtt ennek a mókusnak – fotó

Még a japánokat is megborította kicsit az az állatkertben fotózott mókus: helyes kis melleket növesztett magának.

A tokiói Inokashira állatkert népszerű a japánok körében, ahol jellemzően Japánban őshonos állatok, madarak, mosómedvék, majmok és mókusok élnek. Az állatkert címerállata és kabalája is egy mókus, de lehet, hogy most kicsit pontosítanak majd a megjelenésén.

Napokkal ezelőtt az egyik látogató lefotózott egy mókust magához képest hatalmas mellekkel, majd megosztotta a képet a Twitteren. A „csöcsös mókus” pillanatok alatt népszerű lett, 139 ezren kedvelték, és több mint 46 ezren osztották tovább.

Clarice a Chip & Dale-ből

Egyesek szerint a fényképen maga Clarice, a Disney egyik mesehőse szerepel, akinek kegyeiért a két mókus, Chip és Dale küzd egymással. Többen arra gondoltak, hogy esetleg fotómanipulációról van szó, de mivel több képen is szerepel a mellben erős mókus, így ezt kizárták.

Végül a kommentelők arra jutottak, hogy a tél közeledtével a téli álomra készülő rágcsálók is igyekeznek minél több tartalékot magukra szedni, a képen látható mókus pedig nem hasra, hanem mellre hízott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top