Sok édesanya igyekszik elnyomni magában azt a hónapról hónapra erősödő vágyat, hogy visszatérjen a munka világába, mert azt gondolja, hogy a társadalom azokat a nőket becsüli igazán, akik legalább három éves koráig éjjel nappal a gyermekük mellett vannak. Komoly feszültséget okozhat ez az édesanyában, aminek hosszú távon ő, a gyermek és a család többi tagja is kárát látja. A választ tehát minél hamarabb érdemes meghozni úgy, hogy három fontos kérdést feltesszük magunknak: mi jó a gyermekemnek, mi jó nekem, mi jó a családnak?
A gyermekek igényei
Az anyaság egymillió dolláros kérdése, hogy szülés után meddig kell a gyermek mellett maradni? Erre általános válasz nem létezik, mert minden gyermeknek más az igénye és a fejlődési üteme. Sokáig úgy gondolták a szakértők, hogy három éves koráig minden körülmények között az anya mellett van a gyermek helye, és a kicsi jövőbeni érzelmi, érzelmi és szociális fejlődését az határozza meg, hogy sikerült-e „kitölteniük” együtt ezt a három évet vagy sem. Ma már egészen más hangok az uralkodók, és a társadalmi elvárások is fokozatosan „puhulnak” a kérdésben: ezek azt mondják, hogy a gyermek boldogsága, kiegyensúlyozottsága nem az együtt töltött idő mennyiségétől függ, hanem attól, hogy a szülők kiegyensúlyozottak-e, valamint megfelelő érzelmi támaszt és kötődést tudnak-e nyújtani a gyermeknek?
Természetesen egy bizonyos korig elengedhetetlen a kicsi számára, hogy szoros fizikai kapcsolatban, gyakorlatilag szimbiózisban éljen az édesanyjával (egy rendkívül átfogó, 69 kutatást összesítő nemzetközi tanulmány eredménye is ezt támasztja alá, és hangsúlyozza, hogy ha lehet, akkor az anyák töltsék az első évet otthon a gyerekükkel), azonban egy éves kor körül a legtöbb csemete maga is elkezdi a világ felfedezését, és az elszakadást ebből a szoros kapcsolódásból. Ha a gyermek is láthatóan törekszik a nagyobb önállóságra, és az édesanya érzései is úgy változnak, hogy egyre inkább igényli a munkát, a szélesebb társadalmi életbe történő nagyobb részvételt, akkor semmi nem indokolja, hogy ne kezdjünk el keresni alkalmas bölcsődéd, bébiszittert és munkahelyet. Az ilyen gyermeknek jót fog tenni, hogy nem csak a játszótéren találkozik más gyermekekkel, hanem hosszabb időt is eltölthet velük – például a bölcsődében. Természetesen időbe kerül a beszoktatás, de ha ezt gondosan, a gyermek igényeit figyelve tesszük meg, a kicsinek úgy válik majd hasznára az új környezet, és úgy támogatja a fejlődését, hogy nem sérül a kötődése, bizalma az édesanyja felé.
Mit szeretne a családom?
Ezt a kérdést sem mindig könnyű kifürkészni, mert az apák gyakran nem mondják ki, hogy mit is szeretnének igazán, mert igyekeznek maguk is megfelelni a társadalmi normáknak, óvó-védő apaszerepüknek. Ezért azt kommunikálják, hogy támogatják az anyát abban, hogy minél tovább otthon maradjon maradjon a kicsivel. Eközben pedig nyomasztja őket a megélhetés biztosításának terhe, amely azóta, hogy egykeresőssé vált a család, jóval nagyobb súllyal nehezedik rájuk. Nem ritka tehát az a helyzet, hogy az apa legszívesebben visszaküldené már munkába a feleségét, az édesanya pedig alig várja, hogy dolgozhasson, ám a vélt vagy valós elvárásoknak megfelelve mindketten az ellenkezőjét mondják annak, amit gondolnak. Ebben az esetben is a legjobb az őszinteség: nézzünk szembe saját vágyainkkal és ne féljünk ezt világossá tenni a társunk előtt sem. Könnyen előfordulhat, hogy értő fülekre találunk, és a társunk pontosan ugyan azt szeretné, mint mi magunk.
A családban élő többi gyermek számára egy dolog a fontos: hogy apa és anya szeressék egymást, ne veszekedjenek, és ne legyen egyikük sem szomorú. Nem túlzás, ha azt mondjuk, nekik édes mindegy, hogy a kistesó másfél évesen elmegy-e bölcsibe vagy sem, ha a szüleiket boldognak látják, és otthon ezért kiegyensúlyozottság és békesség uralkodik.
Mire van szükségem nekem?
Hónapokon át a legtöbb anyában fel sem merül, hogy bármennyire is eltávolodjon a kicsijétől. Szimbiózisban élnek, ezért aztán furcsa és nyugtalanító lesz az anya számára, amikor lassan kezd kialakulni benne az érzés, hogy magára is szeretne időt fordítani, és már hiányzik neki a nagyobb társaság, a munka világa, és azok az elfoglaltságok, amik a szülés előtt lekötötték az idejét. Megijed ilyenkor sok nő, és azon tépelődik: vajon rossz anya vagyok? Nem szeretem eléggé a gyermekem? Erre a változásra érdemes felkészülni már a szülés előtt, és akkor a fenti, feszültséget, nyugtalanságot okozó kérdések nem kínoznak majd minket. Teljesen természetes ugyanis, hogy eljutunk a szülés után abba a korszakba is, amikor a babánkon kívül más dolgok is felkeltik már az érdeklődésünket, és szükségünk lesz a külvilág impulzusaira, a munka adta sikerélményekre, a kollégák közösségére. Fontos, hogy felismerjük ezeket az érzéseket, amikor kezdenek kialakulni és ne tagadjuk le őket. Az ilyen elfojtások csak feszültséghez vezetnek, márpedig ezt a baba azonnal megérzi, és nyugtalanná, bizonytalanná válik tőle, és a közvetlen családtagok is csak akkor tudnak zavartalanul boldogok lenni, ha az anya is boldog és elégedett.
Szponzorált tartalom
