Augusztusban magunk is beszámoltunk arról, hogy a Petőfi rádió reggeli műsorában a műsorvezetők, Harsányi Levente és Szabó Győző a női melleken viccelődött, miközben a szoptatásról beszélgettek. Olyan jelzőkkel illették a melleket, mint „vizslafüle”, „kirabolt hátizsák” vagy „bevásárlószatyorba dobott vasgolyó”.
Az elhangzottak miatt egy hallgató bejelentést tett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsánál. Szerinte Harsányiék produkciója egyrészt az emberi méltóságot sértő tartalom volt, másrészt a kiskorúakat is veszélyeztette.
A 168 óra megszerezte a Médiatanács határozatát, amiben kifejtik, hogy az érintett műsor témája a nők szoptatása volt, a Szoptatás Világhetének apropóján. A műsorvezetők az adásban „az anyatejes táplálás fontosságát hangsúlyozták, és a nyilvános szoptatással kapcsolatos különböző véleményekről beszélgettek”. Megállapítják, hogy a műsorvezetők nem sértették meg senki méltóságát, és „vicceik” nem veszélyeztették a kiskorúakat sem.
A határozat végén azért elismerik, hogy „a műsorvezetők szóhasználata sértő, bántó és kifejezetten ízléstelen volt, a megnyilvánulások a közszolgálati médiaszolgáltatásban nem elfogadhatóak”.