Aktuális

Szomjan halt egy család az ausztráliai forróságban

Valószínűleg lerobbant az autójuk, és gyalog indultak tovább az isten háta mögötti vidéken. Egy 3 és egy 12 éves gyerek is meghalt.

Vélhetően szomjan halt egy fiatal család Ausztrália távoli vidékén: a 19 éves szülők és 3 éves gyerekük autója valószínűleg lerobbant, a család pedig a hőség áldozatául esett.

A rendőrség csütörtöki közlése szerint Willowra település közelében találták meg a holttesteket. A lerobbant autó négy kilométerrel távolabb állt.

A település Alice Springstől 300 kilométerre északra található, ez az egyetlen nagyobb város az ausztráliai úgynevezett outbackben.  Így nevezik a kontinens mintegy 85 százalékát uraló, isten háta mögötti, kietlen, lakatlan vidéket. A régióban nappal 40 Celsius-fok fölé is emelkedik a hőmérséklet.

A hatóságok feltételezése szerint a család a defekt után úgy dönthetett, gyalog indul el segítségért. A családot utoljára pénteken látták, akkor Melbourne irányába tartottak, amely több mint 2500 kilométerre fekszik Willowrától.

Ausztrália nagy részét kietlen vidék uralja, ahol kibírhatatlan a hőség. Képünk illusztráció

A hatóságok nagy erőkkel kerestek egy 12 éves fiút is, aki valószínűleg szintén az autóban utazott. Végül megtalálták a holttestét, 120 méterre a családtól. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg, hogy a keresett fiúról van szó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top