„Itt a nők nem kurvák, hanem szabad emberek” – Vivien Moss a swinger életformáról

Cikksorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, hogy életképes-e a monogámia, vagy csupán arról van szó, hogy a társadalmi nyomás miatt nem merünk megkérdőjelezni egy olyan, évszázadok alatt rögzült, vallási gyökerű jelenséget, amelyhez ma már kevesen tudják tartani magukat, viszont családok mennek tönkre miatta. Íme, a párkapcsolatok egy lehetséges, 21. századi újraértelmezése. (Az első részt ITT olvashatjátok.)

Kétrészes könyved (A szabad akarat játéka és A szabad akarat határa címmel) nem egyszerűen szexuális írás. Társadalomkritika már önmagában az is, hogy megszületett.

Valahol feldühít az emberek álszent hozzáállása. Hogy homokba dugják a fejünket. Persze értem, mert mibe születünk bele mi, nők? A Disney-mesékbe. Ahol mindenki megtalálja élete szerelmét, onnantól kezdve boldogok, és ott van vége a történetnek. A valóságban viszont csak akkor kezdődik – a mindennapokkal.

Te nem hiszel a monogámiában? Egyrészt abban, hogy az ember megtalálhat minden számára fontos értéket egyetlen személyben – vagy ha nem, akkor le tud mondani a többiről –, másrészt abban, hogy ezzel az egy személlyel élete végéig harmóniában élhet anélkül, hogy másra vágyna, vagy máshoz közel, esetleg nála is közelebb kerülne?

Hiszek benne, hogy létezhet monogám kapcsolati forma, és hogy vannak olyanok, akiknek ez a megfelelő. Az viszont tény, hogy ma Magyarországon száz házasságra hatvanhárom válás jut, az egyik fő válási ok pedig a hűtlenség. Vagyis nem mondhatjuk, hogy mindenki számára a monogámia lenne a tökéletes életút, sőt talán még a többség számára sem. Sokan úgy vannak vele – ha nem is tudatosan –, hogy ha „megszereztek” valakit, az kicsit a részükké, a tulajdonukká vált. Birtokolják, akár tárgyiasítják. Nem dolgoznak azon, hogy a kapcsolat hosszú távon működjön. Ezenkívül meglepőnek találom az őszinteség hiányát. Sokan vannak például úgy vele – még ki is mondják –, hogy ha megcsalják őket, nem akarnak tudni róla. De sok ember hajlamos arra is, hogy ha problémája van, a kapcsolaton kívül keresse a megoldásokat (erről nehéz statisztikát gyártani, mert a férfiak inkább elmondják, a nők inkább titkolják). Miközben egy kapcsolat alapja az őszinteség lenne. Akkor is, ha olykor fáj. Ha ez nincs meg, akkor nem várhatjuk el a bizalmat sem, az egyenlő partnerséget. Onnantól ez átverés. Ezzel szemben nem egy működő nyitott házasságot ismerek.

Nézzük például a szexuális izgalmat. Ez az egyik leggyakoribb elem, amit másnál keresnek az emberek. Szerinted ez törvényszerű fordulat egy hosszú kapcsolatban?

Az emberek legtöbbje vágyik a változatosságra – szexuálisan is. Sokan nem merik elmondani ezt, tartanak tőle, hogy megbántják vele a másikat, aki úgy fogja gondolni, ő már nem elég. A szexuális fantáziáinkat sem merjük megemlíteni, ezzel azonban az énünk egy részét elrejtjük. Én azt mondom, ha a másik igazán szeret minket, akkor ezt a részünket is látnia kell, különben hamis alapra épül a kapcsolat. Abban a pillanatban, amikor nem beszélünk ezekről a dolgokról, gyártunk egy titkot. És elfojtjuk a vágyainkat, vagy valóra váltjuk mással.

Mit szólsz a „ha nem tudja, nem fáj neki” elgondoláshoz?

Számomra a titkolózás mást jelent. Kényelmet és félelmet. Ha a másik nem tud valamit, az akkor is fájhat, mert mindenki megérez valamit, és előbb-utóbb úgyis kiderül. Vagy azért, mert a belépő féllel szembeni érzéseink miatt elveszítjük a racionális kontrollt, vagy csak mert jön a lebukás. Ez nekem azt üzeni, hogy nem veszem komolyan, nem tisztelem a másikat. Nem tartom méltónak arra, hogy megosszam vele a legmélyebb gondolataimat, vagy nem érzem magam igazán közel állónak hozzá. Persze, az ember nem akar fájdalmat okozni. De ezek gyerekmesék: az élet nem arról szól, hogy boldogan élünk, míg meg nem halunk. Az élet tele van fájdalmas helyzetekkel, nehezen kommunikálható dolgokkal, konfliktusokkal. De vajon mennyivel jobb ezeket a szőnyeg alá söpörni? Ilyenkor minket is emésztenek a dolgok, és a hallgatás nem segít megoldani semmit, csak folyamatosan telítődik a pohár.

Mit kezdjen az ember a kísértésekkel?

Kísértés mindig van. Nőknek és férfiaknak is, attól a pillanattól kezdve, amikor kilépnek az utcára. Szerintem nem félni kell tőle, hanem tudni azt, hogy ha stabil és őszinte egy kapcsolat, akkor ez nem fog gondot jelenteni. Én a férjemmel közösen nyitottam ki a házasságunkat. Előtte voltak olyan útjaink, amelyekben nem voltunk őszinték, de rájöttünk, hogy ez hülyeség. Sokkal erősebb kapcsolatot lehet építeni, ha mindent megbeszélünk. Onnantól kezdve mindenki el merte mondani a vágyait, és végül összesen húsz évet éltünk együtt.  Végül azért váltunk el, mert a férjem szerelmes lett. De a mai napig jóban vagyunk.

Életre szóló monogám párkapcsolat – biztos, hogy ez való nekünk a 21. században?

Közkeletű vélekedés szerint harmadik személy akkor tud belépni valakinek az életébe, ha az illető párkapcsolata nem boldog, esetleg hiányokkal küzd.

Nem osztom ezt. Szerintem kétféle ember van: akinél működik a monogámia, és akinél nem. Van, aki inkább stabilitásban, biztonságban, kiszámíthatóságban szeret létezni, mások kezdeményezők, kreatívak, kalandvágyók, nyitottak az újdonságra. Utóbbiak kapcsolati téren – ha házasságban élnek – vagy titokban megélik az egyéb vágyaikat, vagy elfojtják. Bármelyik történik, az szerintem nem a kapcsolat minőségével függ össze, és nem is a másik hibája. De még egy félreértést érdemes eloszlatni, azt, hogy a vágyak rossz, „bűnre csábító” dolgok.

Mit gondolsz arról az elméletről, hogy a férfiak közt több a poligám, a nők közt a monogám beállítódású személy?

A könyveim után sok levelet kaptam. A nők 70 százaléka azt írta, kicsit úgy érezte, mintha ő lenne a főkarakter. A nők hajlamosabbak monogámiában gondolkodni, és könnyebben tartják is, de ennek nem az az oka, hogy nincsenek más irányú késztetéseik, hanem az, hogy kiskoruktól ezt táplálják magukban. Valamint sokan küzdenek félelmekkel: mi lesz, ha a férjük, élettársuk beleszeret másba? Inkább igyekeznek kisajátítani, nehogy egyedül maradjanak, főként, ha gyerekek is vannak. Szerintem ezt a különbséget inkább a biztonságra való törekvés okozza. És persze a külvilág által látott kép: mit fognak szólni mások? Ettől még a férjünk persze ugyanúgy beleszerethet másba…

A monogám házasság hívei többnyire meg sem kérdőjelezik, hogy a házasság biztonságáért cserébe áldozatokat kell hozni. Például le kell mondani a mással átélhető élményekről.

Ha azt állítom, hogy szeretek valakit, miközben az a valaki vagy hazudik, vagy szenved amiatt, hogy megfeleljen az elvárásoknak, és én ezt elfogadhatónak tartom, akkor vajon tényleg szeretem őt? Tényleg azt akarom, hogy jó legyen neki? Nyilván lehet áldozatot hozni, de az én felfogásom az, hogy nem szenvedni vagyunk ezen a világon.
Másrészt számomra kérdés, hogy milyen modellt kap egy gyerek egy olyan házasságban, ami hazugságon alapul. Olyan családban élni, ami csak részben működik, vagy csak kifelé… Lehet úgy csinálni, mintha nem lenne gond, de ez az „úgy csinálás” benne lesz a levegőben.

„Gondok akkor lehetnek, ha az újdonságok iránti vágy, nyitottság nem egyforma a pár tagjaiban.”

Fájt, amikor a férjed beleszeretett másba?

Persze, hogy fájt. De nem kezdtem el sem hibáztatni magam, sem sajnálni, sem beállítani őt rossz embernek. Neki is egy élete van, jogában áll úgy élni meg, ahogy szeretné.

Ez szerelem volt, de ha csak a szexuális elvágyódásokat nézzük, az nem működik szerinted, hogy monogámiában megéljük az összes vágyunkat?

Dehogynem. Általában nem a tizenéves kori szerelemből lett házasságokra és együttélésekre jellemző, nem is a húszas években kötöttekre. Későbbi életkorban, vagy épp második választásnál már általában tudatosabbak vagyunk, tudjuk, milyenek vagyunk, mi árt, és mi visz előre minket. Jó eséllyel a másik emberre is jobban odafigyelünk.

Ha olyan emberrel élsz…

Nem. Ha önazonos vagy, és ugyanazt vágyjátok. Ez nem attól függ, hogy az életed szerelmét találtad-e meg. De megint csak az életszakaszokat említeném. Ha fiatalon jön össze egy pár, akkor van egy közös szexuális fejlődés. Kérdés, hogy a tetőponton mi történik. Stagnálás, ritkulás, kikacsintgatás? Vagy tudják élvezni a megszokottat is? Akik viszont „a csúcson” kezdik, ott az a kérdés, hogy törvényszerűen ereszkedő fázis jön-e, vagy meg lehet maradni fent, a jó szexnél. Na de mi a jó szex? Kinek mi. Befolyásolják neveltetési, vallási és egyéb normák. És ha bekövetkezik a „laposodás”, az vajon miért van? Mert törvényszerű, vagy mert nem tesznek a kapcsolatért? Nem tudom. Ismerek olyan embereket, akik harminc éve együtt vannak, és egyik sem vágyik másra. Gondok akkor lehetnek, ha az újdonságok iránti vágy, nyitottság nem egyforma a pár tagjaiban.

Talán van, akinek a megszokott a megnyugtató, a biztonságot sugárzó, az, amiben otthon érzi és bátran elengedi magát.

Szeretjük a megszokást mi, emberek? Szerintem a szexualitásban nem. Bár lehet, hogy hiba magamból kiindulni. De azért… szerdánként, mikor a gyerek lefeküdt, tizenöt perc alatt azonos pózban és tempóban? Nem biztos, hogy az a jó, ahogyan mi élünk, de valahogy meg kell mozgatni ezt a rutint.

Valahogy nem hiszek a csipke minden falat átvivő erejében.

Nem arra gondolok. Mondjuk, elmehet a pár egy szállodába, egy étterembe. Megiszik két pohár bort, és elkezd beszélgetni. Kívül a hétköznapokon, arról, hogy ki mit szeretne megélni. Ne úgy, mint házaspár. Inkább mint “csábító és préda”.

Te és a férjed hogyan jutottatok el arra a felismerésre, hogy a swinger életforma a megfelelő számotokra?

Én már fiatalon is jóban voltam a szexualitásommal, viszont korán ismertem meg a férjemet. Érzelmileg nagyon kötődtem hozzá, de hiányzott a változatosság. És csaltam. Aztán persze jött a lelkiismeret-furdalás, miközben azt is éreztem, hogy nem attól válok hűségessé, hogy nem engedem a vágyaimat beteljesedni.

„Vannak emberek, akiknek egyszerűen kell a változatosság, a hódítás és a vadászat élménye.”

Mi a hűség a te értelmezésedben? 

Egyfajta elkötelezettség. Őszinte viszony azzal, akivel megosztod az életed. Olyannyira őszinte, hogy nem hallgatod el a vágyaidat sem. Én utáltam hazudni. Azt éreztem, hogy áruló vagyok, és ő sosem tenne ilyet velem. Aztán egyszer talán kicsit több pezsgőt ittunk a kelleténél, és elkezdtünk beszélgetni. Új szövetségünk született, közös játék. Lementünk egy klubba.

Aki még nem volt, úgy képzeli el a swinger klubot, mint egy orgiapartit.

Ott is csak emberek vannak. Iszogatás, beszélgetés, flörtök, baráti kapcsolatok, közös nyaralások… van olyan este, hogy szexuális aktus nem is történik. A swinger pont erről szól: azt a szeletét veszed el a tortának, amire épp akkor vágysz. Nálunk első alkalommal nem jött el az áttörés, másodjára jobb lett, és olykor szívesen tértünk vissza ebbe a „felnőtt játszóházba”, ahol a társadalmi normák megszűnnek, ahol önmagad lehetsz.

A nehézség ebben az egészben az, hogy – ha nem eleve ilyen gondolkodásúként kerültek össze – az emberek általában nem ugyanakkor gondolnak erre lehetőségként.

Az biztos, hogy könnyebb, ha ez már a megismerkedéskor sem tabu. De inkább az a tipikus, hogy az egyik fél már régóta gondolkodik a nyitáson. Ilyenkor muszáj megvárnia a társát; nem hagyunk hátra senkit. Hiszen nem csak magunk miatt csináljuk. Ehhez először is biztos és őszinte kapcsolat kell, mert ez nagyon érzékeny szint. Ha rossz alapokkal próbálkoznak, sérülni fognak a résztvevők. Ha az egyik ember sürgeti a másikat, rábeszéli a dologra, miközben nem figyel oda az igényeire, az csak álőszinteség. Őszinteség, kommunikáció, tisztelet, szerelem: ezek nélkül nem működik.

Ez nemcsak szabadidős program, többnyire egy laza közösség is kialakul a rendszeresen ide járókból. Milyenek ők, már amennyiben lehet általánosítani?

Többnyire szerelmesek, mégis szabadok. Nagyon fontos nekik a szexualitás. Maximálisan tisztelik a párjukat, és tisztelik egymást. Nem ítélkeznek, nyitottak és befogadók. Itt nem számít, hogy hol dolgozol, hogy mennyi pénzed van, vagy az, hogy milyen a testalkatod. És bár nem fogadják el a családra vonatkozó társadalmi normákat, nem látványosan lázadnak, csupán úgy élik az életüket, ahogy szeretnék. Megjátszás és érdekek nélkül, ösztönösen. 

Adódott valaha ebből féltékenység köztetek?

Előfordult. Az ilyesmit meg kell beszélni. Mert létezik valós és irracionális féltékenység. De legtöbbször az illető önbizalomhiányából fakad. Olykor meg abból, hogy a pár nem beszéli meg a határokat. Mindig kellenek saját szabályok, és az elején érdemes szűkebb körből indulni. Ismerek olyan párt, akiknek minden belefér, de egymáson kívül nem csókolóznak mással. Mások csak a saját párjukkal szeretkeznek, legfeljebb másokkal párhuzamosan – kontaktusba nem kerülve velük.

Sokakat az tart vissza, hogy félnek, a párjuk beleszeret másba.

Hét évem tapasztalatából megállapítva: kevésbé valószínű, hogy valaki itt essen szerelembe, mint hogy bárhol máshol. De természetesen előfordul. Ennél is érdekesebb, hogy a swingerező párok kapcsolatai viszont sokkal tartósabbak, sokszorosan kevesebb a válások száma, mint a monogámoknál. Hogy miért? Mert a swinger megtanít őszintébbnek lenni, kommunikálni az örömeinket, a bajainkat, a kívánságainkat, az érzelmeinket. Ez pedig hatalmas biztonságot ad, és sziklaszilárd alapokat teremt. Igaz, ha nem így tesznek a felek, hanem benne maradnak a játszmáikban, akkor a swinger tönkre is teheti a kapcsolatot. Igazából csak akkor teszi tönkre.

„Őszinteség, kommunikáció, tisztelet, szerelem: ezek nélkül nem működik.”

Szerinted van jellemző különbség aközött, ahogyan nők, illetve férfiak megélik ezeket a rendezvényeket?

Általában elsőre a nők sokkal jobban élvezik, hiszen rengeteg pozitív visszajelzést kapnak egy egyenrangú világban. Nem „kurvaként” könyvelik el őket, hanem szabad emberként, akit nem kötnek konvenciók. Itt nem fognak olyasmit kapni, hogy „egy nő nem csinál ilyet”. A nőknek is egy életük van. Én pedig úgy szeretném alakítani azt az egyet, ahogy nekem tetszik, nem pedig úgy, ahogy elvárják tőlem.

A kereslet-kínálat törvényei alapján a nőknek itt sokkal kevesebb visszautasításban van részük, mint a férfiaknak. Veled előfordult?

Igen, és ezt felnőtt módon kell fogadni. Itt minden a szabad akaratról szól. Az íratlan szabályok szerint nem kell indokolni, csak annyit mondani: köszönöm, nem. És ebben a világban pontosan tudja mindenki, hogy a nem nemet jelent, nincs sértődés.

Azért férfiakat gyakrabban utasítanak vissza.

Ennek az is oka, hogy nagyon sok férfi szeretne harmadikként bekerülni egy pár életébe, de még „nem nőtt fel a feladathoz”. Például nem tiszteli a nőt, csupán „ingyen aktust” szeretne. Meg kell tanulnia, hogy egy ilyen felállásban csak második lehet, és nem diktálhat. Ami nem azt jelenti, hogy nem kapja meg azt, amit szeretne.

Egy dologban azonban ez a mikroközeg hasonlít a nagytársadalomra: hallgatólagos különbség, hogy nők között megengedett a homoerotika, férfiak között nem.

Valóban. Pontosabban nincs semmiféle elvi elutasítás, csupán számukra külön napokat rendeznek. A nőknek nem, pedig külföldön nem mindenütt van így. A homofóbia és hímsovinizmus tudat alatt itt is hat.

Hogy vagy ma, a válásod után?

Egy ideig nem vágytam komoly kapcsolatra, de az élet mást tartogatott számomra. Sikerült újra megtalálnom a szerelmet egy olyan férfival, aki hasonló nézeteket vall. Aki képes nem birtokolva szeretni, aki megérti, hogy külön dolog a testiség és a szerelem. Aki önmagamért szeret, olyannak, amilyen vagyok, és aki ki meri mondani a vágyait és a gondolatait. Lehetőséget ad arra, hogy viszontszerethessem hazugság és titkok nélkül. Tisztán és őszintén, megélve, nem pedig elfojtva a vágyakat.

Felnőttdolgok címmel folyamatosan zajlik egy előadás-sorozat a témában a budapesti Lurdy Házban. A következő részt „Párkapcsolati játszmák – játszmák a párkapcsolatokban” címmel lehet meghallgatni november 22-én Lantos Mihály egyetemi oktatótól, majd december 13-án dr. Perintfalvi Rita teológus ad elő „Bűnös vagy mégsem? A szerelmek sokféleségének etikája” címmel.