Aktuális

Megölte a feleségét, mert már pénzért sem akart lefeküdni vele

A féltékeny férj öt évvel azután sem tudta megemészteni, hogy felesége mással találkozik, miután szétköltöztek.

Megölte a feleségét egy féltékeny brit férfi – írja a The Sun. A rendőrség azzal gyanúsítja a 35 éves Martin Cavanagh-t, hogy egy közösen eltöltött nap után megfojtotta a 31 éves Sophie Cavanagh-t, miután a nő száz font ellenében sem volt hajlandó „még egyszer, utoljára” lefeküdni vele.

Fotó: Unsplash

A fiatal nő holttestét összetört mobiltelefonjával együtt saját hálószobájában, a paplan alatt találták meg. Halála előtt a férje több üzenetet is küldött neki, az egyikben azt írta, „sót dörzsöl a sebeibe” azzal, hogy más férfiakkal találkozik, egy másikban pedig azt, „Még egyszer, utoljára az enyém kell, hogy legyél”.

A pár 2011-ben házasodott össze, de néhány évvel később szétköltöztek. Ennek ellenére papíron továbbra is házasok maradtak, és rendszeresen találkoztak is egymással.

Közös ismerőseik szerint a férfi erőszakos és lobbanékony természetű volt, aki „féltékeny és kisajátító” módon viselkedett a nővel. A gyilkosság estéjén többször is felhívta egyik közös barátjukat, azt tudakolta, kivel tölti a nő az éjszakát, és egy videófelvételt is küldött neki, amelyen „egy nagy, hajlított kést” szorít a saját torkához, majd a padlóra zuhan. Ennek ellenére a később kiszálló rendőrök épségben találtak rá.

Cavanaugh tagadja a bűnösségét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top