Emberölés miatt nyomoznak egy 8 éves olasz kislány, Emily Forsano halálának ügyében, aki pénteken halálos szánkóbalesetet szenvedett egy Corno del Renon nevű, dolomitoki síparadicsomban.
A kislány és édesanyja fának ütköztek egy tobogánnal. A kislány szörnyethalt, az édesanya pedig súlyos sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba, állapota jelenleg is válságos.
A hatóságok azért indítottak eljárást az ügyben, mert a baleset egy olyan pályán történt, ahol tilos volt a szánkózás. Az édesapa ugyanakkor azt állítja, hogy a pályán csak német nyelvű figyelmeztetőtáblákkal jelezték ezt, amit ők nem értettek. Emiatt most az édesanya és a sípálya üzemeltetői ellen is nyomoznak írja a Telegraph.
A dél-tiroli térség, ahol a fent említett pálya is található, az első világháború után került Olaszországhoz az Osztrák–Magyar Monarchiától. Az itt élők közül sokan azonban még ma is német anyanyelvűek, és több síparadicsomban csak német nyelvű táblák szerepelnek.
A Corno del Renon szóvivője szerint azonban rájuk ez nem igaz. A Corriere della Serának adott nyilatkozatában azt állította: olasz nyelvű feliratok és piktogramok is figyelmeztetnek a veszélyre a pályán, ahol az édesanya lányával balesetet szenvedett.
Címképünk illusztráció. Forrás: Thinkstock