Áramütés miatt meghalt egy 11 hónapos kisfiú a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagycserkeszen. A gyerek azért vesztette az életét, mert az apja életveszélyes elosztóval használta a tévét.
A megyei főügyészség vádirata szerint a kétgyerekes család tavaly szeptemberben vett új televíziót. Az apa egy olyan négyes elosztóba dugta a tévé kábelét, amelynek részben hiányzott a burkolata, így szabadon érinthető volt az áramvezető sín – közölte az ügyészség.
A csatlakozó vezetékeket is házilag cserélték ki, ráadásul a barkácsolt elosztót az apa a földre tette. Bár a 11 hónapos gyerek még nem tudott járni, elérhetővé vált számára az elosztó.
A tragédia akkor történt, amikor a kisfiút egy rokonra bízták, aki nem tudta, hogy életveszélyes az elosztó, ezért megengedte, hogy a gyerek négykézláb mászkáljon a szobában. Ekkor érintette meg az elosztót a gyerek, és halálos áramütést szenvedett.
A főügyészség szerint az apa tudta, hogy a barkácsolt elosztó érintése halálos lehet, mégsem szerzett be egy biztonságos eszközt. A gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt a törvény szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
(Nyitókép: Ügyészség)