nlc.hu
Aktuális
Élőben közvetítik a kútba zuhant spanyol kisfiú mentését, már nem sok lehet hátra

Élőben közvetítik a kútba zuhant spanyol kisfiú mentését, már nem sok lehet hátra

Az utolsó fázisba ért a 2 éves kisfiú mentése.

Az utolsó fázisába érkezett a kútba zuhant spanyol kisfiú mentése – írja spanyol forrásokra hivatkozva az Index. Ahogyan az ismert, a kétéves kisfiú múlt vasárnap zuhant a mindössze 25 centiméter átmérőjű, 100 méter mély kútba a dél-spanyolországi Andalúziában.

JORGE GUERRERO / AFP

A mentést a malagai műegyetem mérnöki karának munkatársa, Ángel García Vidal vezeti. A mentésen dolgozó mérnökök és bányászok egy párhuzamos, 60 méter mély lyukat fúrtak, most pedig nekilátnak az összekötő járat fúrásának, így nagyjából elérik azt a pontot, ahol a gyerek a feltételezések szerint lehet. A mentés nagyon lassan haladt, a talaj ugyanis nagyon kemény, a párhuzamosan ásott járatot pedig ki kellett bélelni, hogy biztonságos legyen, és ne omoljon be.

A legfrissebb hírek szerint most éppen a járatot készítik elő, hogy a bányászok megkezdhessék az összekötő járat kiásását. A párhuzamos járat egyébként nem ér el egészen a kisgyerek tartózkodási helyéig, a tervek szerint az eredeti járatot fogják tovább bővíteni, miután átértek. Az összekötő munkálatok nagyjából 12-14 órán át tartanak majd.

A mentést itt lehet élőben követni:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top