Aktuális

Bezár a szarvasi kávéfőzőgyár

Több mint 400 ember veszíti el az állását.

Hatvanhat év után befejezi a termelést a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., miután a társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült. A magyar gyárból gyakorlatilag mindenkit kirúgnak, több mint 400 ember veszíti el az állását – közölte a cég a Klubrádióval.

A hírek szerint a gyár problémáit részben a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozta. A helyzeten a vállalkozás által végrehajtott másfél milliárd forint értékű beruházás sem tudott segíteni. A gyárban a dolgozók kétharmada lámpa-, egyharmada kávéfőzőgyártással foglalkozott.

A vezetőség jelenleg azon van, hogy segítséget nyújtson a volt alkalmazottaknak, eddig közel 60 főt sikerült elhelyezni partnervállalatoknál. Emellett továbbra is dolgoznak rajta, hogy fennmaradjon a nagy múltú Szarvasi név, és folytatódjon a hagyományos termékek gyártása.

Címképünk illusztráció (iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top