Megkezdődött az augusztus közepén leomlott genovai Morandi-híd lebontása pénteken. A szerkezet helyére a tervek szerint a jövő év tavaszára emelnek új hidat.
A bontási munka előkészítése december óta tart. Acélszerkezetekkel megerősítették a hídroncsot tartó, több ponton 90 méter magas lábakat, és rögzítették a híd egyben maradt részeit is, hogy a bontás során ne veszítsék el egyensúlyukat.
A híd szétdarabolása lassúnak és látványosnak ígérkezik. Elsőként a roncs középső elemét távolítják el. A mérnökök nyilatkozatai szerint szétvágják a híd középső elemét rögzítő fogakat, az így szabaddá vált hatalmas híddarabot a földre eresztik, majd elszállítják. Az első hídelem kivágása és földre eresztése szombat estére fejeződhet be. A számítások szerint csak a hatalmas betontömb fokozatos leemelése több mint 7 órát vesz majd igénybe.
A hídroncs bontását a szerkezet egyben maradt, nyugati részén kezdték el, amely távolabb esik a híd alatt sorakozó, már az omlás után kiürített lakóházaktól, amelyeket szintén le fognak bontani. A híd keleti, az omlás miatt csonkban maradt részét nem bontják szét, hanem felrobbantják.
A bontás ütemezését az időjárás határozza meg, de az előzetes tervek szerint a Morandi-hidat legfeljebb fél éven belül teljesen lebontják, és ezzel egy időben megkezdődnek a helyén emelendő új híd építési munkái is. A bontást és az újraépítést kivétel nélkül olaszországi vállalatok végzik. Az új genovai híd Renzo Piano olasz sztárépítész tervei alapján készül. Az új híd hivatalos avatását 2020. április 15-ére tervezik.
Az 1967-ben emelt, tervezőjéről, Riccardo Morandiról elnevezett híd (vagy más nevén Polcevera-viadukt) keleti része tavaly augusztus 14-én napközben omlott le, miközben 35 gépjármű haladt át rajta. A több mint egy kilométer hosszú hídból egy 200 méteres darab lezuhant. A katasztrófának negyvenhárom halálos áldozata volt. Az eddigi hatósági vizsgálatok szerint a híd elsősorban a hiányos karbantartás miatt omlott le.
A genovai bíróságon csütörtökön kezdődött el az előzetes bizonyítékfelvételi eljárás. Az ügyészség 20 személy ellen emelt vádat, köztük vannak az érintett autósztráda-társaság mérnökei és a híd karbantartásáért felelős szakemberei is.
A bontás és építés költségét részben a leomlott hidat üzemeltető autósztráda-társaság fizeti. Az a 600 család, amelyik a hídomlás miatt elveszítette az otthonát, eddig már 200 millió euró támogatást kapott.