Aktuális

Eldurvult a kolbásztöltő fesztivál, két embert is összevertek a biztonságiak

A rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomoz.

Verekedés tört ki a hétvégi komlói kolbásztöltő fesztiválon – írja a Bama. Az incidensről több olvasó is beszámolt a megyei hírportálnak, azóta pedig a szervezők, illetve a rendőrök is megerősítették az értesüléseket.

A hírek szerint a biztonsági őrök vertek meg két embert, az ügyben több rendőrségi feljelentés is született. Az egyik megtámadott, Róbert a Facebook-oldalán számolt be a történtekről: ő azt állítja, hogy ledobták egy lépcsőn, majd ájulásig fojtogatták. Eközben másik négy ember az 57 éves apját verte.

A férfi szerint az egyik verekedő azt írta saját közösségi oldalán: „Nyolc ember vitte végig a fesztivált, és ti sz******ú k******k voltatok legalább 1500-an! Édesapád meg egy karcolás nélkül megúszta, mert kb. két pofont kapott, abból is a gyengébb fajtát!”

A szervezők közleményt adtak ki az ügy kapcsán. Ebben sajnálatukat fejezték ki az incidens miatt. Mint írják, „a fesztivál rendjéért és a résztvevők biztonságáért egy minden szükséges engedéllyel és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező vállalkozás volt a felelős”, amellyel korábban többször is dolgoztak, bármilyen probléma nélkül, most azonban „feltételezhetően nem megfelelően jártak el egyes esetekben”.

A biztonsági cég belső vizsgálatot indított az ügyben, az érintetteket erre az időre felfüggesztették. Eközben rendőrségi vizsgálat is indult, méghozzá súlyos testi sértés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.

Kiemelt képünk illusztráció (iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top