A Somogy megyei Ötvöskónyi neve január közepén, egy brutális kutyatámadás kapcsán vált széles körben ismertté. Mint az megírtuk, egy tizenhárom éves kisfiú, Kertész Gábor a biciklijén vitte óvodába a kishúgát, Vikit, amikor a templom előtti parkban három harci kutya rájuk támadt. A kamasz a testével védte Vikit, biztatta, hogy fusson, ahogy tud, miközben őt a három kutya rongybabaként tépte, rázta. Gabit kómában, válságos állapotban vitték kórházba, életmentő műtétek sora várt rá. Öt hét telt el azóta – most újra meglátogattuk őket.
A kapuban várta a szerelme
Kertészék udvarán a fólia alatt bútorok sorakoznak, a huzatos előszobában a csemperagasztó zsákok mellett a járólapok között több karton tartós tej, ásványvíz is elfér. Madárcsontú kisfiú nyit ajtót. Ő Gabika, akit az egész falu hősként ünnepel. Szemében mély szomorúság, arca megviselt. A füstszagú, félhomályos szobába vezet minket, mutatja az új játékát, a tévét és az Xboxot, naphosszat ezzel játszik. A szekrény tetején dobozokban ruhák, cipők, játékok lapulnak, a sarokba új asztal, szék került. A támadás után nagyon sokan gondoltak rájuk. A tudósításokból ugyanis kiderült, hogy nem elég a baleset, a család nehéz körülmények között él. Olvasóink is összefogtak: több mint negyven levelet kaptunk – mindben az állt: segítenétek.
Gábor az ajándékokkal játszik (Fotó: Bátori Marcell)
Az édesanya, Piroska határtalanul örült mindennek. Volt, aki vásárlási utalványt küldött, azóta tele végre a hűtőszekrény is. Mások kedves játékaikat csomagolták be – nem is kerülhettek volna jobb helyre.
„Viki óvodában van, a középső gyerek pedig iskolában. Annyi cipőt kapott Krisztofer, hogy élete végéig nem kell újat vennie – újságolja az ágyban, nyakig betakarózva Anna néni. Mint mondja, semmi baja, ő így pihen, de a szemét le nem veszi az unokájáról. – A hírre, hogy Gabikát kiengedik a kórházból, Ausztriából hazajött a szerelme, Tina is. Órákon át ácsorgott a kislány a kapuban, azt leste, mikor kanyarodik be Gabikával a betegszállító autó. Amikor megérkezett, és kiszállt a kocsiból, Tina az unokám elé penderült, és csak nézték egymást hosszan, szótlanul. Fél éve tart a szerelmük, de még egymás kezét sem fogták meg soha. A kislány szeméből könnyek potyogtak, de Gabika meg se rezzent, elvégre egy hős nem sírhat a barátnője szeme láttára.”
A két kamasz sétálni indult, de két házzal odébb már vissza is fordultak, mert Gábor annyira gyenge volt. Mindkét lábát húzta, a karja pedig alig bírta felemelni a járókeretet. Ami nélkül pedig egy lépést sem tud tenni most.
A járókeret nélkül még nehezen mozog (Fotó: Bátori Marcell)
Sírva fogadta az osztálya
„Tina legközelebb csak a nyári szünetben jön. Hamarosan nőnap lesz, azt üzenem neki, hogy örökké szeretni fogom. És amint lehet, elveszem feleségül – fogadkozik a fiú. És látszik rajta, hogy komolyan gondolja, amit mond. – Sokkal jobban alszom, mint a kórházban, ott álmaimban újra átélem, ahogy a három hatalmas kutya a kezemnél és a lábamnál megragad. Sírva ébredtem mindennap, de itthon nincsenek rémálmaim, átalszom az éjszakát” – meséli.
Aztán Gabika arról beszél, hogy miután hazajött a kórházból, másnap az édesanyja kocsit szerzett, és bevitte őt az iskolába, az osztályához. Épp tesi óra volt. Mikor a mindig vidám, örökmozgó fiú a kék színű járókeretével bebicegett a tornaterembe, a hatodikosok abbahagyták a futkározást. Mindeni köré gyűlt. Néma csönd lett. Aztán előbb néhány lány sírva fakadt, majd a fiúk is szipogni kezdtek, végül sírt az egész osztály. Csak Gabika állt közöttük mosolyogva.
A kisfiú a jövő héten újra iskolába járhat, egyelőre kérdés, hogyan viszi majd az iskolatáskát. Hiszen nyolc kilót fogyott a kórházban…
Gábor és anyukája (Fotó: Bátori Marcell)
„Nem ilyen áron akartam híres lenni”
Amikor a kutyatámadást követően Gábor és a kishúga először találkozott, a fiú mosolyogva nyújtotta ki a kezét, de Viki a bátya sebeitől megrettenve hátralépett. Talán az idő múlása megoldja ezt is.
„Nem ilyen áron akartam én híres lenni. Bárcsak olyan lehetnék, mint régen! Haragszom a kutyák gazdájára, amiért nem zárta be azt a kaput. A kutyákkal amúgy nincs bajom, sőt szeretnék egy huskyt, de anyu hallani sem akar róla” – mondja Gabika, és megmutatja a biciklit, amivel a kishúgát óvodába vitte. Még sokáig nem ülhet rá, mert a térdhajlatában sérült inak, sebek iszonyatos fájdalmat okoznak. De a szobában már megszaporázza a lépteit, büszkén újságolja a nagymamájának: nézd mama, futok! Majd lassú, megfontolt mozdulatokkal kiköti a cipőjét. Amikor végzett, felnéz az mamára, aki ráterít egy kabátot. Különös szövetség az övék. Anna néni súlyos cukorbeteg, korábban mindig Gábor adta be neki az inzulint, de a kutyatámadás óta Anna néni magát szúrja meg napi háromszor.
Fotó: Bátori Marcell
Az udvaron hátul nincs kerítés, a kis Viki mindig szomorkásan nézte, ahogy a két bátyja őt hátrahagyva, szélsebesen nyargal ki a határba, egészen a távoli akácos erdőig. Na, ennek most vége. Gabi most csak tipeg, akár egy öregember, alig várja, hogy a gyógytornász segítsen, hogy újra olyan legyen a lába, mint régen.
„Remélem, gyorsan megerősödöm, és teljesülhet majd az álmom: katona szeretnék lenni” – mondja elszántan.
