Aktuális

Elszabadult egy légvár, két gyerek megsérült

Jóval kevesebb ponton rögzítették a légvárat, mint kellett volna, ezért a szél felkapta. Most megszületett a bírósági ítélet az ügyben.

A Zirci Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében találta bűnösnek azokat a vádlottakat, akik rosszul rögzítettek egy légvárat egy olaszfalui gyereknapon.

Az elsőrendű vádlottat 6 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre, míg másod- és harmadrendű vádlottakat 120-120 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

Az eset még 2017 júniusában történt, amikor az elsőrendű vádlott – egy vállalkozó – megbízta a két másik vádlottat három légvár felállításával, ám a megfelelő oktatásukról nem gondoskodott.

A légvárak egyike egy kétszemélyes, hevederrel ellátott ugrálóvár volt, amelyet 6 ponton kellett volna a talajhoz rögzíteni. A légvárat azonban vádlottak mindössze 3 helyen rögzítették.

Később a szeles időben a légvárat egy hirtelen jött erős széllökés felkapta, a légvár a levegőben kétszer is átpördült, és a felállítási helyétől mintegy 10-20 méterre ért földet.

A fentiek során a légvárban egy 7 és egy 8 éves kislány tartózkodott, akik a hevederrel voltak rögzítve, így nem estek ki, ugyanakkor a levegőben egymásnak ütődtek, a légvár leérkezésekor pedig a talajra estek.

A gyerekeket a helyszínre érkező mentő a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba szállította, mindketten 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top