Kommunista találmány!
Az amerikaiak rukkoltak elő vele!
Kiüresedett az egész, rég nem arról szól, amiről eredetileg!
Eleve a virágboltosok álltak az egész mögött!
Férfinap bezzeg nincsen!
Jó évszázados fennállás után a nőnapról már sok mindenki gondol és vél tudni sok mindent, úgyhogy az idei ünnepen egy kicsit visszamegyünk az időben, és megnézzük, hogyan festett március 8-a (vagy az ott és akkor nőnapnak kikiáltott nap) a hőskorban. Híres aktivisták, nagy megmozdulások, jelesnél is jelesebb és a történelmi jelentőségűnél is történelmibb jelentőségű nőnapok nagy képeken – na meg egy csomó látványos és beszédes plakát.
Kép: Wikipedia
A témával kapcsolatos polémiák egyik sarokpontja, hogy az egyik tábor szocialista, kommunista, netán egyenesen szovjet ünnepnek titulálja a nőnapot, mire mások azzal reagálnak, hogy szó sincs ilyesmiről, hiszen az egész Amerikából ered. A félreértések alapvető oka valószínűleg az, hogy sok forrás szerint az első nőnapot 1907. március 8-án tartották New Yorkban a textilipari munkásnők 1857-es sztrájkjának ötvenedik évfordulója alkalmából, Themma Kaplan és más kutatók szerint azonban nemhogy ilyen jubileumi megemlékezés nem történt soha, de még csak demonstráció sem volt fél évszázaddal korábban – van, aki azt mondja, hogy a hidegháború alatt így próbálta a Nyugat megfosztani szocialista gyökereitől az ünnepet, míg mások azon a véleményen vannak, hogy annak a vitának a része ez a legenda is, ami a kommunisták és a feministák között zajlott hosszú évtizedeken át arról, vannak-e a nőknek egyéb jogaik azokon túl, amik munkásként járnak nekik. A slusszpoén az, hogy az első igazoltan megrendezett nőnap egyszerre volt szocialista és amerikai, ráadásul alig valamivel később került sor rá: a képen látható orosz származású amerikai munkásmozgalmi aktivista, szüfrazsett és szocialista vezető, Theresa Malkiel kezdeményezésére tartották 1909. február 28-án New Yorkban.
Fotó: The New York World / Wikipedia
Lángokban áll a Triangle Shirtwaist Company nevű textilgyárnak helyet adó épület New Yorkban. Az 1911. március 25-i tűzvészben 146 munkás vesztette életét, közülük 62-en az ablakokon ugrottak vagy zuhantak ki, a korabeli szokások szerint ugyanis a lépcsőházba vezető ajtókat zárva tartották, hogy az alkalmazottak ne tudjanak engedély nélkül szünetet tartani, és kevesebb legyen a lopás. Mivel az áldozatok 85 százaléka nő volt, a tragédia nyomán nemcsak a munkabiztonság területén történtek jelentős előrelépések, de megerősödött a ruhaiparban dolgozó nők nemzetközi szakszervezete, az ILGWU is, és az elhunytakról való megemlékezés részévé vált a nőnapi ünnepségeknek – egyszóval bár az 1857-es tüntetés legendája nem igaz, a textiliparban dolgozó nők nagyon is fontos szereplői a nőnap történetének.
Kép: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)
A világ igazából a mai napig sem lett nemzetközivé, a nőnap viszont igen hamar elindult ezen az úton: az országhatárokon átívelő ünnep ötlete 1910-ben született meg, gazdája a német Louise Zietz volt, egyik első támogatója pedig a feminizmus, a szocializmus és a kommunizmus egyik legnagyobb korabeli alakja, Clara Zetkin. A következő évben március 19-én már többfelé meg is tartották az ünnepet, csak az Osztrák–Magyar Monarchiában mintegy 300 helyszínen zajlottak a munkához és a választáshoz való jogot követelő demonstrációk, március 8-án pedig három évvel később, 1914-ben Németországban nőnapoztak először, valószínűleg azért, mert akkor ez a nap éppen vasárnapra esett. Hát igen, az ok nem túl magasztos, de ennyi azért férjen bele, mert a képviselt ügyek nagyon is komolyak voltak, ahogy azt ez a plakát is jelzi az Utcára a női választójogért! szlogennel.
Fotó: Fototeca Gilardi/Getty Images
Már megint a textiliparban dolgozó nők: az ő 1917-es nőnapi demonstrációjukkal kezdődött a cári uralom végét elhozó februári forradalom is Oroszországban. A helyi időszámítás szerint február 23-ára, a Gergely-naptárban viszont március 8-ára eső tüntetésen a résztvevők azért vonultak a petrográdi városháza elé, hogy elérjék a világháborúban harcoló katonák családjainak járó kenyéradag megemelését, és békét követeljenek, de végül rendszert buktattak. Más szóval a boldog békeidők kifejezést a nőnap történetével kapcsolatban inkább mellőzzük.
Kép: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images
És akkor el is értünk a sokak számára neuralgikus ponthoz: a hetvenes évekig bizony a nemzetközi nőnap leginkább a kommunista országok és a kommunista mozgalom ünnepe volt. Ebben a minőségében pedig természetesen igen hálás témát nyújtott a szovjet agitprop munkatársainak is – 1926-ben például ezzel a kreációval álltak elő.
Kép: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images
Bármivel is próbálkoztak azonban a rutinos szovjet agitproprókák, a legkommunistább nőnapi plakát díja alighanem ennek az 1932-es, sarlóval és kalapáccsal teljes műnek jár. Ami azt illeti, kicsit mintha el is ragadta volna a hév az alkotókat, mert az erős nőket nagyjából férfiként ábrázolni alapjáraton is visszás húzás, de nőnap alkalmából kicsit már öngól is.
Kép: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)
„Sokáig éljen március 8.!” A szovjet alkotók akcióban az 1934-es nőnap alkalmából.
Fotó: Imagno/Getty Images
Nőnap (megint) háborúban: Szung Mej-ling, Csang Kaj-sek generalisszimusz felesége tízezer kínai nő előtt beszél Csungkingben 1939. március 8-án. A kezében tartott ezüstláncot egy indiai asszony adományozta a Japánnal háborúban álló Kína hadialapjának – a több kenyeret és békét követelő orosz nőktől itt már elég messze jártunk.
Kép: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images
Nőnap a vasfüggöny mögött, 1. rész: 1947-es plakát a Szovjetunióból.
Nőnap a vasfüggöny mögött, 2. rész: Mindeközben Magyarországon… A plakátok mögé nézve már markánsabb az üzenet: az MSZMP KB üdvözli a magyar nőket nőnap alkalmából, és szívélyesen figyelmezteti őket (dolgozói) jogaik mellett imperializmusellenes kötelezettségeikre is. Noha a szocialista keretek egyáltalán nem hiányoztak, az eredeti eszmeiségtől itt is sikerült elég messzire kerülni. (A dokumentum forrása a Magyar Elektronikus Könyvtár.)
Kép: Fototeca Gilardi/Getty Images
Nőnap a vasfüggöny túloldalán, avagy vissza a gyökerekhez: az olasz Lavoro (Munka) magazin 1955. március 6-i számának fotómontázsa különböző etnikumokat képviselő nőkről. „A világ minden asszonyának békességet kívánunk március 8-a alkalmából.”
Fotó: MTI / Pálfai Gábor
No persze a béke a túloldalon is jól csengő jelszó maradt, csak errefelé akkortájt harcolni volt szokás érte. Az ezt taglaló molinó árnyékában álló énekkar a Magyar Nők Országos Tanácsa 1961-es nőnapi nagygyűlésén dalol kórusműveket a fentebbi levélben megszólított dolgozó magyar nőknek.
Kép: Wikipedia
Noha Liechtensteinnek egészen 1984-ig sikerült várnia a női választójog elismerésével, a hetvenes évek közepére azért ez a harc a világ nagy részén szerencsére már véget ért, így (a szabad országokban) a nőnaphoz kapcsolódó követelések is megváltoztak. Ahogy ez az 1974-es brit plakát is mutatja, a középpontba többek között az abortusz kérdése, a béregyenlőtlenségek, a szexuális zaklatások és a leszbikusok jogai kerültek.
Fotó: Fototeca Gilardi/Getty Images
1975-től, a Nők Nemzetközi Évétől kezdve az ENSZ és vele együtt rengeteg tagország is ünnepel március 8-án, de az elmúlt évtizedekben sok kritika érte a nőnapot. „Egyfajta szocialista Valentin-nappá szelídült, a nők jogait követelő hangokat pedig virágok és ajándékok váltották fel” – írja például a Szabad Európa Rádió honlapjának néhány évvel ezelőtti cikke Rosalind Rosenbergre, a New York-i Barnard College tanárára hivatkozva, aki szerint az ünnep éppen azért vált népszerűtlenné és ha nem is feltétlenül jelentéktelenné, de jelképessé Nyugaton, mert a szocialista mozgalmakkal és az oroszországi forradalmakkal való kapcsolatát sokan nem tudják megemészteni. Az olasz szocialista pártnak ilyen problémái persze valószínűleg soha nem voltak, de az ünnep kiüresedése ellen már ők is felszólaltak, ráadásul elég korán: „Nemet mondunk az ünneplésre: a nők a választás lehetőségéért harcolnak” – olvasható a hetvenes évek közepén született propagandaplakátjukon.
Fotó: Profimedia / TEMP Sipa Press
A kritikák dacára ugyanakkor sokan beszélnek arról is, hogy az elmúlt években új tartalmat kezd kapni március 8-a, és ez az új tartalom nincs is annyira messze a régitől. Ha a nőnapi munkabeszüntetéseket nézzük, Európában és az USA-ban is vannak ennek jelei, a képen egy nőnapi rendezvényen látható kabuli nőket Kate Nustedt, a Women for Women nevű szervezet nagy-britanniai igazgatója pedig egyenesen „a modern kor szüfrazsettjeinek” nevezi, akik ugyanúgy az életüket kockáztatják, amikor nőnapon kivonulnak a hidakra tüntetni, vagy összegyűlnek ünnepelni, mint azok, akik 100 éve London és Amerika utcáin álltak választójogot követelve maguknak. A nőnap jelentősége az elmúlt 110 évben is folyamatosan változott a világ különböző tájain – március 8-a most talán éppen az övék lesz elsősorban.