Aktuális

Pokoli látványról számoltak be a hét áldozatot követelő autóbaleset szemtanúi

Hiába voltak ott többen is, a lángok miatt nem tudtak segíteni, tehetetlenül álltak a kocsik mellett.

Hét ember, köztük egy gyerek vesztette életét egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében vasárnap. Két autó ütközött össze frontálisan, majd mindkettő kigyulladt. Mire a mentők megérkeztek, már senkin sem lehetett segíteni, mind a hét utas bennégett.

Egy nő és egy férfi utazott abban az Opelben, amely előzésbe kezdett, visszatért a saját sávjába, de kisodródott. Frontálisan ütközött a szembe jövő Audival, amelyben három férfi, egy nő és egy gyerek utazott.

Kiégett személygépkocsik, miután frontálisan ütköztek a 81-es úton, Mezőörsnél 2019. március 10-én. Az üközés után az autók kigyulladtak, a balesetben hét ember életét vesztette (MTI/Krizsán Csaba)

A Bors beszélt annak az autónak a sofőrjével, akit megelőzött az Opel a tragédia előtt. Az osztrák férfi azt mondta, hogy az Opel irtózatos sebességgel kezdett bele az előzésbe, majd a vezető elvesztette az uralmát a jármű fölött. Az ütközés után a férfi segíteni szeretett volna, de a lángok miatt nem tudott az autók közelébe menni. Segélykiáltást nem hallott.

Egy másik szemtanú azt mondta, ő szállt ki először a karambolozó kocsikhoz. Segíteni azonban a lángok okozta forróság miatt ő sem tudott, tehetetlenül nézte végig, ahogy a tűz felemészti a két autót és utasait.

A szörnyű balesetről sokat elmond, hogy a két magyar rendszámú autó utasait egyelőre nem sikerült azonosítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top