Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Aktuális

Megrázó vallomás a mezőörsi horrorbalesetben elhunytak családtagjaitól

A karambolnak hét halálos áldozata volt, köztük egy 9 éves kisfiú.

Hét ember, köztük egy 9 éves kisfiú is életét vesztette vasárnap, amikor két autó frontálisan ütközött a 81-es úton Mezőörs közelében. A karambolban mindkét autó kigyulladt, mire pedig a mentők kiérkeztek, az összes utas bennégett.

Az eddigi információk alapján a balesetet egy Opel okozta, melynek sofőrje előzésbe kezdett, majd visszatért a saját sávjába, de kisodródott, és összeütközött egy szemből érkező Audival. Az Opelben egy 28 éves győri férfi és egy 19 éves rédei nő utazott, az Audiban pedig egy 25, egy 36 és egy 45 éves férfi, egy 37 éves nő, valamint egy 9 éves kisfiú.

A Bors korábban megszólaltatott két szemtanút is, akik azt mondták, bár szerettek volna, a lángok miatt nem tudtak a karambolozó kocsikban ülőkön segíteni.

MTI/Krizsán Csaba

A Blikk most megszólaltatta az áldozatok családját. Az Audit vezető 25 éves Ádám édesanyja azt állítja, fia éppen a kórházból tartott hazafelé, amikor az Opel beléjük csapódott. Az autóban rajta kívül a szomszédja, valamint egy háromtagú család ült.

Mindenkinek segített. Így volt ez vasárnap is, amikor az egyik ismerősével kórházi kontrollra vittek egy szintén kisbéri családot, mert a szülők kocsija elromlott

– mondta a gyászoló édesanya. Elmondása szerint vasárnap délelőtt már hiába kereste fiát. Az elhunyt Ádám párja, a 26 éves Zsuzsanna is megtörten nyilatkozott. Ők egy közös gyermeket neveltek együtt.

A párom adott egy puszit reggel, majd mondta, hogy tízre már itthon is lesz, de többé nem jön haza

– mondta.

A lap megtalálta az Opelban ülő 19 éves lány családját is. Nagymamája így nyilatkozott:

Ramóna tőlem indult el, de már akkor mondtam neki, hogy ne üljön be abba az autóba. Soha nem volt szimpatikus az a fiú nekem, de szerette az unokámat, azt mondta, pár hónap, aztán elveszi feleségül.

Te is segíthetsz!

A Blikk gyűjtést szervezett a balesetben elhunyt Nagy Ádám családjának. Ha szeretnél segíteni, erre a linkre kattintva találod a részleteket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top