Internetfüggő a gyereked? Ebből rájöhetsz!

1. Betegség-e az internetfüggőség?

A pszichiátria jelenleg nem ismeri el önálló betegségként az internetfüggőséget – mondja dr. Garas Péter, a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia szakorvosa, majd gyorsan hozzáfűzi, de ettől még a jelenség létezik, és egyáltalán nem új keletű. Mutatja ezt az is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavaly az online-játék-függőséget felvette a diagnosztizálható betegségek körébe. Csak a közelmúltban világszerte megháromszorozódott az ezzel foglalkozó nemzetközi, tudományos publikációk száma, jelezve, egyre nagyobb és globális problémáról van szó.

2. Offline ragadt szülőnemzedék

A generációkutatások középpontjában az egymást követő és ugyanakkor együtt élő nemzedékek viszonya áll. Az úgynevezett X generáció, azaz az 1961 és 1981 között születettek – a mai gyerekek szülei – témánk szempontjából különösen nehéz helyzetben vannak. Ahogyan elnevezésük is igen találó: „digitális bevándorlók”, azaz ők nem az „anyatejjel” szívták magukba mindazt a tudást, melyet az őket követők, az Y generációsak (1984–94), azaz „digitális bennszülöttek” szinte készen kaptak, hogy a 95’ után született, Z nemzedék tagjairól már ne is beszéljünk. Mindez jelentős kommunikációs szakadékhoz vezetett szülők és gyermekeik között.

3. Egy picit felgyorsult a világ. Na és?

A digitális eszközök elképesztő mennyiségben árasztják el életünket. A kisdiákok a könyvtár helyett az interneten gyűjtenek adatokat, az orvostanhallgatók anatómiaatlasz helyett 3 D-s megjelenítésben tanulmányozzák az emberi testet… és a hajdani közös televíziózásokra is nosztalgiázva gondolunk, arra, amikor legalább egymás mellett ülve, egy irányba néztek a család tagjai. A korábbi szerelmes posták és képlapok világát teljesen kiszorították a csevegőalkalmazások, ami állandó frusztráció forrása lehet: „Látom, hogy láttad az üzenetemet, mégsem válaszolsz! Mással vagy?!”

Megöl az ideg (Profimedia)

4. Egyre több barátom van az Fb-n, már ez is baj?

A közösségi oldalak korábban valóban a kapcsolattartást szolgálták, ma már a hírek, képek, videók megosztása kiszorította az eredeti funkciót. És a like-vadászat mindenkit lázba hoz… A serdülőknél normális lélektani folyamat a családról leválás, ezzel együtt megnő a kortárs csoportokhoz tartozás igénye. Ám a like-ok kergetése hihetetlen nyomást is jelent, hiszen „csak a legjobb képet tehetem ki magamról…” – mondja a kamasz, és azonnali visszajelzést vár. Ez az azonnaliság nem segíti a késleltetés megtanulását: rögvest kielégülnek a fiatalok érzelmi igényei a gyors, szinte egyidejű jutalmazásokkal.

5. Miért vagyok megint olyan álmos?

Az eligazodás az online térben, a blogolás, a saját profil felépítése olyan készségek, melyek ma már szinte nélkülözhetetlennek tűnnek, és a későbbi munkaerőpiaci boldogulást is támogathatják. De a kártékony hatások szintén markánsan jelen vannak: a digitális csoportok a verbális bántalmazás legfőbb színterei lehetnek. És még ha a többség meg is úszhatja az ilyen fajta bullyingot, a biológiai negatív következményeket nem. Az alvásciklusunkat irányító jótékony hormon, a melatonin – amelynek termelődési üteme serdülőkorban egyébként is változik – fényérzékeny vegyületként elsősorban sötét hatására kezd el termelődni, így az esti telefonozás, tabletezés során a képernyők által kibocsátott kék fény akadályozhatja ezt.

6. Hol másutt lehetnék én bátor?

Az online játékokat jellemzően a tíz-tizenöt éves korosztály műveli, és azt is mondhatjuk, a fiúk körében jóval népszerűbbek: ők több mint háromszor annyian használják, mint a lányok.

De miért lehet oly vonzó az online játék az élővel szemben? Ami biztos, hogy az egyik rizikócsoport a szociáliskészség-deficittel rendelkező gyerekek, akik azért érezhetik biztonságos térnek e díszleteket, mert itt megkerülhetik azokat a számunkra olykor nehezen értelmezhető szituációkat, mint például hogy „velem nevetnek vagy rajtam nevetnek?”. És ott van az úgynevezett vágyfantázia kiterjesztésének pszichológiai előnye, azaz még a szorongó gyerek is olyan hős bőrébe bújhat, a játék olyan szerepeket kínálhat a számára, amelyeket a valóságban nem élhet át, csupán itt.

7. Csak tudnám, kitől látta a gyerek…

A szülők megnyugtatására gyorsan leszögezzük, a rendszeres használat nem egyenlő a függőséggel. S olykor érdemes nekünk, felnőtteknek is körülnéznünk a saját házunk táján… Családi ebéd közben is online vagyok? Még az orvosi rendelőben is, ahova gyermekemet viszem, felveszem a telefonomat, megválaszolom az üzeneteimet, elolvasom az e-mailjeimet? Vagy épp pont azért állítom fel a gyereket a számítógép mellől, hogy végre én ülhessek oda? Lehet, hogy zavarba ejtő kérdések, de mindenképpen hasznosak. Rávilágíthatnak, hogy a gyerek nem függő, hanem a szocializáció útját járva egyszerűen a szülői mintát követi.

8. Hogyan ismerhetem fel, ha baj van?

Minden függőség kialakulásának vezető tünete a kontrollvesztés, a „nem tudok ellenállni” érzése. Ez annyira uralkodóvá válik, hogy beszűkíti az életteret, az érintett gyermek elhanyagolja a tanulást, a baráti kapcsolatait, korábban kedvelt hobbijait. Az olyan mentális problémák, mint az ingerlékenység, a szorongás vagy a motiválatlanság mellett megjelenhetnek fizikai tünetek is: szemgyulladás, kötött nyak, fejfájás, krónikus fáradtság. Jellemző a düh kezelésének nehézsége akkor, ha a kicsit eltiltják a játéktól. A gyermek átlépi saját morális korlátait, például a korábban nem füllentő elkezd mellébeszélni, hazudozni.

9. Ő miért sérülékenyebb?

Vannak, akik kiemelten veszélyeztetettek. Az ingerlékenyek éppúgy, mint az állandó ingerkeresők. A figyelemhiányos hiperaktivitási zavarban szenvedők (ADHD) és a hangulati betegséggel küzdők szintén rizikócsoportot alkotnak. Ahogyan a szociális készségek fejlesztésére szorulók is, akik jellemzően elkerülnek minden helyzetet, amely nehézséget jelenthet számukra. A családi rendszer strukturális átalakulása, mint például a válás utáni életszakasz is kockázatokat hordoz. Különösen, ha a két szülőnél egymással ellentmondó elvárások érvényesülnek, hihetetlen feszültséget keltve a gyermekben, és erősítve azt, hogy a fokozott internethasználat egyfajta reakcióként is értelmezhető. És általában, az autoriter családi légkör is függőségre és más mentális zavarokra hajlamosít.

10. Mit tegyek?

Kérj segítséget! Magad is vegyél részt tanácsadáson! Légy kíváncsi: ülj le a gyerek mellé, nézd meg, mi köti le! Ha korlátozod, ajánlj fel helyette alternatív, lehetőleg családi programot! Dicsérd meg! Folyamatosan jutalmazd! Te is tartsd be a szabályokat! Légy következetes! Beszéljétek meg szülőtársaddal, hogy ugyanazokat a határokat jelölitek ki! Válaszd külön, mit teszel és mit érzel: „kikapcsolom a játékot, de nem azért, mert nem szeretlek!” Ne címkézz! Kell, hogy te is változtass!