Aktuális
Szponzorált tartalom

Időhiányban szenvedsz? Erre figyelj!

Nem jól osztod be az idődet? Elmondjuk, mit érdemes átgondolni.

Rohannak a hétköznapok, a számtalan tennivaló között gyakran elveszünk. A legtöbben tudják, milyen érzés úgy ágyba dőlni, hogy az jár az ember fejében, mennyi mindent kellett volna még megcsinálni, hány helyre kellett volna még elmenni, és mennyi feladat vár még ránk a következő napokban. Ennek oka sokféle lehet. A nyolcórás munkarend sokaknak elérhetetlen álom, a gyereknevelés és a házimunka ugyancsak egész embert kívánna – a társadalmi elvárásokról nem is beszélve –, így szinte lehetetlen a sok elvárásnak tökéletesen megfelelni.

A kihívások közepette annak is örülünk, ha jut időnk a szeretteinkre, arról a legtöbben már álmodni sem merünk, hogy magunkra is gondolhassunk. Pedig erre nagy szükség lenne, hiszen nemcsak a leterheltségünk nőtt az elmúlt évtizedekben, hanem az igényeink is a nagy terhek által. Hogy optimálisan osszuk be az időnket, szükségünk van arra, hogy felelősségteljesen gondolkodjunk a saját időnkről. A számtalan feladat és inger közepette ugyanis jelentős kihívás a megfelelő időmenedzsment.

A legfontosabb, amit magadért és az idődért tehetsz, hogy nagy elhatározásra jutsz. Ahhoz, hogy hatékony légy, és kiegyensúlyozottan irányítsd az életed, okosan kell használni az idődet, és fel kell ismerned minden olyan felesleges tevékenységet, ami elveszi a figyelmedet a fontos dolgokról, és ezáltal időt lop tőled. A szemléletváltásnak meggyőződésen kell alapulnia, és a rossz beidegződésekkel is le kell számolni. Természetesen ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni, és nem biztos, hogy egyszerűen megvalósítod, de a kitartó munka meghozza a gyümölcsét: az idődet.

online vásárlás

Ahhoz, hogy a gyakorlatban is megvalósítsd az időmenedzsmentet, meg kell figyelned magad. Vannak szakemberek, akik azt javasolják, hogy három napon át érdemes feljegyezni, mivel foglalkoztunk, 10-15 perces időközönként leírni, mit csináltunk épp. Ez sokak számára váratlan tükör, hiszen akadnak szép számmal olyanok, akik nincsenek tisztában azzal, mire megy el az idejük. Ha átnézzük a jegyzeteinket, a sok haszontalan időpazarlás azonban szembetűnő lesz. Ha megtanuljuk mellőzni azokat, máris megváltozik az életünk. A megfelelő időbeosztás sikere attól is függ, fel tudjuk-e állítani a prioritásokat, és tartjuk-e magunkat a tervekhez.

Van még néhány fontos dolog, amit érdemes betartani, ha szeretnénk optimalizálni az időnket. Érdemes mindenképpen kihasználni a digitalizált világ előnyeit, és minden olyan feladatot, ügyet, amelyet meg tudunk oldani online, bizony úgy kell megtennünk. Az újítások javarészt minket szolgálnak, és ha tudatosak vagyunk, ez az irány nem fordulhat függőségbe. Érdemes az internetről rendelni és házhoz szállíttatni, az összes hivatalos ügyet ott intézni. Ha gyerekek vannak, az e-napló ugyancsak ezt a célt szolgálja, de a szolgáltatások között is érdemes szétnézni és átgondolni, miket tudunk a digitális világból megszerezni.

Kapcsolódó

Világszerte leállhat az internet
Lávalámpákkal gondoskodnak az internet biztonságáról
Wanna Cry zsarolóvírus: mi ez az egész, és hogyan védekezhetek ellene?

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése