„Oroszlánmama”: azután, hogy a lányára támadó három erőszaktevő közül egyet megölt, kettőt pedig megsebesített, Nokubonga Quampit ezen a néven kezdte emlegetni a dél-afrikai sajtó. És ennek csak egyik oka volt, hogy az asszony eleinte nem járult hozzá, hogy közzétegyék a vezetéknevét. Az asszony, aki leginkább bátorsága miatt kapta a nevet, most a BBC brit hírcsatornának nyilatkozott, interjújában pedig elárulta, azon a bizonyos éjjelen lánya egyik barátnője értesítette őt arról, mi történik a gyerekével.
„Alig 500 méterre volt az eseményektől. Onnan telefonált nekem az éjszaka közepén” – emlékezett vissza Nokubonga, aki az első pillanattól kezdve tudta azt is, hogy ő az egyetlen, aki segíthet a lányán. „Az első gondolatom persze az volt, hogy hívom a rendőröket. Fel is hívtam őket, de senki nem vette fel. Talán jobb is ez így, mert utólag beláttam, mire egyáltalán kiértek volna a helyszínre, már rég késő lett volna” – magyarázta az anya, aki a hívás után néhány perccel egyik kezében a mobiltelefonjával, másikban egy késsel indult lánya keresésére.
Nokubonga a lap újságírójának őszintén beszélt arról, hogy aznap éjjel nem azért vett kést magához, hogy használja. Mint mondta, nem ölni akart, csupán halálra volt rémülve, és próbált felkészülni arra, ami rá várhat. Csakhogy arra a látványra, ami abban a kalyibában várta, ahonnan lánya kiabálását hallotta, egyszerűen nem lehetett felkészülve. Bár Nokubonga részletekbe nem volt hajlandó bocsátkozni (se most, se a kihallgatása alatt), annyi biztos, hogy meglepte az erőszaktevőket, akik közül ketten letolt nadrággal épp azt várták, hogy sorra kerüljenek.
Mikor Nokubonga rájuk förmedt azzal, hogy mit művelnek, a férfiak rátámadtak. Az asszony valószínűleg ennél a dulakodásnál sebezte meg egyiküket halálosan. „A másik két férfi megrémült, egyikük az ablakon keresztül menekült el” – mondja Nokubonga, majd hozzáteszi, nem sok mindenre emlékszik a történtekből. „Arra biztosan emlékszem, hogy felkaptam Siphohazit, és vele együtt menekültünk az egyik szomszédunkhoz. Utána még órákig rettegtem, hogy a támadók esetleg visszajönnek.”
A rendőrök ezután érkeztek a helyszínre: azonnal őrizetbe vették az anyát, akit előzetes letartóztatásban az egyik helyi rendőrkapitányságra szállítottak. A következő napokban-hetekben ott is tartották őt. „Csak a gyermekem járt a fejemben. Hogy mi lehet vele. Hosszú ideig szinte semmilyen információt nem kaptam róla, ami borzasztóan megviselt” – vallja be Nokubonga, akit, noha a kihallgatását követően emberöléssel vádoltak meg, óvadék ellenében szabadon engedtek.
Az édesanya a mérhetetlen sajtóérdeklődésnek és az emberek támogatásának köszönheti, hogy végül nem kellett börtönbe vonulnia. „Amikor a bíró ejtette ellenem az emberölés vádját, nem jutottam szóhoz. Csendben végighallgattam az ítéletét, utána pedig imádkoztam” – mondja az anya, aki a történtek ellenére sem gyűlöli a férfiakat, akik megerőszakolták a lányát.
Bízom benne, hogy miután letöltötték a büntetésüket, jobb emberré válnak majd, és kezdenek valami jót is az életükkel. Azt szeretném, ha megváltoznának a büntetésük hatására, és jobb emberekként térnének közénk vissza.
Az életben maradt két erőszaktevőt a bíró fejenként 30 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A tárgyalást követően Nokubonga lánya, Siphohazi úgy döntött, innentől kezdve névvel és arccal is vállalja a vele történteket. Leginkább azért, hogy bátorságot adjon a sorstársainak. „Szerettem volna, ha a hozzám hasonló áldozatok tudnák, az erőszak után is van élet. Hogy csak azért, mert megerőszakoltak, a közösség része maradsz, hogy egy ilyen után is élheted tovább az életedet.”
