A Blikk írt az esetről, a pszichiátria egyik látogatója a lapnak azt mondta, hogy rendőrautókat látott a kórház előtt, és hogy a rendőrök a 3. emeletre mentek. „Akkor hallottam, hogy megfulladt az egyik beteg” – tette hozzá az illető. A Blikk szerint a több kerületet is ellátó intézmény pszichiátriai zárt osztályán gyakran fordulnak elő problémás betegek, akik elmezavar vagy kábítószer hatása alatt öntudatlanul őrjöngenek. Azt írják, hogy mivel ilyenkor kárt tesznek magukban vagy a környezetükben, bevett gyakorlat, hogy kikötik őket a kórházi ágy egyik oldalára erősített rácshoz. A zavart betegek ilyenkor kapnak nyugtatót is, és állandó felügyelet alatt állnak.
A csütörtökön elhunyt pácienssel is ez történt, úgy tudni, az egyik kezét és az egyik lábát rögzítették a rácshoz. Azt írják, hogy a páciens minden bizonnyal szabadulni akart, így hadonászni, csúszkálni kezdett, emiatt a feje beszorult a rácsok közé, és reggelre megfulladt. Azt nem tudni, volt-e mellette valaki, és hogy figyelték-e az állapotát, de annyi biztos, hogy reggelre élettelenül hevert az ágyában. Az ügy miatt értesítették a rendőröket is, akik a reggeli órákban több autóval siettek a helyszínre.
A lapnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy eljárás indult az ügyben. „Az ügyet a BRFK rendkívüli haláleseti osztálya közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálja. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A haláleset körülményeinek pontos megállapítása, a tényállás teljes körű tisztázása folyamatban van” – írták. A Blikk megkereste az érintett kórházat is, de egyelőre nem reagáltak a kérdéseikre.
Adatok, tények
Magyarországon becslések szerint 2 millió pszichiátriai beteg lehet, de alig százezren jutnak terápiához. A betegjogi törvény szerint ön- és közveszély esetén a kezelőorvos vagy szakápoló rendelhet el korlátozó intézkedést (rácshoz kötés), amelynek alkalmazása alatt az érintett személy állapotát és szükségleteit folyamatosan ellenőrizni kell.