Vádat emeltek a Budapesten nőket zaklató gyerekbanda tagjai ellen – írja a Blikk. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, tizenéves fiatalok csoportosan támadtak rá fiatal nőkre, a nemi szervüket fogdosták, és megpróbálták letépni a ruhájukat. Volt köztük olyan, aki a bűncselekmények elkövetése idején még csak 14 éves volt. Elfogásukról videó is készült:
A vád szerint 2017. június 11-én és június 12-én összesen kilenc nőt támadtak meg. A zaklatásokról mobiltelefonnal videófelvételeket is készítettek, az ezekből készült összeállítást egy közösségi oldalon akarták megosztani.
A négy fiú ellen a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Részlege kilenc rendbeli, emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz.
A bíróság bűnösnek találta a banda tagjait: egyiküket száz óra jóvátételi munkára ítélte, társait pedig két, illetve egy-egy évre próbára bocsátotta. A bíróság elrendelte a fiatalkorúak pártfogói felügyeletét, és elkobozta a felvételek készítéséhez használt mobiltelefont.
Kiemelt képünk: Youtube / PoliceHungary