Aktuális

Megszólalt a könyörtelen módon bántalmazott öt hónapos kisfiú édesanyja

Az öt hónapos kisfiú életéért két napig küzdöttek a kórházban.

A Blikk értesülései szerint az öt hónapos kisbabának a veréstől homloklebeny-sérülése volt, jobb felkarja szilánkosra tört, de a vizsgálatok során bebizonyosodott az is, hogy a baba komoly alultápláltságtól is szenvedett. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy akár bele is halhatott volna, ha a családsegítő nem jár éppen náluk.

„Egy zöld folt éktelenkedett a kisbaba szeme alatt. Bár a szülők azt mondták, nem történt semmi, megkértem az anyát, vetkőztesse le a picit. Akkor láttam, hogy lóg a jobb válla, minden mozdításra fájdalmasan sír. Szóltam az anyának, azonnal csomagolja össze a legszükségesebbeket, indulunk a kórházba. Az apa elém állt, hogy nem viszem őket sehova, de határozottan közöltem vele: ha nem akar nagyobb bajt magának, rögtön álljon el az utunkból” – mondta a családsegítő. A kisfiút kórházba szállították, ahol két napon keresztül küzdöttek az életéért, szerencsére sikeresen. 

Az Ötvöskónyiban élő, négygyermekes anya, T. Piroska azt mondta, hiába próbálta ölelésébe zárva védelmezni a gyermekét a feldúlt férfi elől.

„Nem tudom, mi történt vele. Minden előzmény nélkül kattant be” – mondta az anya, aki nem tudja, hogy van a gyermeke, de alig várja, hogy láthassa. A gyerek édesapját letartóztatták, a bíróságon kell felelni tette miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top