Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Aktuális

Eltörte a gyereke ujját, mert nem mosott fel – Miért nem védi meg senki az áldozatokat?

De hogyan történhet ez meg ma Magyarországon? – kérdezzük sokszor, amikor azt olvassuk, hogy egy kisgyereket éveken át bántalmaznak, és nincs utána szigorú büntetés. Solt Ágnes szociológus, az Országos Kriminológiai Intézet kutatója arra keresi a választ: ki hol mit hibáz el tipikusan ezekben az ügyekben.

2015-ben Magyarországon 961 ügyben állapított meg a bíróság kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt. Ezek közt vannak családi körben elkövetett falopások, és vannak hosszan, zavartalanul folytatott gyerekkínzások. Ön két év alatt áttekintette a 961 ügyet. Mit keresett?

Először csak arra voltam kíváncsi, milyen ítéletek születtek. Hamar feltűnt, hogy az ügyek háromnegyede gyakorlatilag súlytalan büntetéssel zárul, maximum felfüggesztett szabadságvesztést kap az elkövető. Mindössze huszonnégy százalékuk kap végrehajtandó szabadságvesztést, azaz kerül ténylegesen börtönbe.

Milyen súlyú bűncselekményekről beszélünk?

A kiskorú veszélyeztetése tényállásnak két bekezdése van: az egyik a gondozásra bízott gyerek bántalmazása, elhanyagolása, a második, amikor valaki bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésébe von be kiskorút. A kiskorú testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődésének veszélyeztetése egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Gondolom, a bántalmazásos ügyekből van több.

Óriási különbségek vannak e tekintetben is az egyes megyék közt – épp ez volt az egyik, ami föltűnt az első száz ügynél, amit bekértem.

Tisztázzuk: a különbség nem arról szól, hogy melyik megyében van több bántalmazás, illetve bűncselekménybe bevonás, hanem arról, hogy hol milyen ügyek jutnak el odáig, hogy eljárás induljon.

Igen, a különbség elsősorban a feljelentési hajlandóságot mutatja, azaz hogy az emberek milyen mértékben kérik a hatóság segítségét. Ez pedig azzal függ össze szorosan, hogy a nyomozóhatóság képviselőinek milyen a hozzáállásuk az ilyen ügyekhez: lebeszélik a sértettet a feljelentés megtételétől, vagy támogatják, segítik az áldozatot. Sajnos ezen a téren nagyon aggasztó jelek vannak, pedig mire valaki a rendőrséghez fordul segítségért, addigra jellemzően már hosszú hónapok, évek gyötrelmeit szenvedte el, és minden félelme ellenére, végső megoldásként dönt a feljelentés mellett. Néhány megyében a kiskorú veszélyeztetése kategóriába eső ügyek jelentős része, 40-50 százaléka arról szól, hogy az apa fát lopni vitte a fiát az erdőbe, vagy barátnők együtt mentek kozmetikumokat lopni, esetleg cukorkát, csokoládét lopott az anya a gyerekeivel. Az ilyen esetek 90 százalékában az ellopott holmi meg is lett. Az is gyakori, hogy két állami nevelésből kiszakadt fiatalkorút fülelnek le lopásért, akik közül az egyik már elmúlt tizennyolc éves, a másik pedig csak pár hét múlva válik nagykorúvá – olyankor a nagyobbikat a vagyon elleni bűncselekménnyel halmazatban kiskorú veszélyeztetéséért is elítélik. A családon belüli erőszakhoz kapcsolódó veszélyeztetés esetei pedig 85 százalékban évek óta hatékony beavatkozás nélkül húzódó, borzalmas tragédiák. Az ügyek 61 százalékában a gyerek bántalmazása mellett a házastárs vagy élettárs bántalmazása is megáll ugyan, de nincs minősítve, azaz egyszerűen hiába írják le, nem állapítják meg a jogszabályokban már öt és fél éve létező kapcsolati erőszak bűncselekményt.

Solt Ágnes (Fotó: Hernád Géza)

Ez mit jelent, és mi a jelentősége?

Tipikus eset, amikor az egész családot bántalmazta az elkövető, és megállapítják a kiskorú veszélyeztetését, de a kapcsolati erőszakot nem. Vagy ugyanígy az ítélet után az indoklásban leírják, hogy az elkövető verte az anyát is meg a gyerekeket is, de csak a kapcsolati erőszak tényállást állapítják meg, a kiskorú veszélyeztetését nem. Akkor sem, ha az illető a gyerek szeme láttára verte félholtra az anyát. Mintha csak valami választási kényszer nehezedne a hatóságokra.

Ugyanazokra a bírókra szignálják ki a családonbelülierőszak-ügyeket, és ezek a „minősítések” az ő szubjektív megítélésükön múlnak? Ez magyarázhatja a megyei különbségeket?

Igen, megyénként vannak bírók, akik inkább ilyen típusú ügyekkel vagy ilyenekkel is foglalkoznak. De nem ezen a szinten dőlnek el a dolgok, hiszen a bíróság csak az eljárás utolsó láncszeme. A minősítésre az ügyész tesz javaslatot, elfogadva vagy kiegészítve a rendőrség minősítését. Az tehát sokszor már az első állomáson, a nyomozóhatóságnál eldől, hogy ezeket a bűncselekményeket hogyan minősítik. Később, ha nem tűnik fel senkinek, hogy itt talán nem pontos a minősítés, vagy hiányzik más is, akkor úgy marad, ahogyan a nyomozóhatóság megállapította.

Kirívóan hosszan tartó súlyos bántalmazások

„Olyan cselekmények rövid leírását választottam, amelyek felvetik a rendszer felelősségét, és húsba vágóan mutatják mulasztásokból vagy helytelen döntésekből fakadóan a bántalmazások konzerválódását éveken keresztül” – írja a szerző a száznál is több esetet megyénkénti bontásban bemutató rövid leírások elé írt magyarázatában. (Olvasóink megkímélése érdekében nem a legdurvább történetekből válogattunk – a szerk.)

Az anyával szembeni durva testi sértések rendszeresen előfordultak. A vádlott apa egyszer nyílt, elmozdulásos orrcsonttörést okozott a feleségének, de a vádemelést egy évre halasztották. Ezért büntetlen jelenleg, miközben a nevelt lányát és saját fiát folyamatosan félelemben tartja, bántalmazza, illetve szemük láttára az anyjukat is folyamatosan veri. Mindezen bizonyítottnak vett tényállás ellenére a terhelttel szemben csak kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése volt a vád, és büntetlen előéletűnek tekintették, amit pedig enyhítő körülményként vettek figyelembe. Az anya és lánya is feljelentették, hogy szexuálisan közösült heti rendszerességgel a nevelt lányával. A szakértői vizsgálat alátámasztotta ezt, ennek ellenére bizonyítottság hiányában a nyomozást megszüntették.

Bács-Kiskun megye, Lajosmizse, felfüggesztett ítélet

A gyermekvédelmi törvény bejelentési kötelezettséget ír elő a jelzőrendszer számára, amelybe beletartozik a védőnő, a gyerekorvos, a pedagógus, a rendőr, a gyermekjóléti szolgálatok, a családsegítők. Ez működik?

Sokszor igen. Még többször nem. A pedagógusok például gyakran jelzik a helyi gyermekjóléti szolgálatnak, hogy valami nincs rendben egy családnál, de jellemzően csak a mulasztott órákat, az iskolai hiányzást, esetleg az elhanyagolást. Bántalmazást szinte sosem. Ha a gyermekjóléti szakember úgy ítéli meg, hogy tényleg komoly gond van, akkor ellátásba vonják a családot. Ha együttműködnek, akkor a családsegítő kapcsolatot tart velük (ennek mibenléte erősen változó az ország különböző területein, és az egyes szakemberek gyakorlata szerint). Amennyiben a szülők nem együttműködők, akkor dönthet úgy a családgondozó, hogy a gyámhivatalhoz fordul, hogy hozzanak védelembe vételi határozatot. Ez azt jelenti, hogy kötelező magatartási szabályokat írnak elő a szülőknek, és ezek betartását folyamatosan ellenőrzi a családsegítő, a határozatot pedig félévente felülbírálják. Ha minden így működne, ahogy a jogszabályokban megfogalmazták, akkor nem kellene aggódnunk a gyerekekért. A gyakorlatban azonban a védelembe vétel sokszor a gyermekbántalmazás és szélsőséges elhanyagolás konzerválását jelenti. Mindenki megnyugszik, hiszen a család, a gyermek védelembe van véve. Ehhez képest mondjuk az apa börtönjáró, az anya gyógyszerezik, iszik, már rég ki lehetne mondani a szülőkre, hogy alkalmatlanok gyereknevelésre. Mégis minden marad a régiben. Az általam vizsgált esetek 35 százalékában éveken keresztül anélkül folyt a családon belüli erőszak, hogy bárki beavatkozott volna. De inkább úgy nevezném: gyerekek elleni terror.

Általában ki tesz végül feljelentést? A gyerekorvos?

Tőlük szinte soha nem jön jelzés. Olyan, mintha a háziorvosok „be lennének oltva” bejelentés ellen. A védőnőktől inkább, a kórházakból pedig mindig, amikor már annyira súlyos bántalmazás történik, hogy kórházba kerül a gyerek vagy az anya. Budapesten és a gazdagabb településeken általában az tűnik föl, hogy a gyerek nem jár rendszeresen iskolába. Kötelező bejelentést tenni adott számú mulasztott óra után, így indul el az eljárás, amelynek kapcsán kiderül, hogy esetleg azért nem jár iskolába, mert otthon ő csinálja a házimunkát a félholtra vert anyja helyett. Vagy azért, hogy ne vegye észre a tanár, hogy otthon eltörték az arccsontját. Szomorú volt látni az aktákban az előzményeket. Hogy például a védőnő hányszor szólt már, hogy az apa részegen megint kizavarta éjszakára a családját a házból. És a többszöri bejelentés ellenére a rendőrség nem tett feljelentést, csak ment megint egy jelzés a gyerekvédelemhez.

Forrás: Országos Kriminológiai Intézet

Elvileg hol kellene folytatódnia egy ilyen esetnek? A rendőrségen vagy a gyámhivatalnál?

Ha a gyerekjóléti bejelentést tesz a gyámhivatalhoz, hogy a gyerekek rendszeres bántalmazást szenvednek el, a gyámhivatalnak hivatalból kötelező feljelentést tenni a rendőrségen. Ehhez képest a gyámhivatalok által kezdeményezett eljárások mindössze az esetek 12 százalékát teszi ki. Maga a gyermekvédelmi jelzőrendszer is csak az esetek 35 százalékában – beleértve a gyerekjóléti szolgálatokat, és nem beleértve a hatóságokat.

És a többi esetben?

A családon belüli erőszak eseteinek 12 százalékában a rendőrség, 41 százalékában a rokonság, illetve maga a sértett tesz bejelentést. Ami azt jelenti, hogy nagyon durván magukra vannak hagyva ezek a családok, ezek az áldozatok. Amikor már a rokon sem bírja tovább, az már nagyon a vége. De a legszörnyűbb az, amikor a gyerek jelentkezik a hatóságoknál, hogy ő többé nem megy haza. Ezek mögött a bejelentések mögött éveken át elszenvedett bántalmazás van – ilyen a hozzátartozóktól érkező jelzések 78 százaléka. Az előzményekben számtalanszor látni is, hogy a rendőrség többször kiment, esetleg ideiglenes távoltartást is elrendelt. Ennek ellenére súlyos esemény kellett ahhoz, hogy beavatkozás történjen – még többször az sem volt elég. Ezek az esetek mutatják meg igazán, hogy valami aggasztóan nem működik a gyerekvédelemben. Ha működne, akkor az esetek kétharmad-háromnegyed részében tőlük kellene, hogy érkezzen a feljelentés.

Főiskolát végzett, vezető beosztású apa. A gyerekek születése után a házasságuk romlani kezdett a feleségével, és a férj gyakran bántotta a nőt. A nagyobbik fiú öt-, a kisebbik mindössze kétéves volt, amikor megverte őket egy nyaralásról hazafelé menet az autóban. Otthon gyakorlatilag kínozni kezdte őket. A garázs fel nem mosásáért a gyermek kisujjának eltörése volt a büntetés – a másik gyermek szeme láttára. De többször ütötte-verte a háromévest is.

Veszprém, Veszprémfajsz, felfüggesztett

Említette, hogy a nagyobb, gazdagabb településeken jellemzőbben szólnak a pedagógusok, ha valami aggasztót látnak. A hiányzáson kívül mi tűnik föl?

Jellemzően az, hogy a gyereket elhanyagolják: piszkos a ruhája, nincs megfelelő váltócipője, megint nem hozott sapkát, senki nem megy el a szülői értekezletre. Sokkal ritkábban tűnik föl, hogy például a gyerek az arca elé kapja kezét, ha közelednek felé, menekül minden idegen férfi elől, és hasonlók. Nem akarom bagatellizálni az elhanyagolás jelentőségét, hiszen annak is van egy olyan foka, amely már gyakorlatilag fizikai bántalmazás. Például amikor ótvaros a teste egy kisgyereknek, vagy nem adnak rá cipőt, és annyira fázik, hogy fagyási sérülései vannak. Nem ezekről az esetekről beszélek, hanem amikor csak arról van szó, hogy kevéssé működik együtt a szülő a pedagógussal. Ha mégis észreveszik a bántalmazásra utaló jeleket, akkor is előbb a szülőtől kérnek magyarázatot, aki erre mond valamit. Ha esetleg elhangzik, hogy a gyerek szerint az apukája vágta fejbe, és a szülő azt mondja, hogy nem is tudja, miért állít ilyet a gyerek, azt otthon általában megtorlás követi. Megtanítják neki, hogy ne merészeljen beszélni, úgyhogy amikor legközelebb összeverve megy be, akkor már azt fogja mondani, hogy leesett a lépcsőn.

Lehetséges, hogy a jelzőrendszer egyes elemei is mind tehetetlennek érzik magukat, miközben a szükséges jogszabályok megvannak? Mi ennek az oka?

A jelzőrendszeri tagok is tudják, hogy az intézkedésük nyomán vagy nem történik semmi – viszont a szülőkkel már nem nagyon fog menni az együttműködés, esetleg meg is félemlítik a szakembert –, vagy extrém esetben kiemelik a gyereket a családjából. Nem is lenne ezzel baj, ha minden gyerek jó nevelőszülőkhöz kerülhetne. De sokszor maga a nevelőszülő a bántalmazó – több ilyen esetre is fény derült már. Nem beszélve arról, hogy ha már idősebb vagy speciális nevelési igényű a gyerek, akkor nevelőotthonba vagy speciális intézménybe kerül, ahol jó eséllyel bevonják prostitúcióba, drogozásba, lopásokba. Mit tud tenni egy felelős szakember, ha azt látja, hogy maga a rendszer nem kínál jó megoldásokat? Hogy az eljárás alatt senki nem védi meg a családtagokat, gyerekeket? Ha további veszélynek és bántalmazásnak vannak kitéve, akár a rendszer részéről is?

Forrás: Országos Kriminológiai Intézet

Mi mindenen megy keresztül a gyerek egy ilyen ügyben indult eljárás közben?

Az előírás szerint csak akkor szabad őket meghallgatni, ha a vallomásuk egyéb bizonyítékokkal nem helyettesíthető, és akkor is lehetőleg csak egyszer. Az általam vizsgált ügyekben van olyan megye, ahol a gyerekeket – mint tanút vagy mint sértettet – háromszor vagy annál is többször hallgatják ki – egyébként sajnos kihallgatják, és nem meghallgatják –,  mindezt az esetek 84 százalékában. De Fejér megyében – 75 százalék –, Zalában – 57 százalék –, Győr-Moson-Sopronban – 52 százalék – sem sokkal jobb a helyzet. Országosan a három vagy több alkalommal történt kihallgatások aránya az összes eset harmada. A pár éve létrehozott speciális gyermekmeghallgató helyiségeket is átalakították. Jó gondolat, hogy ezekben történjen kép- és hangrögzítés, csak sajnos ezeket ritkán használják fel, egyszerűen, mert nincs meg ennek a gyakorlata. Mindezek tetejébe az eljárás egy-két éves időtartama alatt a gyereknek együtt kell élnie az elkövetővel, aki a végén sokszor megrovással vagy felfüggesztettet ítélettel mehet haza, és akár megfenyegetheti a családját, hogy ha még egyszer feljelentik, nem ússzák meg élve.

Az apa tizenhárom éves korától fogva heti rendszerességgel megerőszakolta és félelemben tartotta a lányát. A feljelentést végül a lány tette meg, három év rendszeres erőszak után. Az anya mentálisan enyhén retardált nő, aki nem is ismerte a szüleit, gyerekként gyerekotthonban és nevelőszülőknél élt. A férje azt mondta neki, beleszeretett a lányába, és ha el meri mondani valakinek, akkor elveszik a gyerekeket tőlük. A kislányt rengetegszer kihallgatták, és a tárgyalásra is beidézték. Amikor itt nem volt képes beszélni, mert folyamatosan sírt, felolvasták a korábbi vallomását, ami közben is sírt. A tárgyaláson a vádlottak is jelen voltak, összesen tizenhat ember volt a teremben. A kislány azt kérte, hogy az anyukáját ne büntessék meg. Az apa felügyeleti jogát megszüntették.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza, végrehajtandó

Az ügyszámból kiindulva országosan tízezer családból egy lehet érintett – ez nem tűnik reális számnak. Mekkora lehet a látencia?

A jogerősen elítéltek szinte valamennyien a társadalom legalsó szegmensébe tartoznak: több mint háromnegyedük maximum nyolc osztályt végzett. Sok közöttük a funkcionális analfabéta. Csupán négy százalékuknak van bejelentett munkahelye. 54 százalékuk italozó, lecsúszott életmódot folytat. Ez nem azért van, mert ebben a társadalmi rétegben követik el a legtöbb ilyen jellegű bűncselekményt, hanem azért, mert a többi rétegben nemigen derül fény rá. Aki iskolázott, akinek van munkahelye és elég esze ahhoz, hogy úgy terrorizálja családját, hogy ne kerüljön a hatóságok látókörébe, az ellen már az elején ejtik a vádat, még jellemzőbben már a nyomozást megszüntetik, de a legnagyobb valószínűséggel már feljelentéskor visszapattannak a családtagok. Sajnos a rendszer egyetlen eleme sem képes igazán megvédeni a kiszolgáltatott áldozatokat. A lakosságszámhoz mérten egyébként falvakban és tanyavidékeken van a legtöbb ügy, legalábbis az olyan, amikor hosszú éveken keresztül zajlik a kiskorú veszélyeztetése anélkül, hogy segítséget kapna. Ahol elzártan élnek a családok, sokkal jellemzőbb az a hozzáállás, hogy nem szólunk bele, mi történik a szomszédban. Vagy egyszerűen nem látunk rá.

Mindeddig személytelenül „elkövetőről” beszéltünk. Mi a helyzet a nemek arányával?

A kiskorú veszélyeztetésében jogerősen elítéltek 60 százaléka férfi, 40 százaléka nő. Ebben az a különös, hogy utóbbiak összbűnözésben való részvételi aránya 15 százalék körüli. Egyedül ebben a kategóriában ilyen magas a nők aránya. Ez részben abból fakad, hogy amikor közös a szülői felügyeleti jog, előszeretettel vonják felelősségre a nőket is. Jellemzően a nő felelősségét állapítják meg, ha a gyerek nem járt iskolába, esetleg emellett bűncselekményeket követett el. Nem is merül fel az apa felelőssége. Illetve sokszor van olyan is, amikor az apa az egész családot terrorizálja, de a nőt is megbüntetik amiatt, hogy nem tudta megvédeni a gyerekeket.

De hát saját magát sem…

Nem. Volt köztük több olyan is, aki nem egyszer járt a rendőrségen, hogy feljelentést tegyen, de elhajtották, hogy nem bizonyítható, amit állít, csináltasson látleletet. Olyat is mondtak neki, hogy holnapután úgyis kibékülnek, és akkor meg visszavonja a feljelentést. Majd az eljárás végén nem az elkövetőt emelték ki, hanem a gyerekeket. A nőt pedig szintén felelősségre vonták kiskorú veszélyeztetése miatt.

Azért ez erősen felveti a rendőrség felelősségét.

Hogyne! Ebben is árulkodó a megyénkénti ügyszám. Megnéztem, hogy százezer lakosra hány elkövető jut. Fejérben például nem egészen kettő. Ez nem azt jelenti, hogy ott nem fordul elő kiskorú veszélyeztetése, hanem azt, hogy nem érzékenyek rá a hatóságok. Vagy azt, hogy a családonbelüli-, illetve kapcsolatierőszak-ügyekben a bíróság nem állapította meg a kiskorú veszélyeztetése tényállást, ezért ezek az akták nem kerültek be a vizsgált körbe.

Bár ez a kétféle bűncselekmény – gondolom – kéz a kézben jár, említette, hogy ritkán kötik össze a kettőt. Egész pontosan – ahogy a kutatásában áll – az összes, kiskorú veszélyeztetése kategóriába tartozó eset negyedében leírta a bíróság, hogy az elkövető bántalmazta a párját is, de csak ezek három százalékában történt meg a „minősítés”, vagyis állapította meg a bíróság a kapcsolati erőszak tényállást. Talán nem volt bizonyítható?

Dehogynem. Hiszen ott van az ítélet indoklásában. „Így tett az elődöm is, nálunk ez a gyakorlat” – ennyi a magyarázat.

Fotó: Hernád Géza

Ha ezt is beminősítenék, akkor súlyosabb büntetést kellene adni?

Hogyne. Halmazatban mindig súlyosabban esik a latba minden. A legmagasabb kiszabható büntetés nyolc és fél évre emelkedne öt év helyett, ennek hatására meg kellene emelkednie a végrehajtandó szabadságvesztések számának is. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy optimális, ha ezt a problémát csupán a büntetőjoggal akarjuk orvosolni, de tudomásul kell venni, hogy ahogyan ma működik a szociális ellátórendszer és a gyermekvédelmi gondoskodás, úgy nem lehet a büntetőjog kínálta megoldást kivonni, és azt is észre kell venni, hogy egy italozó, agresszív, impulzuskontoll- és személyiségzavaros, vagyis családját terrorban tartó elkövető számára a felfüggesztett, a pénzbírság vagy a megrovás nem büntetés.  Semmiféle magatartásváltozás nem várható ezektől az ítéletektől, csak a gyerek és a bántalmazott családtagok még nagyobb kiszolgáltatottsága.

A tanulmánya végén megyénkénti bontásban röviden összefoglalja a legsúlyosabb eseteket. Ezekből egyenként horrorfilmet lehetne készíteni. Csodálnám, ha saját maga nem traumatizálódott volna a két év alatt.

Tizenhét éve kutatok, emberölési ügyekkel foglalkozom, hosszú ítéletes fogvatartottakhoz járok vissza, szegregátumokban interjúztam és jártam vissza évekig. Azt gondoltam magamról, hogy megtanultam már feldolgozni mindent. De ez a két év valóban durván megviselt. Emiatt azt gondoltam, hogy egyetlen dologgal tudom magamat gyógyítani, ráadásul még valami pluszértelmet is adhatok vele a kutatásomnak: ha ezeket az eredményeket továbbadom azoknak, akiknek dolguk van vele. Ezért felajánlottam a legfelső szervektől kezdődően a gyerekvédelmi rendszer minden elemének, illetve a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásban dolgozóknak, hogy előadásokat és képzéseket vállalok az egész országban, bárhova elmegyek, számukra költségmentesen. A rendőrség vezetői hamar visszajeleztek, hogy köszönik a felajánlást, nagy szükségük van rá. Legalább nyolc megyében voltam is már a rendőr-főkapitányságokon. A gyerekvédelmi szervek közül a szociális ellátórendszerből kevesebb megkeresés érkezett, de azért kapok felkéréseket.

Pedig nekik lenne talán a legnagyobb szükségük rá. Vajon úgy gondolják, hogy ők teszik a dolgukat, nem kérik a kioktatást?

Én azt hiszem, maguk is áldozatok. Rendkívül alacsony fizetésért dolgoznak, nem túl magas a társadalmi megbecsültségük, eszköztelenek, és sokszor magukra hagyják őket a problémákkal, miközben rengeteg súlyos esettel találkoznak, amelyeket megoldhatatlannak látnak.

Három kicsi gyermeket nevelt az anya, jórészt egyedül, mert az apa külszolgálatban, majd kamionosként dolgozott. Amikor azonban hazatért, rendszeresen éveken keresztül bántalmazta elsősorban a feleségét, másodsorban a nagyobbik kislányát és kisfiát (a gyerekek pár éves korától). Volt, hogy nevelési célzattal, volt, hogy anélkül. Sosem jelentette senki a bántalmazást, mígnem a bántalmazó a feleségét késsel fenyegette halálosan, ezután elköltöztek tőle, és a felesége elvált. A bíróság azonban szabályozta a kapcsolattartást, a gyerekeknek akaratuk ellenére kellett a bántalmazó apához menni. A kislány elmondta, hogy az anyját általában akkor bántotta az apja, amikor próbálta őt védeni. Azt is mondta, hogy a láthatásra apjához csak azért ment el a gyámhivatalba, hogy az anyját ne büntessék meg. Ennek ellenére a bíróság az anya felelősségét is megállapította, mert nem védte meg a gyerekeit. Tulajdonképpen a pénzbírsággal súlyosabb büntetést kapott, mint az apa a felfüggesztettel.

Komárom-Esztergom, Tatabánya, felfüggesztett

Az elkövetők megbüntetésnek az a lényege, hogy az áldozatoknak igazságot és védelmet szolgáltasson, valamint visszaszorítsa a társadalomra veszélyes bűncselekményeket. Számomra érthetetlen, hogy családon belüli erőszak esetén mennyire enyhék a büntetések.

Azt hiszem, még mindig arról van szó, hogy a magánélet, a család szent, abba nem szólunk bele. Aki a munkahelyén jól teljesít, hozza a társadalmi szerepeit, köszön a szomszédnak, megtörli a lábát az ajtóban, azt nem tekintjük bűnözőnek. Olyan, mintha nem mérnénk fel jól a társadalomra való veszélyesség mértékét ezekben az ügyekben. Az megvan, hogy veszélyes, aki köztéren botrányt csinál, lop, erőszakosan viselkedik. De az, ami a négy fal között történik, nem látványos egyáltalán, Mari nénit nem veszélyezteti a boltban, Feri bácsi is nyugodtan utazhat a villamoson. A családját, gyerekeit terrorizáló, alázó, sanyargató, bántalmazó elkövető senki másra nem ártalmas, csak a családjára, gyerekeire. Közben nem gondolunk bele abba, hogy a lehető legnagyobb kára épp ennek van, hiszen generációról generációra betegíti meg a társadalmat. Tudnék mesélni, hogy a többszörös gyilkosok, az erőszakos bűnözést folytatók gyerekkora milyen volt.

Forrás: Országos Kriminológiai Intézet

A családon belül történteket magánügynek tekinteni – ezt a középosztály esetében még megérteném, de ezek az elkövetők lecsúszott, alacsony társadalmi presztízsű emberek.

Igen, és mégis. Sokkal magasabb büntetési tételeket szabnak ki vagyon elleni bűncselekményeknél. Például az anya, aki beosont egy házba a lányával, ahol már ezer éve nem lakik senki, és elvitt egy zsák ruhát elégetni, letöltendő börtönbüntetést kapott, mert már a többedik ilyen eset volt. Naná, minden télen többször előfordul, amikor fűteni kellene… Vannak megyék, ahol többségében ilyen ügyekkel találkoztam. Például Hevesben az összes kiskorú veszélyeztetése kategóriába tartozó ügynek mindössze 15 százaléka családon belüli erőszak, közel 60 százaléka vagyon elleni bűncselekmény. De a legdrámaibb az a táblázat, amely azt mutatja, milyen az évekig beavatkozás nélkül maradó családonbelülierőszak-ügyek megyénkénti megoszlása. Fejér megyében például négy ilyen eset volt – az összes Fejér megyei ügy 57 százaléka. Tehát abban a megyében vagy nem fordul elő kiskorú veszélyeztetése (ami nyilván nem igaz), vagy nem derülnek ki ezek az ügyek. A másik Veszprém megye, ahol az egész országban a legmagasabb az évekig beavatkozás nélkül maradt családonbelülierőszak-ügyek aránya: 29 eset, ami az összes kiskorú veszélyeztetése kategóriába tartozó ügy 59 százaléka. Ezek olyan súlyú esetek, mint a hírhedt szigetszentmiklósi ügy: válogatott módokon kínozták a gyerekeket éveken keresztül. Elképesztő. Ki kell emelnem, hogy az alkohol a családon belüli erőszak kategóriába tartozó ügyek 54 százalékában játszik kiemelt szerepet. Ez azt jelenti, hogy ha nem távolítják el a bántalmazót, a terror folytatódik. Ilyenkor – egyéb magatartási szabályok nélkül – felfüggesztett szabadságvesztést kiszabni egyenlő a családon belüli bántalmazás legalizálásával.

Arra szoktak még hivatkozni, hogy a családfő kiemelésével egzisztenciális válságba sodródna a család, hiszen ő keresi a pénzt.

Ezekben az esetekben ez nem igaz. A család a gyerekek után kapott támogatásokból élne, ha a bántalmazó azt nem inná el.

Az apa alkoholista, agresszív, veri a feleségét, különösen, ha iszik. Négy esetben volt megelőző távoltartás ellene, eredmény nélkül. A gyerekeket a negyedik kérelem után vették védelembe, ami semmit nem jelentett annak ellenére, hogy a rendőrséget minden esetben a legidősebb kisfiú hívta ki. A gyerekek hosszú éveken keresztül így éltek, félelemben, erőszakban. A családgondozó vallomásában elmondja, hogy a család szegény, de minden rendben van, az anya nagyszerű anya, az apával is csak akkor van baj, ha iszik, néha. Hozzáteszi: az anya mindig a rendőrséget hívja ilyenkor, pedig ő mondta neki már, hogy ezt ne csinálja, mert akkor a gyerekeit el fogják venni tőle.

Somogy, Somogyvár, felfüggesztett

Ha tanulságokat akarnánk levonni, úgy, hogy abban legyen valami előremutató, mit tud mondani?

Minden gyerekvédelmi konferencián elhangzik az együttműködés fontossága, hiszen ez lenne a megoldás. De attól, hogy ezt tudjuk, nem lett jobb. A szakember azzal tud együttműködni, akiben megbízik, és borzasztó, hogy ez a bizalom mennyire hiányzik. Nem hiszi el a családsegítő, hogy a rendőr megfelelően tud viszonyulni egy feljelentőhöz, aki bántalmazó családból jön. A gyámhivatal szakembere nem gondolja, hogy a családsegítő képes megítélni, hogy ki kell-e emelni a gyereket. Itt mindenki kételkedik a másikban. Azokban a megyékben valamivel jobb a gyakorlat, ahol a társszervek között papírformát nélkülöző együttműködési megállapodások vannak. Mert elég, ha az a bizonyos gyerekvédelmi szociális háló csak egy helyen is lyukas, azon a lyukon ki fognak esni az áldozatok. Hiába lenne jó az ítélkezési gyakorlat, és működne jól a rendőrség, ha a gyerekjóléti szolgálatok és a gyámhivatalok nem teszik hatékonyan a dolgukat. És ugyanez fordítva is igaz: az lenne kívánatos, hogy az elkövetőt emeljék ki, ne pedig az áldozatot. Ez minden más esetben működik is, a családon belüli erőszak ügyében született ítéletek több mint felében azonban a gyerekeket emelik ki a családból, az elkövetőket csak 24 százalékban. A családon belüli problémák tipikusan nem olyanok, amelyeket a jog eszközeivel lehet kezelni, de ha csak a jog eszközeivel lehet elérni, hogy egy család békében tudjon élni, akkor nincs más választásunk.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top