Két és fél évvel ezelőtt a gilvánfai diákokkal kezdtek el tanulni az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium tanulói. A program azóta két másik településen, Magyarmecskén és Alsószentmártonban is működik, a mentoráltakat helyi szervezetek (Számá Dă Noj Egyesület, Szent Márton Caritas Alapítvány) tanodái toborozzák. Az évek során a mentorok köre is bővült, több gimnáziumból is csatlakoztak a kezdeményezéshez.
Vannak olyan középiskolások, akik nagyon is átlátják, hogy egy jó nevű fővárosi gimnáziumba járni privilégium, és szeretnének ebből átadni valamit azoknak, akik nincsenek ilyen szerencsés helyzetben. Hatvanan közülük az E-tanoda nevű projekt keretében tartanak online órákat hátrányos helyzetű diákoknak, akikkel a félév elején személyesen is megismerkedhetnek egy tábor keretében. „Ilyenkor alakulnak ki a tanulópárok, játékos feladatokkal segítjük őket az ismerkedésben. Van például egy kérdőív, amin leírják, hogy mikor érnek rá, mit tanítanának vagy tanulnának, de kérdés az is, hogy a macskákat vagy a kutyákat szeretik-e jobban. A nap csúcspontja, amikor a válaszokat összehasonlítva megtalálják a közös pontokat” – meséli Farkas Bálint programkoordinátor, aki a szervezési és csapatépítési feladatok mellett a tanuláshoz használt szoftverrel is foglalkozik.
Tudás az éterből
A táborok során a fővárosi gimnazisták látogatják meg leendő mentoráltjaikat: a projekt vezetői eleinte tartottak attól, hogy mit fognak szólni az Ormánság legszegényebb falvaiban látott világhoz, de kiderült, hogy egyáltalán nem mozognak idegenül benne. „Azt veszik észre, ami összeköti őket, például hogy nagyjából egyidősek, vagy hogy egyformán szerelmesek a padtársukba. A pestieket lenyűgözik az állatok, a falu látnivalói. A helyiek tartanak nekik egy kis idegenvezetést, így ők is tudnak mutatni valami újat, így egy kicsit egyenlőbb lesz a helyzet” – idézi fel az ismerkedés napjait Minich Eszter, a gimnázium angol szakos tanára, aki pedagógusként segíti a csapatot.
Tanoda és színház
Az E-tanoda bekapcsolódott a Katona József Színház Szúcs-Bányatelepen működő projektjébe, és a csepeli Burattino Iskolában is alakultak tanulópárok: ide rászoruló gyerekek járnak, de az intézmény gyermekotthonként is működik. Itt indult útjára az e-learning fejlesztési projekt: a mentorok multimédiás tananyagokat, játékos feladatlapokat készítenek, amiket minden mentorált diák használhat. Pontokat szerezhetnek, negatív visszajelzés, egyes nincs, így kevesebb kudarcélménnyel, szorongás nélkül tudnak tanulni.
Segítség, több szinten
Ha megvannak a párok, kezdődhet a tanulás: minden mentor legalább fél évet vállal el. Fontos tanulság számukra, hogy másképp fogalmaznak meg dolgokat, mint a párjuk, nem ugyanazt értik egyes kifejezések alatt. „Történelemből például elkezdik magyarázni a feudalizmus viszonyrendszereit onnan, hogy milyen volt a jobbágyok és a nemesek társadalmi státusza: ebben már több olyan fogalom is van, ami a másiknak nem biztos, hogy tiszta. Sokan amiatt nem tudják megtanulni a leckét, mert hiányoznak az alapok. A képességeik nem rosszabbak, mint másoknak, de már iskolába is úgy mennek, hogy nincsenek megfelelően felkészítve rá: az első naptól görgetik a lemaradásukat, amit egyre kevesebb esélyük lesz behozni. Kilencedikben már nem azzal fognak foglalkozni a tanárok, hogy jól menjen az osztás” – mondja Bálint, aki rálát az órákra. Hozzá futnak be a visszajelzések is.
Eszter a szövegértés nehézségeit emeli ki. „Sok családban alig van könyv, nem olvasnak annyit a gyerekeknek, mint ahogy az számunkra természetes. Hiába a tankönyv, ha nem értik, hogy mi van beleírva. A hosszabb szövegeket sokan el sem tudják olvasni, elvesztik a fonalat.” A mentorok senkit nem bántanak, ha mondjuk, hetedikben vissza kell menni az alapműveletekig, inkább megdicsérik őket, ha a szintjükön haladnak. Az órák mellett motivációt és önbizalmat adnak azoknak a gyerekeknek, akik tele vannak iskolai kudarccal. Náluk a siker mércéje is más: az, hogy „jól megy” gyakran egy stabil kettest jelent.
Csapatmunka
A tanítványok egy részének azonban nem korrepetálásra van szüksége, hanem tehetséggondozásra, őket olyan könyvekkel, plusz anyagokkal is segítik, amikhez máskülönben nem jutnak hozzá. A 11. osztályos Máté például vegyipari szakközépiskolába jár, nagyon tehetséges kémiából, neki két olyan végzős mentora van, akik eredményesen szerepelnek az OKTV-n. „Ők kölcsönösen tanulnak egymástól, mert Máté sokat van a laborban, volt, hogy felvett egy kísérletet, amit a mentorai addig csak leírva láttak. A félév végi táborban pedig képleteket vezettek le a táblán. Öröm volt látni, hogy ennyire elhivatottak” – emlékszik vissza Eszter. Van olyan gilvánfai mentoráltjuk is, aki az indulástól benne van a programban: Erika Pécsett érettségizett, most Budapesten szociális munkásnak tanul, a tanulópárjával hetente angoloznak, mert szeretné letenni a középfokú nyelvvizsgát.
A mentoráltak többsége egyébként általános iskolás, van, akinek a felvételire segítenek felkészülni. Szerencsére vannak a közelben olyan középiskolák, ahová bekerülhetnek: ezek az intézmények próbálják megtartani azokat a hátrányos helyzetű gyerekeket, akik különben valószínűleg korai iskolaelhagyók lennének.
Lemorzsolódók
A korai iskolaelhagyás tekintetében a hátrányos helyzetű gyerekek nagyobb veszélynek vannak kitéve. Az uniós átlag 2017-ben 10,6% volt, a magyar 12,5%: a magyar roma gyerekek körében ez a szám 59,9%.
Szemben a nehézségekkel
Kevés mentorált hagyja el a programot: saját elhatározásból, komoly célokkal jelentkeznek, mindössze 10-15% az, aki elfárad vagy rájön, hogy mégsem ezt szeretné csinálni a szabadidejében. „Sokuknak megerőltető huzamosabb ideig egy dologra koncentrálni. Azt gyanítom, hogy egy iskolában sem úgy működik a dolog, hogy 45 percig csendben ülnek, és figyelnek. Már az alapzaj miatt is kihívás részt venni az órákon, de van, hogy egy osztály már egyáltalán nem is tanul kémiát, mert évek óta nincs szaktanár. Ezek a gyerekek rengeteg nehézséggel küzdenek, nagy szó, hogy heti néhány órát tanulással töltenek” – világít rá Bálint.
Feladják a leckét
Bár a szülők nemigen tudnak segíteni a leckében, az előrejutáshoz ők is kellenek: a tanoda azokat a diákokat veszíti el a leghamarabb, akiknél a családi háttér nem annyira támogató, vagy a körülményeik megnehezítik a tanulást. A legtöbbeknek nincs saját tanulósarka, ahová el lehetne vonulni. Ugyanakkor szándékosan senkit nem hátráltatnak, Eszter szerint sokkal többször hallják azt, hogy az órán a család is ott van a háttérben, és próbál segíteni, például azzal, hogy súgják a megoldást. „De van, hogy a mentor azt mondja, hogy vedd elő a másik könyvedet, és az anyuka rohan a másik szobába, hogy addig se álljon fel a gyerek, ne szakadjon meg a tanulás. A kihegyezett ceruzát is odakészítik.”
Nem egy mentor van, aki már két és fél éve segít a tanulópárjának. A pesti gimnazistákat nem a kötelező ötvenórás közösségi szolgálat teljesítése motiválja – erre számtalan más lehetőségük lenne. A tudásukat szeretnék átadni, ismerkednének olyanokkal, akik más körülmények közül jönnek. Vannak, akik tanárnak készülnek, és gyakorlásként tekintenek a feladatra. Bármi is a motiváció, komolyan veszik a szerepüket, néha még olyan dolgokat is próbálnak magukra vállalni, ami túlmutat ezen. „Volt, aki mindenáron el szeretett volna juttatni egy focilabdát a tanítványának, mert hallotta, hogy az övé tönkrement. De olyan is előfordul, hogy félév elején megbeszélik, hogy matekozni fognak, de menet közben kiderül, hogy más tárggyal is vannak gondok. Az időt viszont nem szabad szétaprózni, heti néhány órában nem lehet mindent átvenni. Az sem megoldás, ha a mentor több órát tart, mert neki is sok a feladata. A szupervízión segítünk nekik kezelni ezeket a helyzeteket: ők nem szociális munkások vagy pszichológusok, bőven elég, ha annyit tesznek, amennyit elvállaltak” – mondja Bálint. Hozzáteszi: a mentorok már egy szimpla beszélgetéssel is sokkal többet segítenek, mint hinnék.
