Egyetlen év alatt újfent csaknem harmadával drágultak a panellakások Budapesten – írja a Magyar Nemzet híre alapján az Index.
A Duna House értékesítési adatai szerint idén az év első negyedében Budán átlagosan 565 ezer forint, de a pesti városrészekben is több mint félmillió volt a panelek átlagos négyzetméterára. A drágulás igen számottevő: 2018 első három hónapjában Budán 435 ezer, Pesten 379 ezer forintba került átlagosan a panelek négyzetmétere.
A vidéki nagyvárosokban is hasonló a helyzet. A DH adatai szerint például a keleti országrészben csaknem 40 százalékkal nőtt a panelek ára, a 300 ezer forintot meghaladó négyzetméterárak nemrég még Budapestre voltak jellemzők.
A szakértők szerint egyelőre nem is várható árcsökkenés: amíg felfutóban van az ingatlanpiac, addig a házgyári lakások ára is tovább emelkedik majd. Ráadásul a csok mellé júliustól már használt lakásra is felvehető támogatott hitelnek várhatóan a panelpiacon is jelentős hatása lesz.