Aktuális

Hét másodperc alatt süllyedt el a Hableány

Csak dél-koreai túlélőket találtak eddig, a Hableány magyar személyzetéről nincs hír. A rendőrség szemtanúkat keres.

Büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják, mi vezethetett a Hableány nevű sétahajó szerda esti balesetéhez – közölte Pál Adrián rendőr ezredes. Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján az is elhangzott: a rendőrség várja azok jelentkezését, akik látták a balesetet.

Pál Adrián rendőr ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese (j) és Palotai Zsolt Gábor tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese sajtótájékoztatót tart a Dunán Budapestnél május 29-én éjjel történt hajóbalesetről (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Pál ezredes elmondta, eddig hét halottat találtak, és továbbra is 21 eltűntet keresnek a Duna teljes déli szakaszán. Annyit tudni, hogy mind a hét túlélő és az eddig megtalált hét áldozat is  dél-korai állampolgár. A kétfős magyar személyzetről egyelőre nincs hír, ahogyan további 19 dél-koreai utast sem találnak. Keresésüket a Duna teljes magyarországi szakaszára kiterjesztették. 

Szerda este 21.05-kor történt a baleset és az első bejelentés tíz perccel később érkezett a tevékenységirányítási központhoz. A felvételeket értelmezve Pál ezredes elmondta:

A videón az látható, hogy hegymenetnek, északnak tart mindkét hajó, és amikor beérnek a Margit híd két pillérje közé, a Hableány valamilyen oknál fogva befordul a Viking elé, a Viking pedig felborítja a kishajót, amely hét másodperc alatt elsüllyed.

Az MTI kérdésre azt közölték, a Viking Sigyn hajó svájci illetőségű céghez tartozik, kapitánya pedig ukrán állampolgár, akit már meghallgattak a balesettel kapcsolatban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése