Amikor Kövér László, az országgyűlés elnöke elmondta emlékezetes (?) monológját, amelyben sikerült egy mondaton belül beszélnie melegekről, pedofilokról és örökbe fogadókról, a Budapest Pride aktivistái meghirdették a „Levelet Lacinak” kampányt, vagyis bárki megírhatta az elnöknek, milyen sérelmek érik LMBTQ-emberként. Most a beérkezett levelekből idézünk, hogy ti is lássátok, miért is van hatalmas szükség a Budapest Pride rendezvényre. Nemcsak annak legismertebb elemére, a felvonulásra, hanem arra, hogy egy egész hónapig a témába vágó előadásokat, filmeket nézhessünk a magyar fővárosban, egy modern, 21. századi országban, amely hitünk szerint soha nem lehet kirekesztő. Mutatjuk a programot – és remélem, minél többen találkozunk július 6-án!
Szabadságot mindenkinek! (Fotó: Budapest Pride)
„Kilencedikben kiderült rólam, hogy leszbikus vagyok. Az egész iskola utált, az osztálytársaim nevettek rajtam, bántottak lelkileg. Az utolsó másfél hónapban már iskolába sem jártam, a házból se nagyon mentem ki, enni is alig ettem. És senkit nem érdekelt, hogy mi történik velem.”
„Engem sok okból néztek már le, vagy éppen nem vettek emberszámba. De ha az ember a politikusoktól is ezt hallja, akkor a többi embertől mégis mi jobbat várjon… Én még a saját szüleimben vagy munkatársaimban sem bízom annyira, hogy elmondjam nekik, hogy meleg vagyok. Pedig már nem vagyok buta kis tinilány. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, csak kicsit másképp látom a világot, mint az átlag. Ez pedig nem hiba vagy beteg dolog, hanem gyönyörű.”
„Biztonsági okokból csak anonim üzenek, mint egy transz és biszex fiú. Bár most már egy elfogadó országban lakom, ha hazalátogatok, nem lehetek önmagam amiatt a félelem miatt, hogy agyonvernek, és nem kapok védelmet. Nőként kell magamat mutatnom, és félelemmel kell Magyarországon sétálnom az utcán valami olyan dolog miatt, amit nem tudok kontrollálni.”
„Engem sok minden bántott már. Például az, hogy ha nem tudok majd gyereket szülni, és a párom azonos nemű lesz, nem tudnánk örökbe fogadni. Tavaly, a Pride után mentem haza az akkori párommal, és egy férfi utánunk kiabált, hogy »mocskos buzik«. Nekünk ez nagyon rosszul esett.”
„Kedves Kövér László úr!
Az alábbiakban a stigmáimat szedem csokorba, amit azért írok meg, mert mélységesen felháborítanak a kijelentései, és meg akarom mutatni, hogy én is itt vagyok, és kikérem magamnak ezt a hangnemet.
● diák vagyok
● »bunkó tini« vagyok
● mozaikcsaládban élek
● transznemű vagyok
● meleg vagyok (tehát férfiként határozom meg magam, és a férfiak vonzanak, biztos, ami biztos, leírom, mert sokan nem értik)
● kiskorom óta örökbe szeretnék fogadni (nem önzésből, és nem azért, hogy kiteljesedjek, csak abból az egyszerű indokból, hogy meg akarok menteni egy gyereket attól, hogy család nélkül nőjön fel).
Egyenlőnek gondolom magam a többi magyar állampolgárral, a világ többi emberével. Pusztán azon indoknál fogva, hogy mind emberek vagyunk. Végül pedig ajánlanék egy dalt, hátha az kicsit rávilágít erre az egész helyzetre. Valószínűleg eddig már el sem jutott, tisztelt házelnök úr, ha mégis, akkor úgy búcsúzom öntől:
maga is egyenlő, de semmiképp nem egyenlőbb mindenki másnál, »legyen az koldus vagy államfő.«
(idézet a dalból).
A június 7-i megnyitóval (Nagy Szilvia, Pusztai Olivér, Farkas Franciska és Ónodi Adél beszédeivel) megkezdődik az egy hónapon át tartó Budapest Pride rendezvény.
A fesztivál több mint száz programmal, közel ötven civil csoport szervezésében várja az érdeklődőket. Színházi előadások, filmvetítések, sportprogramok, történelmi előadások, beszélgetések, workshopok, kirándulások, játékestek és zenés események is lesznek, amelyeket ITT tudtok megnézni. Ebben az évben mind a fesztiválon, mind a felvonuláson a „közös történetekre” helyezik a hangsúlyt, vagyis életünk azon momentumaira, melyek – legyünk bár valamennyien külön egyéniségek – összekötnek minket.
A felvonulást a húszéves múltú Rainbow Party zárja a Budapest Parkban az elfogadás és a szabadság jegyében. Gyertek!
