Aktuális

Mobilalkalmazás mentette meg egy 3 éves gyerek életét

A háziorvos hazaküldte, pedig nagy volt a baj.

„Hajnalban lett rosszul a kisfiam, és reggel azonnal a helyi háziorvoshoz vittem, aki sima vírusfertőzést diagnosztizált nála. Mivel a tüneteket már akkor is ennél komolyabbnak éreztem, magánúton intéztünk vérvételt, amelynek az eredményét csak a nap végére ígérték. Közben a rosszullét egyre erősödött, így két gyermekkórháztól is próbáltam telefonon tanácsot kérni, de egyik esetben sem sikerült orvossal konzultálnom. Ekkor fordultam a MediCallhoz” – mesélte a Kisalföldnek Varga Edina a három éves gyerekéről.

A MediCall egy mobilalkalmazás, melynek tervezői a „Google” orvoslás ellen küzdenek, gyors és szakszerű választ adnak valódi szakemberek segítségével. Percalapú díjazás mellett kérhetnek telefonos segítséget az általuk kiválasztott szakorvosoktól.

„12 percet beszéltünk, ennek során beazonosította az agyhártyagyulladás 4-5 jellemző tünetét, és javasolta, hogy mindenképp vitessük a kisfiamat kórházba, emellett pedig az egekig szökő láz csillapítására is adott tippeket, hogy ne legyen probléma addig, amíg a mentők kiérnek. A kórházban elmondták, hogy ha megvártuk volna a másnapot, azzal akár Solt életét is kockára tettük volna.”

(Kiemelt kép: illusztráció/iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top