Aktuális

23 éve egy sebészeti ollóval a hasában él egy nő

Császármetszése volt, akkor felejtették benne. Az orvosok évekig májproblémára gyanakodtak.

23 éve egy sebészeti ollóval a hasában él egy most 62 éves orosz nő, Ezeta Gobejeva. Az asszonynak 1996-ban császármetszése volt, akkor felejtették benne az eszközt, erről azonban persze nem tudott.

sebészeti csipesz

A kép illusztráció (iStock)

Az asszony állandó, súlyos hasi fájdalmakkal küzdött, amit az orvosok májproblémaként diagnosztizáltak, és gyógyszereket írtak fel rá. A közelmúltban azonban megröntgenezték, és akkor derült ki, hogy egy nagyjából 15 centis sebészeti olló van a testében, ez okozta a kínjait.

„Sírtam, hisztériáztam. Annyi éven át szenvedtem” – idézte fel a nő, mit érzett, amikor meglátta a röntgenfelvételt.

A tárgy még mindig a hasában van, ám hamarosan műtétileg eltávolítják azt.

„Pokoli fájdalmakkal éltem. Még mindig gyógyszereket szedek” – mondta Gobejeva.

Észak-Oszétia–Alánia régió egészségügyi minisztériuma vizsgálatot indított az ügyben. Az eszköz eltávolításának költségein felül az asszony kártérítésre is számíthat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top