nlc.hu
Aktuális
Hasba lőtték a terhes nőt, a magzat halála miatt mehet börtönbe

Hasba lőtték a terhes nőt, a magzat halála miatt mehet börtönbe

Az eset Alabamában történt, ahol nemrég az USA legszigorúbb abortusztörvényét terjesztették be.

Az eset nagy vihart kavart, mivel többen is úgy látják, hogy az amerikai állam vezetése indokolatlan mértékben szól bele a nők önrendelkezésébe. De lássuk, miről is van szó.

A WBMA hírcsatorna értesülései szerint a 27 éves Marshae Jones öt hónapos terhes volt még tavaly decemberben, amikor összetűzésbe keveredett Ebony Jemisonnal. A két nő azon kezdett vitatkozni, hogy Jones gyerekének ki az apja. Az incidens verekedésbe torkollott, a végén Jemison hasba lőtte a terhes nőt, aki emiatt elvesztette a gyerekét.

Eddig az eset leírása, amelyet követően Marsha Jones-t beidézték Jefferson megye bíróságára. Kiderült azonban, hogy a nőt nem tanúként akarják kihallgatni, hanem gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják a meg nem született gyerek kárára.

Marshae Jones (b.) és Ebony Jemison (j.) a helyi rendőrség fotóin (Fotó: Pleasant Grove Police Department)

„A gyerek anyja kezdeményezte és folytatta a verekedést, amely saját, meg nem született gyerekének halálával végződött” – nyilatkozta az AL.com-nak adott interjújában a helyi rendőrséget képviselő Danny Reid hadnagy. A rendőr szerint Ebony Jemison önvédelemből lőtt rá Jonesra, akit nyilatkozatában következetesen nem nevezett áldozatnak.

„A nyomozás kimutatta, hogy ebben az ügyben egyedül a meg nem született gyerek a valódi áldozat” – szögezte le Reid.

Ezek a mondatok nagy felzúdulást okoztak: többek szerint Alabama állam – a múlt hónapban elfogadott, de egyelőre még életbe nem léptetett abortusztörvény után – továbbra is előrébb helyezi a magzatok sorsát a nőkével szemben.

A rászoruló nők számára az abortuszhoz való hozzáférés lehetőségét biztosító Yellowhammer alapítvány közleményt adott ki az eset kapcsán, amelyben nevetségesnek minősítették a Jones ellen megfogalmazott vádakat.

„Marshae Jonest gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják, amiért terhesen hasba lőtte valaki egy olyan vita során, ahol nála nem volt fegyver – írta Amanda Reyes, a Yellowhammer alapítvány vezetője. – Alabama állam ismét bebizonyította, hogy számukra attól a pillanattól kezdve, hogy valaki teherbe esik, egyetlen felelőssége az, hogy megszülje a gyereket, és bármit is tesz a terhes személy, ami esetleg ezzel szembemenne, azzal bűncselekményt követ el.”

Jones maga egyébként azt állítja, hogy amint meglátta a fegyvert, hátrálni kezdett, így kapta a lövést. Ha elítélik, akár 20 év szabadságvesztést is kiróhatnak rá. Arról nincs információ, hogy a másik félnek, azaz Ebony Jemisonnak milyen következményekre kell számítania.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top