Apró Anna kockázati tőkebefektető: „Eszem ágában sincs versenyezni a férfiakkal”

A cégvezetés előtt táncoltál, aerobikbajnok voltál, modellkedtél. Mit adott neked a mozgás?

Szerintem egy dologhoz kaptam igazán tehetséget, és az a tánc, amit ma is szenvedélyesen szeretek. Klasszikus balettel kezdtem, aztán jött a versenyaerobik, a fitnesz, a modern tánc. Rengeteget versenyeztem, sok fellépésre jártam. Minden percét élveztem.

Nehéz volt otthagyni?

Nem, mert jött az érettségi, és éreztem, hogy újabb kihívások várnak. Mindig is kalandvágyó voltam, komolyabb dolgok után szerettem volna nézni. A táncban mindent elértem, amit ott akkor lehetett, már nem volt kihívás mindig ugyanazokon a versenyeken elindulni. Bár akkor még azt gondoltam, átváltok társastáncra – ugyanis az volt a kedvencem –, de ez „eltorzult” modellkedéssé, ahogy jöttek a lehetőségek.  

Apró Anna (Fotó: Leéb Ádám)

Pontosan hogyan lett belőled modell?

Sorsszerűen. A barátnőmet elkísértem egy válogatásra, de helyette engem választottak. Először Törökországban szerepeltem egy hajreklámban, aztán érettségi után felvettek az ELTE jogi karára, de halasztottam, és egy évig csak modellkedtem: megjártam Sanghajt, Athént, Tajvant, Malajziát. Végül Balin egy nyaralással lezártam a dolgot, és „hazaténferegtem”. Csodálatos, mesebeli időszaka volt az életemnek, és ez is hozzájárult a mostani személyiségemhez. Itt tanultam alázatot és kitartást.

Mi a legemlékezetesebb ázsiai emléked?

Egy orosz barátnőmmel egyik éjszaka Sanghajból átrepültünk Pekingbe úgy, hogy nem volt szállásunk, nem ismertünk senkit. Az ismerőseink ódákat zengtek a város nyüzsgő, varázslatos éjszakai életéről. Több ilyen kultikus hely is van a világon, amit egyszerűen látnod kell. Na, Peking ilyen nekem a felhőkarcolóival, a helyi emberekkel és a turistákkal. A reptéren beszálltunk egy taxiba, bulizni mentünk, nagyot vacsoráztunk, órákat sétáltunk az éjszakai városban, és másnap hajnalban utaztunk vissza. Nagyon izgalmas volt.

Mi hiányzik ebből a színes modelléletből?

Sok minden, de elengedi az ember, mert a valós élethez nem sok köze van annak, ha háromhavonta országot, lakást, barátokat, munkahelyet cserélsz; ehhez fiatalnak és rugalmasnak kell lenni. Egy ideig nagyon izgalmas, de hosszútávon szerintem többet vesz el, mint amennyit ad. Ettől függetlenül semmit nem bánok, mert más kultúrákat ismertem meg, brazilokkal, oroszokkal élhettem együtt. Nincsenek testvéreim, először éltem együtt tíz másik lánnyal, akikhez alkalmazkodni kellett. Megtapasztaltam, hogy bárhol a világon leraknak, ott nemcsak életben maradok, hanem heteken belül jó életkörülményeket tudok magamnak teremteni, ami nagyon jó érzés, önbizalmat ad. Emellett megtanultam keményen dolgozni, ötkor kelni, kínai metrót használva kínai címekre eljutni… vagyis életben maradni.

A szüleid mit szóltak, hogy tizennyolc évesen az egy szem lányuk Zalaegerszegről egy másik földrészre költözik?   

Édesapám örült, hogy a koromhoz képest komoly a gondolkodásom, eltartom magam. Anyukám pánikolt, de nagyon sok helyre utánam jöttek meglátogatni, így ők is többet láttak a világból.

„Édesapám örült, hogy a koromhoz képest komoly a gondolkodásom, eltartom magam” (Fotó: Leéb Ádám)

A védett gyerekkor után szörnyű dolog történt, aminek nyomán megörökölted édesapád cégbirodalmát hét évvel ezelőtt – mindössze huszonkét évesen. Miért nem adtad el?

Mindenki ezt kérdezi, és nem értem, miért. Nekem eszembe sem jutott. Egyik oldalról érzelmileg nagyon ragaszkodtam hozzá, hiszen ez édesapám életműve, másik oldalról a megélhetésünket biztosította.  

Egy korszerű haemodinamikai laborról van szó. Csak orvosi cégeitek vannak?

Igen, de ez egy családi vállalkozás, ami közösségként működik, nem jellemző a fluktuáció. Többek közt azért is tudtuk továbbvinni a céget, mert rengeteg segítséget és türelmet kaptunk a dolgozók részéről, akik már eleve jól szervezett csapatként dolgoztak. Jelenleg édesanyám a vezérigazgató, én meg a háttérből segítem. Ő sokkal emberközpontúbb nálam, ezért jobb vezető, nekem meg a döntéshozatal az erősségem, így jól kiegészítjük egymást.

Anyukádnak mennyire jelentett sokkot egy ilyen trauma után beülni a cég vezérigazgatói székébe?

Édesapám halála előtt angol-német szakos tanár volt, a közgazdasági karon tanított szaknyelvet. Biztosan nem volt neki könnyű, de szerintem ma már nagyon büszke az elért eredményekre, mert önmagán túllépve sokkal többet tett le az asztalra, mint amit valaha bárki gondolt volna. Sokszor panaszkodik, hogy abbahagyja, de szerintem jobban hiányozna neki, mint gondolja.  

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?   

Azt, hogy az enyém. De ha választhattam volna, biztosan nem ezen az úton megyek.

„Az üzleti életben nincs sok kegyelem, a tapasztalatszerzéshez pedig idő kell” (Fotó: Leéb Ádám)

Mi akartál lenni, ügyvéd?

Nem tudom igazán, de ügyvéd biztos nem. Az már hagyomány a családunkban, hogy mindenki neve előtt van egy doktori cím, és igazán nem bántam meg, hogy jogot tanultam. Semmi sem történik véletlenül, és most nagy hasznát veszem az üzletkötésben. Három év után viszont átmentem az IBS-re, ahol végül business management szakon diplomáztam angolul.

Egy normális világban nem kellene, hogy minden interjúban megkérdezzék tőled, hogy hogyan fogadott titeket a még mindig férfiak uralta üzleti világ, ez mégis rendszeresen felmerül. Te nemcsak nő vagy, de akkor szokatlanul fiatal is voltál a pozíciódban.

Könnyen félrevisz az a kérdés, ami a női boldogulást feszegeti egy férfiak által dominált szakmában. Számomra ez nem jelenti azt, hogy nekem versenyeznem kellene férfiakkal, vagy bizonyítani, hogy bírok ugyanannyit. Eszem ágában sincs. Megvannak a saját kereteim, a saját kockázatvállalásom, csak így tudom biztosítani, hogy hosszú távon jól érezzem magam abban, amit csinálok.

Hogyan lehet beletanulni a vállalkozói világba?

Az elején valóban embert próbáló volt, hiszen az üzleti életben nincs sok kegyelem, a tapasztalatszerzéshez pedig idő kell. Édesapám a semmiből húzott fel egy többmilliárdos céget; hatalmas teljesítmény, de neki is húsz évébe telt. Sokat tanultam a környezetemtől, a befektetőtársaimtól, az ügyvédemtől. Valahogy úgy van ez, hogy sokáig próbálkozol, évekig tízből tízszer elbuksz, de egy szép nap ráérzel az ízére, és sikerül.

A saját cégek mellett ma már kockázati tőkebefektető is vagy, vagyis emberek és vállalkozások jövőbeni teljesítményébe fektetsz be, megtérülést remélve. Mi alapján döntöd el, hogy melyik céget támogatod?

Az OXO Holdingsban tizenöten ülünk az igazgatótanácsban, a döntést szavazás útján hozzuk meg. Élőben pitchelnek nekünk a vállalkozók csakúgy, mint a Cápák közöttben. De a műsorban csak magamra támaszkodhattam. Fantasztikusan pörgős volt, tele izgalmakkal. Míg a valóságban akár hónapokon át zajlanak az események, addig a műsorban egy nap alatt több üzletet is lebonyolítottam, ami sokszor kifejezetten próbára tett.

Fotó: Leéb Ádám

Emlékszem, egy édesanya anya-lánya ruhakollekcióval próbálkozott, de az egyik „cápa” úgy vélte, a „cukiságfaktor” üzleti értéke nulla. Te mit gondoltál erről?

Abszolút láttam benne fantáziát, csak kicsi volt a biznisz. Neki ugyan jó bevételi forrás lehet, de az ő esetében nincs helye befektetőnek, mert az az ő fizetését venné el. Az volt még a gond, hogy az illető fotózással akarta kombinálni a dolgot, ami költséges. Én inkább egyedi darabokat gyártanék, „Insta-anyukáknak”.

Ez csak egy példa volt a sok döntésre, amit naponta meghozol. Legfőképp min múlik egy kis cég sikere?

Általános recepttel nem tudok szolgálni, mert sok szempont létezik. A mai világban biztosan kiemelném a rugalmasságot, vagyis a gyors adaptációt a változó környezethez. Elengedhetetlen a folyamatos változások profi menedzselése is. De kulcskérdés szerintem az alkalmazottak elégedettsége, jólléte is a munkahelyen.

Mit mondasz, manapság milyen üzletágban van a legtöbb pénz, lehetőség?

Mindenben. Rengeteg a lehetőség, az igazi kihívás inkább választani ezekből. Én azt figyelem, merre megy a világ, mik az új trendek, ezért például a környezetvédelemben rengeteg potenciált látok. Ha például ma kitakarítok egy erdőt, az nekem költség, de lehet, hogy öt év múlva ezért komoly pénzeket fognak fizetni. De tudok olyan óriásira nőtt cégről is, akik kézzel szedik ki a műanyagot az óceánokból. Az újfajta hústáplálkozásban is rengeteg lehetőség van, mert most realizáljuk, hogy az állattartási és húsfogyasztási szokásaink nem fenntarthatók. De van olyan startup is, amelyik Párizsban cigarettacsikkek szedéséből kereste degeszre magát. A lényeg, hogy járjunk nyitott szemmel.

Amilyen tudatosan élsz, amilyen erős vagy, az akkor is elismerésre méltó, ha az ember nem tudja az előzményeket. Hogyan voltál képes feldolgozni a látszólag feldolgozhatatlan tényt, hogy édesapád erőszakos halált halt?

Nem lehet ezt feldolgozni. Nagyon rossz, és az is marad, de megtanultam elfogadni. Nem akartam soha az a lány lenni, akinek megölték az apját, de sajnos az lettem. Próbálok emlékezni, milyen voltam előtte, mert nem gondolom, hogy emiatt lennék különleges. Elvesztettünk egy családtagot, ezért kötelességünk vigyázni arra, ami megmaradt belőle.