Aktuális

Apja golfütése ölte meg a 6 éves kislányt

A kislány gyakran ment édesapjával golfozni. Tragikus baleset történt.

Véletlenül eltalálta golflabdájával hatéves lányát egy amerikai férfi, a gyermek belehalt sérüléseibe. A baleset hétfőn történt a Salt Lake Citytől 65 kilométerre délre fekvő Orem egyik golfpályáján, ahol apa és lánya együtt golfozott.

A golflabda a nyakánál találta el a kislányt, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba – közölte a helyi rendőrség illetékese.

Aria Hills nagybátyja a helyi televíziónak elmondta, hogy a kislány gyakran ment golfozni apjával, ez volt az egyik legkedvesebb közös időtöltésük.

golf golflabda

A kép illusztráció (iStock)

„Egy szerencsétlen baleset volt. A kislány a lehető legrosszabb helyen volt, pontosan szemben az édesapjával” – mondta David Smith.

Steven Marett, a golfpálya vezetője a helyi újságnak elmondta, hogy többször látott már embereket, akiket eltaláltak golflabdával, de soha nem hallott ilyen súlyos sérülést okozó ütésről vagy halálesetről. 

„Teljességgel felfoghatatlan, kétségbeejtő, ami történt” – tette hozzá.

A rendőrség közölte, nem terveznek vádat emelni, mivel úgy tűnik, tragikus baleset történt.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top