nlc.hu
Aktuális
Horrorsérüléssel ért véget a 21 éves lány nyaralása a Balatonnál

Horrorsérüléssel ért véget a 21 éves lány nyaralása a Balatonnál

Gréta számára nem ért jó véget az idei balatoni nyaralás.

A 21 éves orvostanhallgató Gréta a barátaival együtt vett ki egy szállást Balatonföldváron. Gréta kedden este egyedül ment haza, de az apartmanba nem tudott bejutni, mivel a kapu zárva volt. Barátait sem érte el, így megpróbálkozott bemászni a kerítés melletti betonoszlopon keresztül, de megcsúszott a betonfedélen, és a szomszéd telek hegyes vaskerítésére esett, amely szó szerint felnyársalta a combját – írja a Bors.

A fiatal lány kihívta a mentőket, pontos, részletes leírást adott az állapotáról. Szerencsére artéria nem sérült, lábából kihúzták a kerítésdarabot, majd kórházba vitték. A lap úgy tudja, már ki is engedték, szülei pedig hazavitték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top