A kilencedik vb-címét szerző Hosszú Katinka, a cáparuhás Phelps világcsúcsát felülmúló Milák Kristóf és az első világbajnoki aranyával büszkélkedő Kapás Boglárka (és még folytathatnánk a sort) országában sok fiatal sportoló reménykedik abban, hogy egyszer talán ő is kijuthat egy világversenyre. De vajon mi motiválja őket arra a kitartó, kemény munkára, amely csak nagyon keveseknek hozza meg a legnagyobb sikert?
A tízéves, versenyúszó Borinak néhány hete nagy élményben volt része a Duna Arénában: találkozhatott Hosszú Katinkával. Akkor mindketten versenyre készültek: Bori az országos bajnokságra, Katka pedig a dél-koreai világbajnokságra. A bajnoknő akkor azt mondta a kislánynak, hogy szorít neki, hogy meglegyen az arany pillében. A biztatás bejött, Bori teljesítette a célt, ahogy maga Katinka is újabb, az utánpótlást inspiráló aranyakkal gazdagította a magyar érempalettát.
A gyerekeknek saját magukat kell legyőzniük
Bori két éve lett versenyúszó, amikor édesanyja rábízta az akkor már úszó bátyja edzőjére. Az edzés végén azzal fogadta az edző, hogyhogy nem gondolkodtak még abban, hogy az abszolút rátermett alkatú kislány versenyszerűen ússzon. „Én magam is az uszoda világában nevelkedtem, még Egerszegi Krisztina érájában, keresztanyám is a magyar válogatott tagja volt, vagyis nem állt messze a családtól az úszás, de eszem ágában sem volt efelé terelni a gyereket – mondja Cseke Enikő kórházpedagógus, három gyerek anyukája. – Rábeszéltek, hogy engedjem el Borit edzőtáborba, én meg arra gondoltam, hogy ott majd biztosan elmegy a kedve az egésztől. De ez nem jött be. A lányomnak az a büntetés, ha nem úszhat.” Az óbudai Római Sportegyesület úszója nemrég szép eredményeket ért el az országos bajnokságon is, két aranyat is szerzett, felülmúlva ezzel a Hosszú Katinka által is remélt, tervezett egyet.
Bori és edzője (Fotó: magánarchívum)
„Nagyon szimpatikus az egyesületi szemlélet, amely a gyerekeket mindig saját magukhoz méri. Hiszen egyedül magukat kell legyőzniük, meghaladniuk – mondja Enikő. – Tudjuk, hogy nem nyolc-tíz éves korban dől el, hogy kiből lesz világbajnok, viszont az nagyon fontos, hogy ne égjenek ki, hogy még tizenhat évesen is lejárjanak naponta kétszer, hogy beletegyék az erőfeszítést. Az is fontos, hogy az egyesület is mindent megtesz azért, hogy jól működik a kapcsolat a szülők, az edzők (Reichardt-Varga Emese, Gyepes Ádám, Gyepes Lajos) és a gyerekek között. Ez az egyik kulcsa a sikernek. Még ha felmerül is bennem néha kétség egy-egy edzői döntéssel kapcsolatban, soha nem kérdőjelezem meg a szakmaiságot, tiszteletben tartom a hatáskörüket. Én a versenyeken szülőként vagyok ott. A dolgom az, hogy vigyem a banánt, nem pedig az, hogy firtassam, miért kell. És bármennyire is képben vagyok szakmailag a sportolói múltam miatt – ami olykor nehéz helyzeteket is szült már – igyekszem visszafogni magam és meghagyni az edzőnek a véleményt, a kritikát.”
Elérhetők a bajnokok, elérhetők a célok
Nemcsak Hosszú Katinkával találkozhattak már Bori és társai, a többi sztárúszót is igyekeznek az edzők közel hozni a gyerekekhez, pont azért, hogy ne úgy gondoljanak rájuk mint sztárokra, hanem mint olyan emberekre, akik ugyanúgy kezdték, ahogy a mai gyerekek. „Katinka edzője az edzőtáborban mesélt nekik arról, hogyan lesz valakiből olimpikon – meséli Enikő. – Megosztották a gyerekekkel azt a cikket is, amelyből kiderül, hogy Milák Kristóf tízévesen egy teljesen középszerű úszó volt. Egyébként Kristóffal is találkoztak nemrég a Duna Arénában, ahol a világbajnok nagyon kedves volt mindannyiukkal.
Most, amikor nézzük a tévében, ahogy világcsúcsot úszik, óriási érzés a gyerekeknek, hogy néhány hete ott emelgette őket az uszodában. Miközben látják, hogy ugyanúgy kilóg az úszónadrágja a hátizsákból, mint nekik.
Borinak az a büntetés, ha nem úszhat (Fotó: magánarchívum)
„De a múltkori OB után a vacsora közben a szomszéd asztalnál ülő Darnyi Tamás is üdvözölte a lányomat. Nagyon jó, hogy ilyen közel kerülhetnek ezekhez az emberekhez, hogy az egyesület elérhetővé teszi őket. Ahogy a legfontosabb irányelv is az, hogy a célok elérhetők legyenek. Csak reális célkitűzések vannak, hogy megmaradjon a gyerekek lelkesedése.” Ennek is köszönhető az, hogy Bori akkor és ott tudja beletenni a teljesítményt az úszásába, amikor azt kell. Vele szoktak példálózni az edzői: ahogy ő csinálja, úgy kell „kiúsznia magát” egy úszónak. „Egyszer volt, hogy úgy kellett kiszedni a medencéből, mert nem maradt annyi ereje, hogy kimásszon. Sem mi nem mondjuk neki, sem az edzői, de belőle még tényleg lehet valaki” – teszi hozzá az anyuka.
Persze a gyerek sikere nem kevés áldozatot követel az egész családtól. Bori két éve heti kétszer reggel hatkor kezd az uszodában, edzés után pedig az iskolába is el kell vinni. Egyébként meg hétköznap minden délután van edzése, hétvégenként versenyek. És ugye mellette ott van még két gyerek, akiknek hasonlóan komoly elfoglaltságaik vannak az iskolán kívül: egyikük szintén úszó, a másik zongorista. „Nagyon sok ember munkája benne van a kislányom sikereiben. Szerintem hetven százalékban a támogató háttérből, harminc százalékban a sportoló erőfeszítéséből áll össze a teljes eredmény ebben az életkorban. De megéri, mert látjuk, hogy mennyire tehetséges, hogy tényleg igyekszik kihozni magából a maximumot. A támogatás pedig olyankor is fontos, és tudatosan Borira szabott, amikor egy-egy nem annyira jól sikerült versenyszám után lelki bátorításra van szükség. Hiszen félóra múlva újra a rajtkövön kell állnia. Hihetetlen jó kudarctűrő a lányom, ami nagy szerencse. Gyorsan fel tudja dolgozni a vereséget, aztán a tanulságokkal lép tovább. Egyszer az volt a kérése, hogy ha valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezte, ne mondjam azt, hogy nem baj. Ezzel a sikereket bagatellizálnám el. Ha nem olyan időeredményt úszik, amilyet eltervezett, az nagy csalódás, de értéke van a kudarcnak is. Van, hogy én is csalódott vagyok, mert látom, hogy elbohóckodta, de aztán arra gondolok, hogy jövőre is lesz OB, és még számos verseny, ahol még bizonyíthat.”
Bori nyakában az érmekkel (Fotó: magánarchívum)
Fontos figyelembe venni a gyerekek fejlődési ütemét
Az, hogy hosszú távon miként motiválható egy fiatal versenysportoló, nem egyszerű kérdés, hiszen rendkívül sok szakmai nézőpontot lehet és érdemes figyelembe venni. „Egy darabig lehet azzal motiválni a gyerekeket, hogy belőlük is lehet bajnok, de onnantól, hogy a korlátok egyértelművé válnak, természetesen nem ez a jó út” – mondja Lehmann Tibor, edző, a kilencvenes évek egyik legnagyobb magyar triatlonistája, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke, akinek nyomdokaiba lépve mindkét fia, Bence és Csongor is profi sportoló lett. Csongor, a fiatalabb testvér tavaly Ausztráliában ráadásul junior világbajnoki címet szerzett. Az edző apa szerint ő az a típusú sportoló, akivel szinte soha nem volt probléma: egyrészt kimagasló tehetség, másrészt pedig későn érő típus, aki a kortársaihoz képest később lett igazán eredményes, így aztán kicsi korában nem részegíthette meg a másoknak viszonylag könnyen jött siker.
Amellett, hogy a szakember is hangsúlyozza a támogató közegek, vagyis a csapat és a család létfontosságát, rávilágít arra is, hogy pályafutása során nemcsak a családjában, hanem a mindenkori csapatában is megfigyelte a fejlődési különbségek hatását. „Az, hogy egy gyerek fizikailag későn érő vagy inkább akcelerált fejlődésű, ahogy a sportban mondjuk, nagyban befolyásolhatja a sportban elért teljesítményét, sikereit, ennélfogva a motiválhatóságát is. Ezt egy jó edző képes idejében felismerni, és ennek megfelelően támogatni az adott versenyzőt. A későn érő gyerekek általában sokáig még a dobogóra sem jutnak fel, de »meg tudnak halni« egy negyedik vagy hatodik helyért is, míg a korán érő típusok később, felnőttkorba érve szembesülnek esetleg azzal, hogy már nem elég a győzelemhez, amit nyújtanak, és lelkileg sokkal nehezebben dolgozzák fel ezt. Sokan fel is adják ilyenkor a kudarcok miatt. Lányok és fiúk között is nagy különbségek vannak. Tizenöt-tizenhét éves kor körül a lányok jelentős része adja fel a versenysportot, mert a hormonális-testi-érzelmi fejlődés következtében rengeteg fizikai és lelki nehézséggel kell megküzdeniük, mely a sportteljesítményre negatív hatással van. Miközben a fiúk serdülése éppen fordított; a változások jótékonyan hathatnak a sportolói karrierjükre, hiszen ahogy fokozódik a tesztoszterontermelődés, úgy erősödik a fizikumuk, a bizonyítási vágyuk.”
Lehmann Csongor a triatlon világkupa-sorozat tiszaújvárosi állomásának férfi döntőjében (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A sportban maradva az edzőség is lehet „menekülőút”
A tehetséges 15 éves focista, Boti az egyik fővárosi csapatnál játszik több mint tíz éve, jelenleg U16-os. Szeretne focistaként a felnőtt korosztályban is sikeresen teljesíteni, de azt sem fogja fel kudarcként, ha nem jön össze az NB1: mivel nagyon jó helyzetfelismerő és irányító képességekkel rendelkezik, opcióként ott van számára az edzői szakma. „Boti nagyon tudatosan építi a sportolói karrierjét, miközben ismeri a korlátait, és tudja, hogy benne van a pakliban az is, hogy megsérül, vagy esetleg a teljesítménye nem lesz elég a felnőtt első osztályhoz – mondja a fiú édesanyja, Kata. – Viszont az edzői is megerősítették abban, hogy helye van edzőként is a sportban. Úgyhogy ő ezt az utat is számításba veszi. Már évekkel ezelőtt érezte a helyét a csapatban, a többiek között, hozzájuk képest. Mindehhez az is hozzájárul persze, hogy az edzői reális képet festenek róla, amit mi, szülők is elfogadunk. Sok szülőt látok, aki túlságosan is sztárolja a gyerekét, nem fogadja el, hogy az ő fia nem Ronaldo, és mindenki vak, aki nem látja, hogy milyen tehetséges. Ez a hozzáállás biztosan nagyon káros hatással van a gyerek teljesítményére.”
Boti útja sem volt mentes a kihívásoktól, de talán éppen ez adott számára erőt és tudatosságot is. Az óvodában sokféle sportot kipróbált, aztán egy barátja invitálására kezdett focizni. Kezdetben csak lődörgött, egyáltalán nem tűnt lelkesnek, aztán beállt a kapuba, és egyre ügyesebb lett, elhozott számos díjat a tornákról. Viszont amikor a társai elkezdtek fölé nőni, és ő nem érte már el a magas labdákat, fel kellett ismerni, hogy talán nem a kapus poszt lesz a megfelelő számára. „Elvittük sportantropometriai vizsgálatra, ahol megbecsülték a várható testmagasságát is. Tudtuk, hogy nem lesz magas, hiszen mi is viszonylag alacsonyak vagyunk. Gyanúnkat a vizsgálat is megerősítette. Az edzőivel is beszéltünk, egyetértettünk abban, hogy nincs jövője a kapuban. Végül Boti mezőnyjátékos lett, de mivel jó pár évet töltött kapusként, kellett idő, hogy behozza a többieket a pályán.
Nem adta fel, pedig kezdetben nem mindig válogatták be a keretbe, ami nem esett jól a lelkének, sokat szenvedtünk. De annyira motivált volt, hogy végül beverekedte magát az élvonalba, ráadásul egy edző felismerte, hol a helye a csapatban, és elkezdte felépíteni mezőnyjátékosként.
Boti a kitartásának és a kemény munkájának köszönhetően ma már a legjobbak között van.” Persze ehhez az is kellett, hogy megfelelő, együttműködő támogatást kapjon az edzőitől és a szüleitől is.
Hiba csak az eredményre koncentrálni
A szülő-gyerek-edző együttműködés erőterének rendkívül erős, pozitív hatását hangsúlyozza Kalamár Hajnalka szakpszichológus, A Nyerő Hármas: sportoló, szülő, edző című könyv szerzője is, aki rendszeresen találkozik országos és nemzetközi bajnokságokra készülő gyerekekkel, fiatalokkal. „Ők olyan dolgokat tanulnak meg a sportban, amit máshol nem lehet: teljes erőbedobással dolgozni, csapatban együttműködni, kudarcból felállni, tisztelni az ellenfelet, és így tovább. De csak akkor képesek kihozni magukból a maximumot, ha a hármas együttműködés megvan szülő-gyerek-edző viszonylatban. A teljes fejlődési folyamatnak csak egy része az eredmény, viszont sok szülő csak erre tud koncentrálni, és mindenképp Hosszú Katinkát vagy éppen Milák Kristófot akarnak látni a gyerekben. Ez a típusú hozzáállás könnyen kiégéshez vezethet. A cél az volna, hogy a gyerek versenyről versenyre saját magát haladja meg.
Katinka képe a szoba falán lehet hajtóerő, de nyilvánvaló, hogy a legtöbb gyerek nem ezért sportol, hiszen nem lehet mindenki számára reális cél, hogy világbajnok legyen.
Hosszú Katinka és Bori (Fotó: magánarchívum)
Maga a felkészülési folyamat az, amely erősen pozitív személyiségfejlesztő hatású és nagyon lelkesítő, hiszen évről évre egy újabb célt, mondjuk egy junior EB-n való sikeres szereplést előz meg. És még úgy is megéri, ha adott esetben valamiért nem teljesül a célkitűzés, hiszen a sportolók megtanulják, hogy ez benne van a pakliban. »A sport ilyen« – hallottuk Gyurta Gergelytől is, aki az első helyről a tizedikre esett vissza a világbajnokságon a 25 kilométeres számban rosszullét miatt.”
A különböző, teljesítményt ösztönző programok, mint amilyen például a Jövő Bajnokai Program, nagyon motiválóak a szakember szerint: „Ezekbe az eredmények alapján válogatják be a legjobbakat, és ha valaki nem tudja tartani a szintet, kiesik. Azt látom, hogy a gyerekek nagyon tudnak küzdeni a bent maradásért, hiszen kiemelt pozíciót és előnyöket jelent az ilyen extra programokban való részvétel. De még ha nem is úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szerették volna, vagy esetleg végleg felhagynak a sporttal, biztos vagyok benne, hogy megéri minden erőbefektetés. Legalábbis én még nem találkoztam olyan sportolóval, aki úgy beszélt volna a múltjáról, bármilyen sikertelen vagy eredményes is volt az, hogy nem érte meg, vagy hogy utólag sajnálja a sportra fordított időt és energiát. Az átmeneti keserűség helyét idővel úgyis a rengeteg sikerélmény, edzőtáborok, barátok, nagyon jó csapatokhoz fűződő történetek veszik át a lelkünkben.”
