nlc.hu
Aktuális
A rendőrség hátsó kijáratán menekítették ki Kenderesi Tamást

A rendőrség hátsó kijáratán menekítették ki Kenderesi Tamást

Dél-koreai kihallgatása után rengetegen voltak kíváncsiak Kenderesi Tamásra.

Aránytalannak tartja a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, Sós Csaba azt a médiafigyelmet, amely Kenderesi Tamásra irányult. A szexuális zaklatási ügybe keveredett úszóra már a kvangdzsui rendőrségi kihallgatása után annyian voltak kíváncsiak, hogy a Hír TV-nek nyilatkozó Sós szerint Kenderesit a hátsó kijáraton kellett kimenekíteni.

kenderesi

Kenderesi Tamás. Fotó: MTI Fotó / Illyés Tibor

Az úszót végül 720 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetésre ítélte a dél-koreai ügyészség, miután egy szórakozóhelyen fogdosott egy nőt. Kenderesi az ügy miatt csapattársainál később, csütörtökön tért haza Dél-Koreából, hétfőn pedig úszószövetségi meghallgatásra megy. „Egy biztos, itthonról nagyon komoly gondozásban részesült, ami több volt, mint megnyugtató. Ha hibázott, akkor azt tudomásul kell venni, és annak lesz folytatása itthon is, de az már Wladár elnök úr hatáskörébe tartozik” – mondta Sós Csaba. Hozzátette, ő csak Kenderesi álláspontját ismeri a történtekről, de annak alapján aránytalannak tartja a médiaérdeklődést.

A szövetségi kapitány Kenderesi jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott: „Nekem ez a gyerek kell.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top