nlc.hu
Aktuális
Csúnya örökösödési ügy: 3 nap alatt veszítette el örökségét József

Csúnya örökösödési ügy: 3 nap alatt veszítette el örökségét József

Az örökségéért küzd az a férfi, aki tíz éven át gondozta idős rokonát, a végrendeletben viszont végül más állt, mint hitte.

Három nap alatt veszítette el örökségét K. Sz. József. A férfi tíz éven át gondozta a nagyapja testvérét, rajta kívül egy ápoló segített az idős nőnek. Az idős Rozika néni a végrendeletében Józsefre is íratta a vagyonát, egy hétmilliós házat és hárommillió forintot. 

Márciusban a 82 éves nő kórházba került. Három hét után saját felelősségére engedték haza, mert otthon szerette volna tölteni hátralévő idejét. Április 1-jén engedték haza, és 4-én hunyt el – számolt be a Borsnak a férfi. Ő maga ekkor szembesült vele, hogy a három nap alatt a végrendeletbe az ápoló Ilona neve került be örökösként, miután az utolsó kórházi napokban eltartási szerződést kötöttek.

Illusztráció: iStock

Borzasztóan gyenge volt, ki sem tudott szállni az ágyból szegénykém. Nem tu­dom elhinni, hogy alá tudott volna írni egy olyan papírt, amiről pár héttel ezelőtt még hallani sem akart. Délelőtt hunyt el az ágyában, de nekem csak délután szóltak. Amikor odaértem, egyszerűen közölték, hogy az övék minden, és kérik a ház kulcsait” – nyilatkozta József, aki jogi úton akarja megtámadni a végrendeletet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top