nlc.hu
Aktuális
Az eddiginél is nagyobb poloskainvázió jöhet

Az eddiginél is nagyobb poloskainvázió jöhet

Nincsenek túl jó híreink azoknak, akik már nagyon unják a poloskákat.

„Az utóbbi két évben a márványpoloska már az ország számos pontján jelen volt, illetve van. Vannak olyan területek is, ahol előfordulása már-már tömegesnek mondható. Ilyen például Budapest, Pest megye térsége, Pécs környéke, de akár Győr, Szolnok vagy Szeged térségét is említhetnénk” – nyilatkozta az Agrároldalnak Vétek Gábor, okleveles kertész- és növényvédő mérnök, a Szent István Egyetem Rovartani Tanszékének munkatársa.

A szakember a lapnak elmondta, augusztus-szeptemberben várhatóan ismét feltűnőbb lesz majd a rovarok jelenléte. „Már most is mindenütt jelen vannak, de ahhoz képest, ami most van, rosszabbra lehet számítani az elkövetkező két hónapban” – mondta, majd hozzátette, bár a széles spektrumú növényvédő szerek hatékonyak a poloskák ellen, e szerek felett részben méhveszélyességi, részben egyéb okok miatt már eljárt az idő.

Hogy akkor mégis mit tehet az, akinek elege van a hívatlan vendégekből? A szakember szerint az egyetlen valóban hatékony megoldás a fizikai távoltartás. „Például precízen felhelyezett szúnyogháló szóba jöhet a lakások esetében.” Vétek Gábor a háztartási rovarölőkkel kapcsolatban azt mondta, mivel ezek jellemzően piretroid hatóanyagot tartalmaznak, a poloskákra is hatékonynak kell lenniük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top