„Egy kisgyerek úgy kezd járni, hogy meglát egy érdekes tárgyat, személyt, utána nyúl, elindul felé, de Kristóf figyelmét fel kellett hívni az őt körülvevő világra, hogy elinduljon” – meséli Krisztina, Kristóf édesanyja. A kisfiúról hathetes korában derült ki, hogy gyengénlátó – onnantól kezdve fejlesztésről fejlesztésre hordták a szülei, hároméves koráig a Vakok Intézetébe járt látástréningre. „Neonszínű tárcsákat mutattunk neki, rengeteget csörgőlabdáztunk, zseblámpáztunk, amivel nem csak a látása fejlődött, hanem a figyelme, memóriája is. Integrált óvodába járt, nyitott, barátságos kisfiú volt, az óvó néni sokáig el sem hitte, hogy ilyen súlyosan látássérült, mígnem egyszer megálltam a csoportszoba ajtajában, és a gyerek elsétált mellettem.
Oda járt általános iskolába – angol-informatika tagozatos osztályba –, ahol gyógypedagógusként dolgozom, szuper közösségbe került, külön gyógypedagógiai asszisztenst kapott, aki korábban is látássérültekkel foglalkozott. Megtanult síkírással írni, látássérülteknek készült, zöld vonalazású füzetet használt, elsőben nagybetűs könyvből tanult. Kapott nagyítót, de nem szeretett vele dolgozni, mert lassította. Osztálykirándulásokra mindig elkísértem, ahol két dologra kellett nagyon figyelni: a lépcsőzésre, mert nem érzékeli a szintkülönbséget, ha a lépcső széle nincsen sárgára festve, és az autókra, mert nem látja, ha jönnek. A fényeket beméri, a távolságot nem.”
Krisztina, Kristóf édesanyja (Fotó: Hernád Géza)
A gyerekek eleinte nem értették, a kisfiú miért megy közel a táblához, miért nem használ körzőt, vonalzót, miért írhatja tovább a dolgozatot, de később elfogadták. Mindig volt, aki segített neki cipőt kötni, kabátot gombolni, néhány osztálytársával a mai napig tartja a kapcsolatot.
„Megismertem a programozást, és megváltozott az életem”
Kristóf régebben feltaláló vagy ügyvéd szeretett volna lenni, de amióta tizenegy évesen a Logiscool budaörsi nyílt napján találkozott a digitális kódírással, azóta programozó. „Azt szeretem a programozásban, hogy sokrétű – meséli. – Kereshetsz hibákat több ezer soros rendszerben, mérnök informatikusként rendszereket tervezhetsz, de nekem a programozás csúcsa egyértelműen a játékfejlesztés, ez komplex, kreatív alkotófolyamat, ötvözi a képzőművészetet, a zenét és a történetmesélést. Fantasztikus világokat hozhatsz létre, amelyekben a játékos kizárja a külvilágot.”
Az informatika Kristóf életében nemcsak a leendő hivatást jelenti, hanem technikai eszközök sorát is, amelyek megkönnyítik a hétköznapjait.
„Az iskolában kilencedikes korom óta laptopon írok, a tanuláshoz felolvasó és nagyító programokat használok, a közlekedéshez pedig BKK futár applikációt, aminek segítségével tudom, mikor hányas busz jön. Ezen kívül kifejlesztettek gyengénlátóknak egy speciális kulcstartót is, amin ha megnyomjuk a gombot, sípol a metróban a mozgólépcső, a megállóban a hangszóró bemondja, melyik busz jön, a megfelelően felszerelt közlekedési lámpák „megszólalnak”. Iskolaidőben korán kelek, mert nekem nehézkes a közlekedés Törökbálint – ahol lakom – és a budaörsi iskolám között – kocsival hét perc, busszal viszont negyven.”
„Számomra a programozás csúcsa egyértelműen a játékfejlesztés” (Fotó: Hernád Géza)
Kristóf délutánonként otthon lazul, videójátékozik vagy úszni, futni jár a barátaival. Ha nagyon közel hajol a könyvhöz, és az nem túl apró betűs, tud olvasni, de a szeme könnyen elfárad. Ha viszont kisbetűs a könyv, akkor reménykedik benne, hogy fent van a neten PDF-ben. Legutóbb gazdasági és filozófiai könyveket olvasott, de érdekli a politikatörténet is. Mivel távolra nem lát, a gimnáziumban, ha a tábláról le kell másolnia egy példát, a padtársa, tanárai segítenek, vagy lefényképezi a telefonjával. A Logiscoolban a kivetítőn mutatott programot egy laptopon jól látja.
AR szemüveg és játéktrendek
Kristóf naprakész a legújabb IT-trendekben, videójátékokban, legszívesebben egy játékfejlesztő cégnél dolgozna.
„Az AR (augmented reality, jelentése: kiterjesztett valóság – a szerk.) szemüvegben rengeteg a lehetőség. Hasonlít a virtuálisvalóság-szemüveghez, de ezzel nem kerülünk át teljesen egy másik térbe. Amit valóban látunk, mondjuk egy asztalt, azt be tudjuk programozni a szemüvegbe, ezáltal módosul a látóterünk, ami hasznos lehet például a pilótáknak, mert miközben az ablakon át figyelik az utat, a szemüvegükön megjelenik a műszerfal. Vagy a mérnököknek, akik egy üres asztallapon is meg tudnak tervezni egy házat.
Fotó: Hernád Géza
Ha bekerülnék egy videójáték-gyártó céghez, olyan játékot csinálnék, amit a környezetem inspirál. Az előttem lévő pohár vízről most az jut eszembe, hogy víz alatti világot terveznék, különleges halemberekkel. Vagy űrhajós játékot, de ésszel kell csinálni. A Star Citizen játékoknál, ami gigantikus űrhajós játék, például nagyon határozott elképzelései voltak a fejlesztőnek, a dizájnban a tökéletességre törekedett, ezért a történelem legdrágább játékfejlesztésébe kezdett, de elfogyott a pénze, így lehet, hogy bele fog bukni. Nem lehet minden olyan, mint ahogy elképzeltük… Nagyon népszerűek most a Battle Royale típusú játékok is, amikor egy szigetre vagy arénába vetődik száz játékos, össze kell gyűjteniük egy csomó fegyvert, de csak egy nyertes lehet, akinek likvidálnia kell a többieket. Nem mindenki szereti a játékot, de tény, hogy hatalmas árbevételt generál. Szerintem a Blizzard World of Warcraft nevű játékfejlesztő cégnek van az egyik legjobb csapata, sok ikonikus emberrel, akikre felnézek, mert lenyűgöző univerzumot hoznak létre sok történettel, színes képi világgal, szép zenével.”
A programozás kitartásra nevel
Kristóf megmutat egy szemüveget, amivel úgy érzem magam, mintha egy erdőben sétálnék, és ahogy mozgatom a fejem, fehér labdákat gyűjtök a fák között. A virtuális valóság lenyűgöz, de a szemüveg sajnos hamar lekerül a fejemről, mert felkeveredik a gyomrom, ami, mint kiderül, a tériszonyommal függ össze.
Fotó: Hernád Géza
„A VR (virtual reality, jelentése: virtuális valóság – a szerk.) szemüveggel teljesen más térbe kerül az ember, és tényleg azt érezzük, mintha az erdőben sétálnánk, búvárkodnánk vagy hullámvasúton ülnénk, a VR környezetnek csak a fantáziánk szabhat határt – magyarázza Kristóf. – A labdás játékot a Unityben (a Logiscool egyik haladó kurzusa – a szerk.) készítettük. A grafikus kártyák hatalmas mennyiségű adatot tudnak tömöríteni, így egészen élethű dolgokat találhatunk ki. Az utolsó projektem egy aknakereső játék volt, ami az eddigi legkomplexebb alkotásom. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült, mert ebben már voltak mátrix függvények is. 266 sornyi kódot kellett leírnom, és az a speciális ebben a rendszerben, hogy a benne lévő mixmóddal el kell elérni, hogy mindenhol ugyanaz a kód legyen, lefordítva blokkokra. Az aknakereső lényege, hogy a mezőn lévő összes bombát megtaláljuk, illetve elkerüljük. Ha egy aknamező feltárul, és mellette akna található, akkor annak a darabszámát számmal jelzik. Ahol bombát találunk, az a kocka kap egy saját paramétert, mellette pedig minden négyzetnek „csekkolnia” kell, hogy az adott kör bombaparaméter-e, vagy sem. Ha talál bombát, egyest ír ki, ha nem talál semmit, akkor nullát, ha két bombát, akkor kap egy kettes változót. A játék nem csak a logikán, hanem a szerencsén is múlik. Emlékezetes programom még, amikor elkezdtük dolgozni a length szóval angolul, de mindig rosszul írtam, ezért kitaláltam egy vicces programot: meg lehetett adni, hányszor írja ki a képernyőre a length szót helyesen – így végül sikerült megtanulnom.”
Kristóf az aknakereső játékot mutatja (Fotó: Hernád Géza)
Kristóf a középiskolában is elfogadó, támogató közegbe került, tizedik éve kitűnő tanuló.
Az iskolai sikerek mellett a Logiscoolban is dicsérik, bátorítják, hogy a lehető legjobb helyen van. „A szülőknek tartott év végi bemutatókon a gyerekek megmutatják az elkészült játékokat, játékkezdeményeket, terveket – meséli Andrea. – Kristóf itt megtapasztalta az alkotás örömét, amitől lett önbizalma, emellett kapott egy speciális gondolkodásmódot, ami a későbbiekben is segíteni fogja a céljai elérésében. A programozás kitartásra nevel, rászoktat arra, hogy meg kell keresni a rendszerhibát, mert anélkül nem lehet továbblépni.”
„Az egyik legszuperebb játékfejlesztő cég a CD Projekt Red – veszi vissza a szót Kristóf. – Van egy irodájuk itt közel, Varsóban, repülővel csak negyven perc – ott szívesen dolgoznék, a lengyelek jó arcok. Reményeim szerint az egyetemen is programozást fogok tanulni, diplomát szerzek, elhelyezkedem egy játékfejlesztő cégnél, családot alapítok, és boldogan élek, amíg meg nem halok.”
Egy iskola története
„A lányom nagyon szeretett programozni, de az iskolájában megszűnt a kódolás-oktatás, ezért próbáltunk keresni egy helyet, ahol folytathatja, de nem találtunk – meséli Breuer Anita, a Logiscool társalapítója. – Megtudtam, hogy léteznek gyerekeknek szóló programozási környezetek, ezért írtam egy emailt a férjemnek, aki éppen egy külföldi konferencián ült, hogy alapítsunk programozóiskolát. Annyit válaszolt, hogy rendben, hétvégén dolgozzuk ki a részleteket. 2014 januárjában indult az első képzésünk, mára 12 országban kb. 70 iskolával vagyunk jelen. Ha egy gyereknek van érzéke a matekhoz, az hozzáadott érték, de az sem baj, ha nincs. Nemrég egy kutatásból kiderült, hogy a hozzánk járó gyerekek egyharmada sokkal jobban szereti a matekot, mióta ide jár, mert végre érti. Célunk, hogy a fiatalok ne csak passzív használói legyenek a kütyüknek, hanem aktívan alkossanak rajtuk.”
Heti egyszer másfél órában tanítanak 6-18 éves gyerekeket, de az összes rendszerünk elérhető online, így a diákok otthon is tudnak gyakorolni. A gyerekek kezdetben nem írják a programokat, hanem színes blokkokból építkeznek. Később megjelenik a kódszöveg is, ami megkönnyíti az igazi, szöveges programozás tanulását. A kurzusok az iskolai tanévhez igazodnak, szünidőben például Minecraft, videóvágó, honlapkészítő tematikájú táborokat szerveznek, de a haladó csoportba járó gyerekek mesterséges intelligenciával és applikációk készítésével is foglalkoznak. A diákok lassan egynegyede lány, az évente megrendezett Lányok Napja rendezvényen a kislányok arról mesélnek, mit ad nekik a programozás. Az alapítók létrehozták a Digitális Tudásért Alapítványt, hogy minden gyerek minőségi oktatáshoz juthasson. Szendrőládon hátrányos helyzetű gyerekeket tanítanak, de jelen vannak a Gyengénlátók Iskolájában és a zuglói Mozgásjavító Általános Iskolában is, ahol az ottani tanárokat képezik ki kódolás oktatásra. „Persze kihívás megtanítani az egérhasználatot egy olyan gyermeknek, akinek nincsen ép keze, ezért szájjal klikkel, de ez nem gátolja, csak lassítja a tanulási folyamatot” – magyarázza Breuer Anita. Bátorítják az informatikai cégeket, hogy alkalmazzanak hátrányos helyzetű, hiányossággal élő munkaerőt is, mert a szaktudásuk nem különbözik ép társaiktól. Szerencsére az IT cégek sokkal rugalmasabbak, nyitottabbak, mint a többi iparág, mert nagy a hiány, megbecsülik az ott dolgozókat, így gyakran van lehetőség részmunkaidőre vagy távmunkára is.
