Világvége 2050?
2030, 2040, 2050 – a mostanában készült tanulmányokban változatos évszámokat láthatunk arra, hogy mikor fog összeomlani a földi civilizáció. Egy azonban közös bennük: mind nagyon közel van. És a világvége nem egy villanásnak tűnik az előrejelzések alapján, hanem szenvedéssel teli éveknek elviselhetetlen hőséggel, özönvízzel, éhezéssel, vízhiánnyal és természeti katasztrófákkal. Sorozatunkban a kilátásainkat mérjük fel, és arra keressük a választ, mi mindent tehetünk a túlélésért, ha most még időben észbe kapunk.
„Ég a ház! Szó szerint! Az amazonasi esőserdő – a Föld tüdeje, amely a bolygó oxigénjének 20 százalékát termeli – lángol” – írta az egyik közösségi oldalon Emmanuel Macron francia államfő a Brazíliában pusztító erdőtüzekről, hozzátéve: a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G7 hétvégi csúcstalálkozóján beszélni kell róla, mit lehetne tenni (más kérdés, hogy a ‘föld tüdeje’ kitételt azóta több forrás árnyalta). Vasárnap bejelentették, hogy sikerült is az Amazonas-vidék erdőtüzek által érintett országainak nyújtandó haladéktalan segítségről egyezségre jutni.
A tűz a brazíliai erdőségben a legsúlyosabb, és azzal azért nem lehet lezárni ezt az ügyet, hogy „erdőtüzek évadja” van. A világsajtó a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro brazil elnököt és diktatúráját teszi felelőssé. Azóta ugyanis, hogy Láncfűrész Kapitányt (saját magát nevezte így) megválasztották, 85 százalékkal megnőtt az erdőtüzek száma a brazil űrkutatási intézet augusztus elején közzétett jelzése szerint (idén eddig 75 ezer esetet jelentettek). A fakitermelések mértéke pedig több száz százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adathoz képest.
Mostanra Bolsonaro már nem is próbálja tagadni, hogy az erdőtüzek nagy részét szándékos gyújtogatás okozta. Már a választási kampányában hangoztatta, hogy az Amazonas „haszontalan” esőerdőit gazdasági tereppé kell tenni, rájuk eresztve a bányászati és a mezőgazdasági vállalkozókat. Ennek pusztán két akadálya volt eddig: az őslakosok és a természetvédelem. Beiktatása másnapján az elnök lépett: a földművelésügyi minisztérium hatókörébe adta az esőerdők őslakosainak földjeit és rezervátumait. Már ekkor azt írta a sajtó, hogy a világ elbúcsúzhat az esőerdőktől. És elbúcsúzhat az utolsó emberektől is, akik az erdők mélyén mindeddig távol tudtak maradni a globális kapitalizmustól. Durva népirtásnak nézünk elébe, jósolták, amely kicsiben eddig is folyt, januártól azonban Brazíliában bátorítást kapott. Akiknek a biztatás szólt, vették is a lapot: a brazil ügyészség jelenleg olyan hirdetések sorozata után nyomoz, melyek „tűznapra” hívták a farmereket, hogy az erdők meggyújtásával – úgymond – megmutassák Bolsonarónak, hogy „hajlandóak dolgozni”.
Kiégett fák az amazóniai esőerdőben, Porto Velho közelében (Fotó: Leonardo Carrato/Bloomberg via Getty Images)
Az első reakció az volt, hogy Bolsonarót kvázi megfenyegette az EU. Nem kapsz több pénzt, és kilökünk a klubból, intették meg felemelt mutatóujjal a fejlett nagyok, miközben nem is olyan rég, június végén nagy horderejű megállapodást szövegeztek meg az Európai Unió és a dél-amerikai közös piac, a Mercosur országai (Argentína, Brazília, Uruguay és Paraguay): olyan szabadkereskedelmi szerződést, amelyről csaknem húsz éve folytak a tárgyalások. Az előny ott van mindkét oldalon: évi 4 milliárd eurót spórolhat az EU azzal, hogy vámmentesen vagy jóval kedvezményesebben szállíthat ipari termékeket, elsősorban járműveket Dél-Amerikába, a Mercosur blokk pedig különböző mezőgazdasági termékek – köztük a marhahús és a cukor – exportjában élvez előnyöket. Bolsonaro szerint ez lesz „minden idők egyik legfontosabb kereskedelmi megállapodása”, Jean-Claude Juncker, a brüsszeli testület elnöke szerint pedig „a legnagyobb hasonló egyezmény, amely „tiszteletben tartja a környezetvédelmi és egyéb normákat, valamint megóvja az érzékeny szektorokat, és előnyös a vállalatok, a dolgozók és a gazdaság számára egyaránt”.
Igazságtalan volna azzal vádolni az EU-t, hogy Amazónia szándékos felgyújtása előre látható volt, és ezért nem kellett volna az előnyöket biztosító szabadkereskedelmi egyezménnyel bátorítani az erdőirtást. De az tény, hogy a zöldek kezdettől nagyon aggódtak. Bolsonaro nem csinált titkot abból, hogy az agrárlobbi támogatásával jutott hatalomra, és hogy szándékában áll megnyitni a gazdasági termelés számára Amazóniának azt a kiemelt védelem alatt álló területét is, amelyről feltételezik, hogy aranyban, rézben és vasércben gazdag. A Renca nevű rezervátum az ország északi részén, Pará és Amapá államokban fekvő, fél Magyarország nagyságú terület, amelyet elnöki rendelettel hoztak létre, és a védelem feloldásához nem szükséges a kongresszus engedélye. Már a korábbi elnök is megpróbálta kivonni a védelem alól, de a környezetvédők világméretű tiltakozása megvédte a Rencát.
Eddig.
„Használjuk végre azokat a javakat, amiket Isten a népünk jóléte érdekében adott!” – mondta Bolsonaro áprilisban egy tévéműsorban. Májustól drasztikusan megszaporodtak az erdőirtások, és a legnagyobb veszteséget elszenvedett tartomány Pará volt.
Augusztus elején Németország, majd Norvégia is bejelentette, hogy felfüggeszti az esőerdők és az élővilág sokszínűségének védelmét szolgáló Amazonas Alap támogatását Brazíliában, mert Bolsonaro semmit sem tesz az esőerdő megóvásáért, és megszegte az egyezményt azzal, hogy önhatalmúlag leállította az Amazonas Alap igazgatóságának és technikai bizottságának működését. A brazil elnök nyilván nem rendült meg attól, hogy támogatás nélkül maradtak az erdővédők, és csípősen azzal vágott vissza, hogy „arról a Norvégiáról beszélünk, amely kőolajat termel ki és bálnákat gyilkolászik?” Hozzátéve, hogy a németek is a saját házuk táján söprögessenek: költsék a pénzt arra, hogy újraerdősítik a rég művelés alá vett területeiket.
Donald Trump amerikai elnök és Jair Bolsonaro brazil kormányfő a Fehér Házban, 2019 márciusában (Fotó: Mark Wilson/Getty Images)
Augusztusban aztán kipattant a hír, hogy 75 ezer helyen égnek az Amazonas erdői. Amikor Bolsonarót kérdőre vonták, folytatta a vagdalkozást. Először azzal jött, hogy Brazíliának nincs pénze tüzet oltani. Aztán azzal vádolta meg a környezetvédőket, hogy ők gyújtották föl az erdőket, hogy lejárassák a személyét és a kormányát. Majd azt a viccet is megengedte magának, hogy „Korábban Láncfűrész Kapitánynak, hívtak, most épp Néró vagyok, aki felgyújtja az Amazonast.”
Most hát itt a „művelt nyugat” peremén, jó messziről nézzük a NASA felvételeit a füstben úszó esőerdőkről, a füstköd és korom lepte Sao Paolóról, és sopánkodunk, hogy a felgyorsult klímaváltozás közepette még fölgyújtják azt a megmaradt kevés erdőt is. Hát hová tette az eszét az emberiség?! – kérded te is nyilván.
Holott amire most rácsodálkozol, az egy olyan folyamat része, amely a mi egyébként lélegzetelállítóan termékeny és kreatív kultúránk mellékterméke, és pengeéles logika mentén halad előre. A trópusi esőerdők irtása nem most, és nem Brazíliában kezdődött. Ne is menjünk vissza odáig, hogy a gyarmatosítók mit műveltek Amerikában, Indiában és Afrikában. Elég csak az elmúlt pár évtizedre tekinteni, amikor Délkelet-Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában irtották az esőerdőket azzal a céllal, hogy a helyükön legelőket, olajpálma-ligeteket, szója-, cukornád-, banánültetvényeket alakítsanak ki – fajok millióinak élőhelyeit szüntetve meg ezzel. Belegondoltál már, hol landolnak ezek a termékek? Vettél már ecuadori banánt? Tudod, honnan a kávéd, a teád, és a nádcukor, amit (egészségtudatosan) kavargatsz benne? És hogy mi az ára annak, hogy ezeket idehozzák?
De ne is menjünk messzire – tudtad, hogy Magyarország a harmadik legnagyobb bioüzemanyag-gyártó? A mi erdőink is valamikor „kiirtódtak” – a helyükön kukoricát termelünk, azokból E10 üzemanyagot gyártunk és exportálunk. Gondoljuk meg, mi is autózni akarunk a város közepén? Ingyen parkolni két méterre a Balaton-parttól, hogy ne kelljen a piknikfelszereléssel sétálni? Kimennénk-e tüntetni, ha ezeket az „előjogokat” elvennék tőlünk, vagy mondjuk, dugódíjat szednének cserébe? Anélkül, hogy tudnánk róla, a földúlt szemlélő pozíciójából egyenest a brazíliai erdőtűzprobléma kellős közepébe kerültünk. Azokat az erdőket voltaképpen értünk gyújtják föl, ha úgy vesszük… Legalábbis akkor, ha mi sem vetjük meg a félig sült steaket, és örülünk, ha megvehetjük száz forinttal kevesebbért – merthogy Dél-Amerikából mostantól olcsóbban jön. Hárommillió faj egyedei égnek most el éppen Amazóniában, ha úgy vesszük, azért, hogy még több olcsó hús, pálmaolaj, kávé jöjjön ide nekünk. Biztos, hogy eltökélten brazil marhát fogyasztanánk, ha tudnánk, hogy az amazonasi erdők pusztultak el érte, és míg az erdők szén-dioxidot nyeltek el, a marhák metánt böfögnek föl az égre, amitől még inkább nő az üvegházhatás? Vagy ha így tennék föl a kérdést, hogy ennek tudatában is kell-e az a marha, inkább az erdőket választanánk?
Tüntetők a Környezetvédelmi Minisztérium épülete előtt Brazíliavárosban (Fotó: Andre Coelho/Bloomberg via Getty Images)
A mi döntéseink persze kevéssé befolyásolják a világ alakulását, de azért „sok kicsi” alapon bizony befolyásolják. Azokon múlik igazán sok, akik aláírják a klímaegyezményeket a szén-dioxid-csökkentésről, de továbbra is pörgetik az autóipart, termelik ki a kőolajat, fenntartják a szénerőműveket. Akik még mindig nagyon sok járművet szeretnének eladni – akár az erdőégetőknek is. Tőled senki nem azt kérdezi, hogy szeretnéd-e szén-dioxiddal melegíteni a légkört, hisz arra nemet mondanál. Hanem azt, hogy szeretnél-e még korszerűbb, még környezetkímélőbb technológiákkal gyártott autócsodával járni, olyannal, amely már szinte magától megy, de legalábbis keveset fogyaszt, abból is csak biót vagy áramot. És van, aki nem mondja, hogy kösz, de nem. Hanem ad érte milliókat, és dolgozik még sokkal többet, hogy kifizesse.
Annál is nagyobb a baj, mint gondolnád
A Föld számos kiterjedt területén tombolnak tűzvészek. Legalább ötmillió hektáron ég a tundra Szibériában, az úgynevezett ellenőrzött zónában, ami azt jelenti, hogy mivel emberi település nincs veszélyben, nem is kezdték oltani. Várták az esőt. A füst azonban akadályozza a felhőképződést, így további szárazságot és tüzeket idéz elő. A sarkköri erdők lángolnak Alaszkában és Kanadában is.
Dél-Afrika felső régiójában hatalmas kiterjedésű erdő- és bozóttűz pusztít.
Dél-Amerikában Brazílián kívül Venezuela, Bolívia, Kolumbia, Peru egyes erdei is égnek. Bolívia legalább légi tűzoltó osztagot és vészhelyzeti munkásokat is bevetett, akik igyekeznek menedékhelyre gyűjteni a lángok elől menekülő állatokat. Vasárnap már a brazil elnök is engedélyt adott, hogy hét államban vadászgépek segítsenek az oltásban, vizet locsolva felülről a dzsungelre.
Az Amazonas erdői az ember által kibocsátott üvegházhatású gázok 30 százalékát képesek elnyelni, több mint évi 11 milliárd tonnát, azáltal, hogy a szén-dioxidot a napfény energiájának segítségével oxigénné változtatják át. Az erdőtüzek viszont katalizálják a felmelegedést, hiszen azáltal, hogy égnek a fák, felszabadul a bennük raktározott szén-dioxid is.
Nem tudjuk, mi a tét. Akik el akarnak adni valamit nekünk, ügyelnek is rá, hogy ne álljon össze a kép. Azt gondoljuk, egy fecske úgysem csinál nyarat, és így, amikor látjuk, hogy ég a világ tüdeje, könnyítünk az aggodalmainkon azzal, hogy kiposztoljuk a legmegrázóbb (ki tudja, hol lőtt) fotókat menekülő állatokról, égig érő lángokról, és beszólunk a gyújtogatóknak. Óhatatlanul is táplálva ezzel a közösségi oldalakon ilyenkor tobzódó katasztrófapornót. Mi egyebet is tehetnénk, ugye – sokan ezt gondolják – egy láncfűrészes erdőgyilkos, egy Néró ellenében?
A pusztítás nyomai légifelvételen, az amazóniai esőerdőről (Fotó: Leonardo Carrato/Bloomberg via Getty Images)
A Trump-éra kezdete óta sokan kérdezik, hogyan tudnak a klímatagadók, a populisták, a demokratikus rendszerek gátlástalan lebontói hatalomhoz jutni. Azért, mert őket választották. Mire kellenek a klímaváltozás, a menekültáradat, a globális gazdaság egyre szaporodó válságjelei közepette ezek a “rosszfiúk”? Arra, hogy ne kelljen azzal szembesülnünk, hogy már nem lehet tovább ugyanúgy élni, mint eddig. Ők mindig megsimogatják a fejünket, hogy de, lehet. Csak bízd rájuk magad, ők tudják, mit tegyenek.
Az emberi civilizáció fejlődésének egyik alapköve, legjelentősebb vívmánya a tűz felfedezése volt. Olyan eszköz, amellyel mindenre képesek vagyunk: a legnagyobb jóra és a legnagyobb gonoszságra. Eddig még, valahányszor nagy világégést csináltunk, a romok hátán sarjadt új élet. Most is fog. De még jóval azelőtt, hogy a bolygón az emberi élet csírája megtapadt volna, fajok milliói haltak ki, még csak nem is azért, mert „túlnyerték” magukat az élővilágban, hanem rajtuk kívülálló okok miatt. Mi, emberek, sok egyéb mellett abban is különbözünk tőlük, hogy rég fölborítottuk az egyensúlyt magunk és természetes környezetünk között. Mi valahogy nem tudunk nem visszaélni. Csakhogy nem vagyunk mégsem a világ urai, ezt hamarosan meg fogjuk tapasztalni. Szegény botor Prométheusz, ha ezt tudta volna, inkább a májára gondol, és otthagyja a tüzet az Istenek hegyén.
