nlc.hu
Aktuális
A sertéspestis miatt már teljes telepeket pusztítanak el Magyarországon

A sertéspestis miatt már teljes telepeket pusztítanak el Magyarországon

Azt mondják, egyelőre csak a vaddisznóállományt tizedeli a halálos kór.

A Nébih hivatalos tájékoztatása szerint csak a magyarországi vaddisznóállományra veszélyes az afrikai sertéspestis, arra viszont olyan mértékben, hogy országszerte teljes sertéstelepeket kellett elaltatni, hogy megfékezzék a kór terjedését. 

Az Index több Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyei sertéstelepről is azt hallotta az elmúlt napokban, hogy állatorvosi utasításra teljes disznótelepeket altattak el, mert egyes állatokban magas lázzal és belső vérzéssel járó betegségek jelentek meg. A hozzájuk eljutó esetek leginkább a Tisza-tó vidékét, Tiszafüred, Dormánd, Poroszló településeket, illetve a Hajdúság egy nagyobb telepét érintették.

Fotó: Lino Mirgeler / dpa

A Nébih közleménye szerint „az ASP jelenléte miatt házi sertések leölésére nem került sor, ugyanakkor a betegség jelentette kiemelten magas kockázat miatt a hatósági állatorvosok rendkívül szigorúan lépnek fel, már csupán gyanú alapján is elrendelhetnek ilyen célú intézkedéseket. Utóbbi esetre, azaz a gyanú alapján történő azonnali leölésre valóban sor került már, azonban a laboratóriumi vizsgálatok ezen intézkedéseknél sem igazolták végül a betegség jelenlétét.

A probléma azért is kezelhető nehezen, mert a betegség miatt elhullott sertésekről hivatalosan csak egy évvel később lehetett először hallani. Az augusztus és a szeptember a legveszélyesebb időszak az állatok számára, a betegség pedig egyébként is nagyon könnyen terjed – nemcsak az egymással érintkező állatok, hanem a vadászok is terjeszthetik azt a saját állataik körében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top