Aktuális

Országos diáksztrájk jöhet szeptemberben

A diáksztrájkot a Kossuth téren szombaton megtartott köznevelési törvény elleni tiltakozás végén jelentették be.
diáksztrájk tüntetés demonstráció kossuth tér

„Diákok vagyunk, akik nem maradnak csendben tétlenül, miközben az oktatási kormányzat gőzerővel teszi tönkre a közoktatás rendszerét” – idézi a szombati köznevelési törvény elleni tiltakozás szervezőit a 24.hu, akik azután döntöttek úgy, hogy demonstrációt tartanak a Kossuth téren, hogy a parlament júliusban megszavazta a köznevelési törvény módosítását.

A törvénymódosítás értelmében az alternatív iskolák tantervi struktúráját legalább 70 százalékban a Nemzeti alaptantervhez igazítják majd, négyéves kortól kötelező lesz óvodába járnia a gyerekeknek, kizárólag állami hatáskörbe kerül az egyéni munkarendről való döntés, valamint az intézményvezetők kinevezését nem véleményezhetik sem a pedagógusok, sem a szülők, sem a diákönkormányzatok.

A demonstráció egyik szervezője korábban azt nyilatkozta a 24.hu-nak, szeretnék rábírni a döntéshozókat, hogy átgondolják, és „gyerekbaráttá” tegyék a törvénymódosítást. Hozzátette, azt szeretnék, hogy a legközelebbi oktatást érintő törvényalkotásba vonják be a pedagógusokat is.

A szombat délutáni demonstrációra negyed ötig gyülekeztek a résztvevők a Kossuth téren, ezután beszédek következtek: felszólalt noÁr, a PDSZ elnöke, Szűcs Tamás, illetve a TASZ képviseletében Asbóth Márton. A békés demonstráció végén a tüntetés szervezői országos diáksztrájkot jelentettek be, mint mondták: „Szeptember 13-án minden diák maradjon otthon, ne menjen be, mert mi így tiltakozunk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top