Aktuális

Sorban állunk érte, és a bankok szerint trükközünk is a babaváró hitellel

A babaváró hitelt nem csak a rászorulók veszik fel, a tehetősebbek be is fektetik az állami kölcsönt.

A lakosság hitelfelvételi kedve nem csökkent az év második negyedévében sem. Az első igénylők, akik lecsaptak a babaváró hitelre, elsősorban a magasabb végzettségű és magasabb jövedelemmel is rendelkező ügyfelek voltak. Majd megjelentek az alacsonyabb képzettségűek és fizetésűek is – írja a Magyar Nemzeti Bankra hivatkozva a Napi.hu.

A bankok elmondták, látnak egy élesen kirajzolódó réteget, akik későbbi befektetés céljából veszik fel a babaváró hitelt. Eddig szinte mindenki 10 millió forintot igényelt, ezt az ügyfelek szinte majdnem teljes egészében meg is kapják a bankoktól.

Rég nem látott hitelfelvételi lendület

Így az utóbbi időben a magyar háztartások hitelállománya nyolc százalékkal nőtt, az új hitelszerződések száma pedig 26 százalékkal emelkedett. Ez uniós szinten rekord közelében van, ekkora bővülés utoljára a 2008-as gazdasági válság előtt volt. Mint kiderült, az MNB nem aggódik, jóval egészségesebbnek látják a hitelek szerkezetét, mint 2007–2008-ban.

A harmadik negyedév meglehetősen erősnek ígérkezik, 54 milliárd forintnyi babaváró támogatást helyeztek ki több mint 5 ezer családnak. Idén a teljes babaváróhitel-kihelyezést 400 milliárdra is becsülik, majd a későbbi éves volumen 250-300 milliárd forint is lehet. Az MNB hozzáteszi, a babaváró támogatás hatására tovább emelkedhetnek az ingatlanárak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top