Aktuális

Újabb részletek derültek ki az andornaktályai családirtóról

Az áldozat, Renáta egy dolgos szociális munkás volt. A férfiról ugyanez nem mondható el.

Féltékenység vezetett az újabb, ezúttal andornaktályai tragédiához. A 46 éves K. Ferenc megfojtotta gyermekét és volt feleségét, majd egy másik szobában felakasztotta magát.

A Blikk úgy tudja, a pár már rég elvált, Ferenc azonban még csak most készült kiköltözni a családi házból, ami volt felesége, a 44 éves Renáta nagymamájáé. Ő nevelte fel a nőt, miután szülei autóbalesetben elhunytak. 

A férfit a lap szerint a környékbeliek nem kedvelték, nem volt túl dolgos, most éppen volt állása, biztonsági őrként dolgozott. Renáta ezzel szemben szociális gondozó volt egy idősek otthonában, és szabadidejében is segített egy másik, idős betegen.

A férfi állítólag akkor kattant be, amikor megtudta, hogy a volt feleségének udvarol egy másik férfi.

A borzalmas tragédia nem sokkal azután történt, hogy Budapesten, a II. kerületi Zöldlomb utcában egy másik férfi szintén meggyilkolta gyermekét és gyermeke édesanyját, majd magával is végzett.

(Kiemelt kép: Profimédia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top