„Pontot akartam tenni az ügy végére” – amikor a bántalmazás áldozatából lesz a gyilkos

„Szeretném, ha tudná, hogy nem az életem legrosszabb pillanata határozza meg azt, hogy ki vagyok.”

Ha szemtől szembe ülhetne Kalifornia aktuális kormányzójával, Gavin Newsommal, a 35 éves, egyiptomi származású Aylaliya Birru ezt mondaná neki. Hogy miért pont ezt? Mert szeretné, ha az az ember, aki maholnap a börtönbüntetéséről, az esetleges kiutasításáról vagy épp ellenkezőleg, a felmentéséről dönt majd, megértené, hogy öt évvel ezelőtt, többévnyi folyamatos lelki és fizikai bántalmazás hatására került olyan lelkiállapotba, hogy azt hitte, nincs más választása; ha életben akar maradni, el kell sütnie azt a fegyvert.

Aylaliya jelenleg a rá kiszabott hatéves börtönbüntetését tölti a marysville-i börtönben, Kaliforniában. És nincs jól. De hogy is lehetne? Amikor évekkel ezelőtt a férje oldalán az Egyesült Államokba érkezett, madarat lehetett volna fogatni vele. Álmában se gondolta, hogy már néhány hónappal később darabokra hullik az élete, és egyike lesz annak a több millió bántalmazott nőnek a világon, akik rettegnek a párjuktól. Pedig ez történt. „Miután megérkeztünk az Államokba, Silas egyre erőszakosabb lett, míg végül a verések már állandósultak odahaza. Én meg csak rettegtem, mit fog csinálni velem a férjem legközelebb” – idézi a Vox Aylaliyát, aki 2014. december 13-án végső kétségbeesésében, egy verés kellős közepén döntött úgy, hogy fegyvert szegez az őt bántalmazó férjére.

Nem akarta megölni, sem megsebesíteni a férfit, nem is gondolta, hogy a fegyver meg van töltve. Egyszerűen csak rá akart ijeszteni, attól tartva, hogy ha nem teszi, Silas, aki nem sokkal korábban még a haját tépte, és durván ütlegelte, esetleg még nagyobb kárt tesz benne – ahogy erre a férfi egyébként egy korábbi beszélgetésükben ígéretet is tett. Így amikor a verés végén Silas hátat fordított neki, Aylaliya elsütötte a fegyvert, súlyos sérülést okozva férjének – ezzel a tettével pedig, úgy tűnt, örökre megpecsételte a sorsát.

„Azért büntettek meg, ahogy a bántalmazásra reagáltam”

Nem Aylaliya az egyetlen nő, aki évekig tartó testi és/vagy lelki bántalmazást követően vagy épp annak eredményeként került olyan helyzetbe, hogy aztán maga is bűnelkövetővé vált. A Voxnak nyilatkozó Marissa Alexander, aki most a hasonló helyzetben lévő nők egyik leghangosabb szószólója, első kézből tapasztalta meg, milyen sokakat érint a probléma, mikor a saját börtönbüntetését töltötte. Marissa 2012-ben 20 év letöltendő börtönt kapott azért, mert úgy próbálta elzavarni agresszív exférjét az otthonából, hogy a levegőbe lőtt.

Marissa Alexander a bíróságon (Fotó: Puzzlepix/AP, The Florida Times-Union, Bob Mack, Pool)

Marissa fellebbezett a döntés ellen, a büntetését pedig enyhítették is – végül csak 3 évet kellett leülnie, mielőtt szabadult. „Azért büntettek meg, ahogy a bántalmazásra reagáltam” – mondta, majd hozzátette, börtönévei alatt az tartotta benne a lelket, hogy túl akart élni, és haza akart jutni. „Ám ami még ennél is fontosabb volt, hogy a börtönben rengeteg hozzám hasonló nővel és lánnyal találkoztam. Rájöttem, hogy az esetem egyáltalán nem elszigetelt jelenség. Szinte mindennap megtörténik valakivel. Rengeteg Marissa Alexander van még” – jelentette ki a lapnak.

Hogy pontosan mekkora számról beszélünk, arról sajnos nincsenek statisztikák, se az Egyesült Államokban, se sehol máshol a világon. Nincs ugyanis egyetlen olyan intézet sem, ahol arra vonatkozóan gyűjtenének hivatalos adatokat, hány családon belül vagy azon kívül bántalmazott nő került börtönbe egy amúgy önvédelemnek szánt bűncselekmény miatt. Egyetlen tanulmány van csak, amely az elmúlt években ténylegesen ezzel foglalkozott, ezt a Vera Institute of Justice közölte még 2016-ban. Az ő összegyűjtött adataik szerint az amerikai börtönökben lévő nők 86 százaléka valamilyen szexuális visszaélés, 77 százaléka pedig családon belüli erőszak áldozata.

Marissa egyébként azt egy percig sem rejti véka alá, hogy annak idején, a fellebbezésekor rengeteget számított, hogy mellé állt a nyilvánosság: több szervezet, köztük a Color of Change és az Organization for Women is követelte a szabadlábra helyezését, sikerrel. Épp úgy, mint Cyntoia Brown esetében. Igaz, nála a nyilvánosság ereje mellett több tucat sajtómegjelenés és egy 370 ezer ember által aláírt petíció is kellett ahhoz, hogy az elmúlt hónapban szabadon is engedjék. Mindezt 15 évvel az után, hogy alig 16 évesen (kiskorúként!) életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, mert halálra késelte az őt szexuálisan is bántalmazó stricijét.

Cyntoia Brown kegyelme Bill Haslam, Tennesse állam kormányzója aláírásával (Fotó: Profimedia, ddp USA)

„Nagyon szeretem a férjemet. Még most is hiányzik”

Sokat segített a nyilvánosság a most 65 éves Sally Challen ügyében is. Többek között ez derül ki a Guardian hosszú cikkéből, amely arra a kérdésre igyekezett választ találni, hogyan válhatott egy egyébként példás, kétgyerekes családanya olyan hidegvérű gyilkossá, aki az egyik pillanatban még szalonnás tojást süt a férjének, a másikban pedig 20 kalapácsütéssel szétveri a fejét. A válasz egyébként rém egyszerű: Sally Challen nem egyik percről a másikra lett gyilkossá; 31 évnyi könyörtelen lelki terror, megaláztatás és tehetetlenség tette őt azzá.

Igaz, mikor 2011-ben az asszony ügye a guildfordi bíróság elé került, 10 hónappal a történtek után, az ügyében eljáró bíró egyáltalán nem így látta a dolgot. Annyira nem, hogy miután kihirdette az amúgy életfogytig tartó börtönbüntetésről szóló ítéletet, még közölte Sallyvel azt is, hogy a megszállottsága és az őrült féltékenysége miatt elveszítette az egyetlen embert, akit valaha szeretett. „Azzal a tudattal kell most tovább élnie, hogy ezt csak magának köszönheti” – tette hozzá.

Sally Challen családjával a sajtó kérdéseire válaszol (Fotó: The Sun/News Licensing/Profimedia)

Majd 10 évbe telt, hogy kiderüljön az igazság: Sallyt – aki 15 évesen ismerte meg Richardot, és rajta kívül soha nem volt más párja – 31 éven keresztül tartotta kényszerítő kontroll alatt a férje, akitől az évek során szüntelenül tűrnie kellett a verbális bántalmazást, a megaláztatást, a rendszeres hűtlenségét és a kezdeti időszakban a fizikai erőszakot is. Bár a gyilkosságot megelőző évben Sally erőt vett magán, és különköltözött férjétől, ahhoz végül nem volt elég erős, hogy új életet kezdjen. Békülést kezdeményezett, Richard pedig – egy sor megalázó feltétel kíséretében – visszafogadta őt. Az utolsó csepp a pohárban az lehetett, hogy aznap, amikor Sally visszatért a közös otthonba, Richard egy másik nővel beszélt meg találkozót.

Sally hosszú évek után, idősebb fia, David nyomására kérte ügyének újratárgyalását, ahol beismerte, hogy hirtelen felindulásból ölte meg a férjét. Ez, az új tanúvallomások, és a tény, hogy Nagy-Britanniában 2015-től immár bűncselekményként kezelik a kényszerítő kontrollt (Serious Crime Act), valamint persze a Sally szabadon engedéséért kampányoló tömeg már elégséges volt ahhoz, hogy a bíró jelentősen csökkentse Sally büntetését – 9 évre. Mivel az asszony ezt az időt addigra már leülte, 2019 júniusában szabadon távozhatott a börtönből.

A szabadulását követő sajtótájékoztatón azt mondta, még most is nagyon szereti a férjét, aki rettenetesen hiányzik neki.

„Pontot akartam tenni az ügy végére”

Ahhoz, hogy pontosan lássuk, a probléma mennyire általános az egész világon, igazából még Nagy-Britanniáig se kell mennünk. Bőven elég, ha visszagondolunk Simek Kitti ügyére: 2002-ben az egész országot megdöbbentette a 15 éves lány, mikor a nevelőapjától elszenvedett sorozatos bántalmazásnak és szexuális zaklatásnak azzal vetett véget, hogy egy este, miközben a férfi aludt, annak saját, engedély nélkül tartott lőfegyverével közvetlen közelről fejbe lőtte őt. 

Simek Kitti (Fotó: Ványi Ákos/smagpictures.com)

Mikor az édesanyja a lövést hallva megkérdezte tőle, mit csinált, Kitti állítólag hűvös nyugalommal közölte vele, hogy „végre pontot tettem az ügy végére”. A tótújfalui kamaszlányt végül az ügyében eljáró Pécsi Ítélőtábla bűnösnek mondta ki nevelőapja megölésében, és két év két hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Csakhogy az akkor már várandós Kittinek végül mégsem kellett letöltenie a büntetését: 2005 januárjában az akkori köztársasági elnök, Mádl Ferenc kegyelmet adott neki. 

Tényleg a börtönben kellene megöregedniük? 

„Úgy tűnt, örökre megpecsételte a sorsát” – írtuk a bevezetőben Aylaliya Birru ügyével kapcsolatban, és tíz évvel ezelőtt ez még egészen biztosan így is volt. Csakhogy a 35 éves, diplomás nő szabadon engedéséért most civil szervezetek tucatjai kampányolnak, sőt az egyik, kifejezetten az áldozatokból lett bűnelkövetőket segítő csoportosulás, a Survivors&Punished még egy petíciót is indított a Change.org oldalán, hogy ezzel bírja rá Kalifornia állam kormányzóját: enyhítsen a sokat szenvedett nő büntetésén. 

Nem felmentetni szeretnék Aylaliyát az általa elkövetett bűncselekmény alól, de szeretnék, ha a büntetés kiszabásakor a döntéshozók igenis figyelembe vennék azokat a körülményeket, melyek arra sarkallták, hogy végül meghúzza a ravaszt. Egy évtizeddel ezelőttig majdhogynem esélytelen lett volna, hogy sikerrel járjanak. Ma viszont

• az igazságszolgáltatásban beálló változásoknak (2019-ben New Yorkban például olyan törvénymódosítás lépett életbe, amely lehetővé teszi, hogy a bírók bántalmazást elszenvedett áldozatok által elkövetett bűncselekmény esetén más büntetési tételeket szabjanak ki, mint amit a törvény egyébként előír),
• a nyilvánosság erejének, 
• a közösségi médiának
• és a különböző online petícióknak köszönhetően

minden esélyük megvan arra, hogy elérjék, Aylaliya Birru jövőjét ne élete legrosszabb pillanata határozza meg.