Aktuális

Névvel és arccal előállt az egyik legismertebb nemi erőszak áldozat

Az esete az ügyében született ítélet miatt kavart nagy port. Csak nem jó értelemben.

Vannak bírósági ítéletek, amiket senki sem ért. A törvény és a jogi rendszer vitathatatlanul bonyolult dolog, mindenesetre vannak olyan ügyek, amik szemet szúrnak a laikus közvéleménynek.

Fotó: Pixabay

Tegnap derült ki, hogy nem megy börtönbe a nő, aki kádba fojtotta három hónapos csecsemőjét. Az igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény szerint a vádlott kóros elmeállapotban (pszichózis) követte el tettét, a szülés után kialakult, majd egyre mélyülő depressziós tünettan volt észlelhető nála.

Kényszergyógykezelést rendeltek el, ami teljesen rendben is van, sajnálatos, hogy nem ismerték fel időben azt, hogy mennyire küzd, és az mihez vezethet.

Ugyanakkor, bár krumpli és alma összehasonlítása, itt van Kertész Ágnes ügye, a nőé, aki szintén súlyos gondokkal küzd, mivel éveken át lelkileg és testileg bántalmazó kapcsolatban élt. A 29 éves édesanya – a bíróság előtt is bizonyítottan – többször kért az évek alatt segítséget, mégsem kapott, próbálta elhagyni a bántalmazót, de az megfenyegette, és izolálta szeretteitől. A történetnek borzalmas vége lett, egy dulakodás, amiben Ágnes elvágta gyermeke apjának torkát. A férfi túlélte, a nő 10 éves börtönbüntetést kapott, volt párja pedig újra bíróság elé citálta gyermekük veszélyeztetése miatt.

Kertész Ágnes állítja, a férfi először magában tett kárt, majd megtámadta őt is, így önvédelemből cselekedett, de a bíróság volt párjának adott igazat, aki szerint a nő volt az, aki előre megfontoltan szúrt és meg akarta ölni. Ágnes új védői az ügyben lévő ellentmondások miatt, amik szerintük a nő verzióját támasztják alá a történtekről, perújrafelvételt kérnek.

A tíz év a kiszabható életfogytiglanhoz képest nem sok, a bíróság minden bizonnyal figyelembe vette azt, hogy miket kellett a nőnek kiállnia. Mindenesetre sem mentális segítséget nem kapott, és a bizonyítottan bántalmazó férfi semmiféle retorzióban nem részesült, sőt nevelheti a közös gyereküket. Ágnes ügye már a köztársasági elnök előtt van, több nővédő szervezet is kampányol mellette.

Kertész Ágnes és például a „lúgos orvos” áldozataként ismert Renner Erika is a ritkább esetek közé tartoznak abból a szempontból, hogy a nyilvánosság elé mertek állni, és névvel, arccal vállalták történetüket, ami rengeteg megpróbáltatást és kétségbevonást is hoz magával az együttérzésen kívül.

Az Egyesült Államokban nagy port kavart, nők elleni erőszakos esetek oroszlánrészében az áldozatot nem nevezik meg, mivel a „minek ment oda?”, „miért öltözött kihívóan?”, azaz a teljesen inadekvát kérdések még mindig burjánzanak a fejekben, és főként magát az áldozatot éri támadás, nem az elkövetőt. Világhírű lett annak a stanfordi egyetemistának és élsportolónak, Brock Turnernek az esete, aki egy beszámíthatatlan nőn követett el szexuális erőszakot.

No nem azért, mert példát statuáltak volna vele egy olyan időszakban, amikor napvilágra került, hogyan védik az egyetemek a kiváló, sok pénzt hozó sportolóikat, és hogyan szégyenítik meg, hagyják magukra a nemi erőszakok áldozatait (ezzel egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk hosszasan). Hanem a nevetséges ítélet miatt, ami az ügyben született.

A 19 éves Turnert még 2015 januárjában tartóztatták le, azután, hogy két másik egyetemista – akik éppen egy Kappa Alpha diákszövetségi buli előtt bicikliztek el – meglátták, hogy „szexuális mozdulatokat” végez egy földön fekvő,  láthatóan eszméletlen nőn. Egyikük rákiabált Turnerre, aki ennek hatására elszaladt. A másik srác erre utánaszaladt, míg aki rákiabált az áldozat segítségére sietett, és azonnal hívta a mentőket.

Chanel Miller (Fotó: 60 Minutes/ABC)

Turner később a bíróságon azt mondta, a lány önszántából ment ki vele a buliból, és szexuális aktusuk (csókolózás, ujjal történő penetráció) alatt magánál volt. Mindennek ellentmond az áldozaton végzett toxikológiai vizsgálat, amely kimutatta, véralkohol szintje a legálisan megengedett szint háromszorosa volt. Az áldozat a bíróságon elmondta, hogy nem emlékszik arra, hogy megismerkedett Turnerrel, és a buli utáni következő emléke már a kórházi ágyból van, ahol véresen és a hajában számtalan fenyőtüskével ébredt.

Az ügyben a bíró végül bűnösnek találta Turnert, de jött egy csavar. A maximálisan kiszabható 14 év helyett ugyanis hat hónapnyi börtönbüntetésre ítélte, amiből összesen hármat kellett leülnie. A bíró ezt azzal indokolta, hogy Turner láthatóan megbánta tettét.

Mindezt úgy, hogy a férfi soha nem ismerte el az erőszakot.

Az áldozat ügye egészen a kongresszusig jutott és bár Turner nem kapott nagyobb büntetést, az ügyben eljáró bírót felmentették hivatása alól.

A 2016-os ítélet óta három év telt el, és az áldozat a héten úgy döntött, előáll a történetével. Névvel, arccal. Chanel Miller egy könyvben (amelynek címe, Know my Name vagyis Ismerd meg a nevemet) meséli el történetét, főként azt, hogyan hatott rá az eljárás és az, hogy „részeg, eszméletlen állapotban fekvő” nőként olvasott magáról naponta a hírekben. „Újra meg kellett tanulnom, hogy ki vagyok. Hogy nem egy részeg, nemierőszak-áldozat vagyok egy diákszövetségi buli után egy kuka mögött. Míg te a sztárúszó voltál az egyik legjobb egyetemen, aki ártatlan addig, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik, mivel nagyon sok veszítenivalód van. Nekem is van, mert sosem adhatod vissza az életemet, ami volt.”

Chanel könyve szeptember 24-én jelenik meg az Egyesült Államokban.

Az utóbbi évtized eddigi talán legismertebb és legvitatottabb felmentése az amerikai Ethan Couch-é volt, aki 2013-ban okozott ittasan vezetve súlyos balesetet Texasban, amiben összesen négy ember vesztette életét. A tinédzser perében a védelem a szülőket hibáztatta azért, amiért a fiukban kialakult az affluenza,. Ez az orvosszakértő szerint azt jelenti, hogy mivel annyira gazdag volt, igazán semmi sem tudja boldoggá tenni, elszakad a társadalmi értékektől, és csak a pénz és siker hajhászás érdekli. Azaz: nem tud különbséget tenni jó és rossz között. A bíró, az affluenzára hivatkozva fel is mentette Couchot, aki pár év múlva mégis börtönbe került próbaideje megsértése miatt.

(Kiemelt kép: 60 Minutes/ABC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top